„A kampányokban mindenki mond dolgokat” – közölte Trump kampányfőnöke

Donald Trump álláspontja sok területen, így a bevándorlás kérdésében is megváltozott - jelentette ki az amerikai elnök kabinetfőnöke szerda este.

John Kelly ezt a Fox televíziónak adott interjújában fejtette ki, miután délután a kongresszusban spanyolajkú törvényhozókkal találkozva a többi között arról beszélt, hogy Donald Trump kész a fiatalkorú bevándorlók státuszának rendezésére.

A zártkörű tanácskozás után Ruben Gallego, arizonai demokrata párti képviselő a CNN hírtelevíziónak elmondta: John Kelly arról beszélt a törvényhozóknak, hogy Trump választási kampányban megfogalmazott egyes álláspontjai az amerikai-mexikói határon építendő falról "tájékozatlanságon" alapultak.

Kelly a Fox televízióban megerősítette, hogy valóban szó volt erről. "A kampányokban mindenki mond dolgokat, amelyekről kiderül, hogy talán nem az információk teljes körén alapulnak" - fogalmazott. Hozzátette: a kampány és a kormányzás két különböző dolog és " az elnök nagyon, nagyon rugalmas a lehetséges határokat illetően". Majd Donald Trumpról leszögezte, hogy "nagyon határozott fejlődési folyamaton ment keresztül" Afganisztántól a déli határon felépítendő falig sok területen". "Nagyon határozottan megváltozott az álláspontja a DACA-programot és a határon építendő falat illetően is" - hangsúlyozta.

A DACA-programot az előző amerikai elnök, Barack Obama elnöki rendelettel hívta életre, és az a kitoloncolástól védi a közbeszédben álmodozóknak nevezett fiatal bevándorlókat: azt a mintegy 700-800 ezer fiatalt, akit gyermekként illegális bevándorló szüleik hoztak az Egyesült Államokba, ott nőttek fel és a DACA (Késleltetett Intézkedés a Gyermekkorban Érkezettekért) lehetőséget ad számukra a legális munkavállalásra is. Donald Trump a választási kampányban a DACA-program eltörlését ígérte, majd tavaly tavasszal bejelentette, hogy gondjukat egy átfogó bevándorlási reform keretében kell rendezni. Ehhez 2018 márciusáig adott határidőt a kongresszusnak.

John Kelly a Politico című lap által megszellőztetett információk szerint a spanyolajkú törvényhozóknak így fogalmazott: "ha itt az a szándék, hogy a DACA által védett, mintegy 700 ezer fiatal meghatározatlan ideig jogszerűen az Egyesült Államokban maradjon, az Egyesült Államok elnöke is éppen ezt akarja".

Kelly szavait általános megelégedettség fogadta a spanyolajkú politikusok körében. Luis Gutierrez, Illinois állam képviselője a republikánusokra utalva újságíróknak azt mondta: sokkal bizakodóbb, mint korábban bármikor. "Szerintem a demokratáknak egyértelműen azt kellene mondaniuk, hogy mi meg akarjuk adni nektek a biztonságos határokat, ti pedig adjátok nekünk a mi álmodozóinkat" - idézte a Politico Gutierrezt. Maga Kelly a Foxnak adott interjújában szintén optimistán nyilatkozott, mint mondta, "nincs kétsége", hogy meglesz a megállapodás a kongresszusban a DACA-programról. 

A demokraták egyébként a kormányzat működésének finanszírozásáról szóló törvény megszavazását ahhoz kötötték, hogy a törvénytervezet tartalmazza a DACA-megállapodást is. A törvényt péntekig meg kell szavazni, ellenkező esetben leállnak a kormányhivatalok és a tisztviselők sem kapnak fizetést, mert nem lesz miből finanszírozni a kormányzati  munkát.

Címlapi illusztrácinók forrása: inquisitr.com

Kapcsolódók

Kimaradt?