Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (december 27.- január 2..)
„A hős partizán nem fecseg” – évvégi interjú Bugár Bélával, a Híd-Most vegyespárt elnökével a Paraméterben.
Pontosan két hónappal ezelőtt, 2017. november 3-án a budapesti Zrínyi utcai Duna palotában, mely egykor a honvédelmi minisztérium „kultúrháza” volt, s mely múltév szeptembere óta a Várnegyedből kiköltöztetett Magyarság Házának ad otthont, egy érdekes és értékes, forrásmunkának számító könyv sajtóbemutatójának voltam részese.
Itt, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kiadásában megjelent, Harrach Gábor és Rákóczi Krisztián közös munkáját dicsérő, Külön utakon. Adalékok a felvidéki magyarság 2009 utáni politikatörténetéhez című kötetnek a prezentációján résztvevő Menyhárt Józsefnek, a Magyar Közösség Pátja (MKP) elnökének volt egy, a hallgatóságot meglehetősen meghökkentő kijelentése. Annak kapcsán, hogy Menyhárt arról értekezett: elemi, sőt létérdeke a szlovákiai magyarságnak az MKP és a Híd kiegyezése, mert az ottani lélekromboló megosztottságnak vesztese az egész felvidéki magyar közösség, s ezzel maga is tisztában van, a gond nagyobb, mint a külső szemlélő gondolná. Nem tagadta, hogy maga is szorgalmazója az egymásra találásnak, helyi és országos ügyekben a közös fellépésnek, de ott ütközik falakba, ahol nem is gondoltuk volna. A megbékélésben ellenérdekeltek gáncsoskodása miatt az egyezségre jutás esélye, legalább is egy jó ideig, borítékolhatóan a nullával egyenlő.
Őszintén elmondta, s innen volt a hökkenet: a felvidéki magyar-magyar közeledés és párbeszéd fiaskójáért nem Bugár Béláékat kell okolni, a történtekért csak és kizárólag az általa 2016 júniusa óta irányított MKP tehető felelőssé. Nem kertelt és önkritikusan kimondta: „másfél év tapasztalata mutatja, hogy van egy olyan erős mag, amely elképzelhetetlennek tartja az együttműködést a Híddal, ha csak ott nem cserélődik ki a vezetőség.” Azt se rejtette véka alá: ha ne adj’ Isten, erőltetni próbálná ő és a pártvezetés néhány új, reformer tagja a közös nevezőre jutást a Híddal, ennek akár pártszakadás is lehetne a következménye. A személyes sérelmeiken felülkerekedni nem képes, indulataikat fékezni nem is akaró erős magnak a képviselői inkább távoznának az MKP-ból, minthogy együttműködjenek azzal a Bugár Bélával, aki 2007-ig ennek a formációnak volt a vezetője. Bugárt – s ezt már mi tesszük hozzá – annak ellenére puccsolt meg tíz évvel ezelőtt az akkori tisztújító közgyűlésen néhány, politikai ambícióval alaposan „megáldott” akarnok, hogy „nélküle nem működhetett volna nyolc évig a régió legsikeresebb kormánya", de az is biztos: ha nincs Bugár, ma nincs Selye János Egyetem, mely az egyetlen állami magyar egyeteme a Kárpát-medencei kisebbségi sorsba kényszerült magyarságnak.
Mindez azt követően idéződött fel bennünk, hogy elolvastuk a dunaszerdahelyi Paraméterben az óév utolsóelőtti napján megjelent Bugár Bélával készített, hallatlanul terjedelmes interjúnak a záró kérdéseit és az azokra adott válaszokat. A Híd-Most elnöke itt sajnos kénytelen volt visszaigazolni az általunk Menyhárt Józseftől november 3-án hallottak igazságtartalmát. Arra a kérdésre, hogy miként látja az együttműködés lehetőségét a jövőben az MKP-val, ugyanis a következőket mondta:
„Ha kooperációról van szó, mindig kettőn áll a vásár. Mi az elmúlt időszakban kétszer kezdeményeztük, hogy üljünk le és beszéljük meg a két párt együttműködésének az eshetőségét. Ez első meghívást elutasították, a másodikat elfogadták, a tárgyalások azonban semmit sem mozdítottak előre. Az azonban láthatóvá vált, hogy az MKP helyi struktúráiban hatalmas az ellenállás.
S mivel az őszinte együttműködéshez nem elég a párt legfelsőbb vezetőinek a formális döntése, én jelentős változásra az MKP háza táján nem számítok. Sem a pártban, sem a helyi struktúrákban, sem a választók körében. Addig, amíg a párt azt üzeni a híveinek, hogy árulók vagyunk, semmi sem változik.”
Értelemszerűen a Paraméter munkatársa rákérdez: „Ki üzeni ezt?” A válasz diplomatikus, de egyben keserű is. Amit pedig Bugár hozzátesz még, egyfajta krédóként s egyben konzekvenciaként is, politikusi pályafutásának egyik leghosszabb interjújának végén, az már önmagáért beszél: „Nem akarok személyeskedni. Ez a bélyeg már szinte ragadványnév az MKP-s berkekben. Kár, hogy ezek a ferdítések elfedik az igazságot, ócsárolják azokat az eredményeket, amelyek a szlovákiai magyarok érdekeit szolgálják. Nagy kár, hogy nem látják a fától az erdőt. Szerintünk az oktatás vagy a kultúra nem eshet a politikai csatározások áldozatául. És mi tesszük a dolgunkat. Nem a közösségi hálón, hanem a törvényhozásban. Ott, ahol valós eredményeket lehet elérni.”
Ezek szerint szkeptikusnak mutatkozik 2017 végén mindkét, a szlovákiai magyarok érdekeiért fellépő magyar pártelnök, a vegytiszta magyar párté és a vegyes párté is. Viszont annak a bizonyos „kemény magnak”, melynek lételeme a gyűlölködés és kriminalizálása annak az egyetlen szlovákiai politikusnak, aki a rendszerváltás óta minden egyes törvényhozásnak tagja volt és alighanem ő lenne az ország elnöke, ha történetesen nem magyarnak születik, a közeljövőben alighanem bőven akad majd töprengenivalója a „hogyan továbbon”. Aligha tévedünk kijelentve, hogy fel van nekik adva a lecke, mert akár gyökeres változásokkal is kell számolniuk az eddig, igazodási pontokat illetően. Az ok, a magyarázat kézenfekvő és végtelenül egyszerű: a Dunától délre pragmatikus politikusok vannak és lesznek, 2018 áprilisát követően is a kormányrúdnál.
Az interjúból az is kitűnik, hogy a jelek szerint nem kizárt a budapesti GPS-újratervezés lehetősége a Hídhoz való budapesti viszonyulást illetően. Megnőtt az esélye annak, hogy felejtendő lehet nemsokára az a harcias kinyilatkoztatás, miszerint: „Bugár Béla olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul." De annak is, hogy kitörlődjön az emlékezetből egy másik
ítélete ugyanennek a gyakran sarkosan fogalmazó, közjogi méltóságként is ismert magyarországi politikusnak, melyet a Duna Tévében tett egykor „közkinccsé”: „Amit Bugár Béla csinált, azzal, hogy megszakította személyes ambíciói kielégíthetetlensége okán az MKP-t, és annak szavazóbázisát, az szerintem nemzetárulás, és egy olyan hozzájárulás a szlovák hatalmi politika céljaihoz, törekvéseihez, amelyeknek az a végkifutása, hogy a magyar közösséget ott eltüntessék az etnikai térképről.”
Nem utolsósorban pedig azért is szükség lesz némi önreflexióra sokaknak és nemcsak az MKP háza táján, mert úgy tűnik, eljött az ideje annak is, hogy fátylat lehessen borítani arra a régi szintén felejtendő históriára, amikor öt éve, egy novemberi napon, Brüsszelben a Híd-Most néppárti tagfelvétele ellen a 46 delegátusból csak az a három küldött voksolt, akikkel, ha lett volna lehetősége, Bugár az anyanyelvén kommunikálhatott volna.
Hogy miért véljük úgy, hogy eljött az ideje a gyakorlatias politizálásnak, arról a Paraméteres Bugár interjú egy másik részlete adhat némi fogódzót. Következzen szöveghűen öt kérdés és az azokra adott tömör válaszok, melyek felérnek egy hadüzenettel az MKP-s „kemény mag” számára:
„Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy szlovákiai magyar politikus parolázzon az SNS első emberével. Igaz, azt is láthattuk a múltkor, hogy az épülő új komáromi hídnál Orbán Viktorral is kezet fogott, pedig azt gondolná az ember, a Fidesz vezére csak az MKP-s politikusokkal áll szóba.
Ugyan! A napokban is kezet fogtunk, az Európai Néppárt ülésén. Az elmúlt egy hónapban vagy háromszor már. Néha beszélgetünk is.
Miről?
A hogyan továbbról. De komolyabban majd csak a magyarországi parlamenti választások után lehet erre visszatérni.
Hogyan tovább? Mármint a Híd és a Fidesz közti viszonnyal összefüggésben?
Igen.
Ez biztatóan hangzik.
Majd meglátjuk, egyelőre óvatosságra intek mindenkit. Más szóval a puding próbája annak megkóstolása. Akkor lehet eldönteni, hogy az milyen. És az együttműködésbe még nem kóstoltunk bele.
Ezt próbálnák ki tavasszal?
Vagy igen, vagy nem. Kettőn áll a vásár. És nem rajtunk múlik.”
A magát, mivel már 27 esztendeje élvonalbeli szereplője a szlovákiai a közéletnek, „politikai matuzsálemnek” nevező Bugár Béla év végi Paraméteres interjúja hallatlanul terjedelmes. Az 52 riporteri kérdést és az azokra adott válaszokat tartalmazó beszélgetés akár vázlatos bemutatása is meghaladná a rovatunk terjedelmi korlátait. Ezért a továbbiakban inkább arra koncentrálnánk, hogy bemutassunk néhány olyan közügyekre vonatkozó bugári véleményt, állásfoglalást, melyek remélhetőleg a maszol olvasói számára fokozott érdeklődésre tarthatnak számot.
Mindenekelőtt szólnunk kell arról, hogy a Híd elnökét a csöppet sem kíméletes kérdéseivel folyamatos riposztokra kényszerítő Sidó Árpád amúgy teljes joggal számon kérte: hogyan történhetett meg az a csúfság, hogy egy szlovákiai magyar politikus a kormánykoalíció tagjaként eltűrte, hogy párttársa, az igazságügy-miniszterasszony aktívan közreműködjön a Minority SafePack európai kezdeményezés elleni fellépésben.
Ismeretes, hogy múlt év júniusában Románia kormánya korábbi ígérete ellenére az Európai Unió Bíróságán megtámadta az Európai Bizottságnak a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését rögzítő határozatát és ehhez utóbb Szlovákia is csatlakozott. Mi több, az is hamar kiderült: a szlovák külügyminisztérium kezdeményezésére a Lucia Žitňanská (Most-Híd) vezette szlovák igazságügyi minisztérium indítványozta Pozsony csatlakozását a Bukarest által szorgalmazott peres eljáráshoz. Az már kevésbé ismert, hogy utóbb a Fico-kormány visszavonta keresetét, de ettől függetlenül ténykérdés: a Bugár Béla vezette párt becsületén folt esett.
A politikus most minderre magyarázatot ad. Hogy ezt miként teszi, az a következő terjedelmesebb interjúrészletből ismerhető meg:
„Az igazságügyi miniszternél maradva, itt van ez az EU- kisebbségvédelmi csomaggal – Minority SafePack (MSP)– kapcsolatos európai kezdeményezés. Ön szerint szerencsés volt az a nyilatkozata, amikor ön kijelentette, a nap nem azért kel fel, mert a kakas kukorékol, azaz nem azért táncoltak vissza a szaktárca által elkövetett ballépésből, mert az MKP félreverte a harangokat. Mert az tagadhatatlan, hogy hiba történt, amikor Pozsony csatlakozott Bukaresthez a Románia által az uniós kisebbségvédelmi intézkedések ellen indított perben.
Így van, ez hiba volt.
Ebben a kijelentésben viszont nem volt túl sok bűnbánat.
Elnézést, nem bűnbánatot kell tartani. Aki dolgozik, hibát is követ el. Csak azt be kell ismerni. Mikor is történt ez a dolog? Segítek: augusztusban. A nyári koalíciós válság kellős közepén. Amikor én infúziós csővel a kezemben igyekeztem elsimítani a kormánypártok közötti nézeteltéréseket. Žitňanská meg sajnos nem figyelt oda. A külügytől kapott egy anyagot, és azt automatikusan továbbította. Ez volt a hiba. Utána én ezt gyorsan megbeszéltem a koalíciós partnerekkel, és megegyeztünk, hogy visszaszippantjuk a Bukaresthez történő csatlakozást. Lajčák nemigen örült ennek, de ez legyen az ő baja.
Žitňanská kapott ezért szemrehányást?
Nem ezen múlik, hanem hogy beismerte, nem figyelt oda. Ennyi. Meg aztán az is intézkedést igényelt, hogy a román fél eléggé megorrolt emiatt, hogy ők egyedül maradtak ebben a MSP-vel szembeni törekvésükben.
Azt tudja, hogy mit reagáltak a románok?
Tudom, de nem ide tartozik.
Dehogy nem!
Látott már hős partizánt?
Egy micsodát?
Egy hős partizánt agyon lehet kínozni, de nem árul el semmit.
De kár! Azt viszont árulja el, a Híd mennyire áll a kezdeményezés mellé? Például aláírásával támogatta-e ön az MSP ügyét?
Ismerik Nagy József európai parlamenti (EP) előterjesztését? Ez lefedi ezt az egész uniós kisebbségvédelmi kérdéskört és a Híd szilárdan mögötte áll. Az biztos, hogy vannak olyan vélemények, amelyek szerint sem az aláírásgyűjtés, sem pedig az EP-s törvényjavaslat kidolgozása nem garancia, kérdés, hogy a parlamentben összejön-e a szükséges támogatás.
Értem. És ön aláírta az MSP-s kezdeményezést?
Nem az aláírás a fontos. Szlovákiában már amúgy is elegendő támogatás gyűlt össze, más országban kell intenzívebbé tenni a folyamatot. Azt hiszem Szlovákia kvótája kb 7 ezer...
Csak a minimum számot határozták meg, de ettől még minden aláírás számít.
Akkor, hogyha más országokban sikerült összegyűjteni a megszabott minimumot. Ha nincs meg, akkor ennyi. Más országokban kell megszerezni a minimumot, hogy a csomag mehessen a maga útján.
Ez most mit jelent? Nem bízik abban, hogy más országokban összegyűlik elegendő támogatás?
Nem várunk az aláírásokra, Nagy József készíti a törvénytervezetet. Hiszen miről szól az aláírásgyűjtés?
Arról, hogy az Európai Bizottság (EB) majd foglalkozhasson az MSP által feszegetett kisebbségügyi kérdésekkel.
Igen, csak erről. De mire összegyűlnek az aláírások, addigra nagyon remélem, már meg lesz az a törvénytervezet, amivel Nagy Józsefnek köszönhetően már az EP is foglalkozhat.
De így – az MSP és Nagy József kezdeményezésével - két irányból mehetne a küzdelem ebben a témában, és...
Ami nem baj...
Sőt! Éppen ez az, hogy az EP-ben Nagy József viszi az ügyet, az Európai Bizottságot meg az aláírások aktivizálnák. Így mehetne két fronton a csata az uniós kisebbségvédelmi csomag összeállításáért. Ezt a bizottsági hadszínteret meg polgári kezdeményezéssel lehet megalapozni és úgy tűnik, ezt ön még nem támogatta aláírásával.
Bármikor aláírom, ezzel nincs probléma.”
A Bugár Bélával készült interjúban arról is bőven szó esik, hogy a tegnapelőtt negyedszázados születésnapját ünneplő Szlovákia, mely a térség sereghajtójából élország lett – a szlovák életszínvonal már tíz évvel ezelőtt elhagyta a magyart, holott az ezredforduló környékén még nyolc százalék körüli különbség volt a magyar javára, sőt a tavalyi mutatók már arról árulkodtak, hogy a „szlovákok immár szélsebesen el is húztak a magyaroktól” – más területen sem kíván közösködni Romániával.
A Híd-Most kommunikációs politikájának hibáit firtató interjúrészlet utolsó részében esik arról szó, hogy az elszabadult hajóagyúként viselkedő román Korrupcióellenes Ügyészség révén „Románia oda jutott, ahova remélhetőleg Szlovákia soha, amíg én benne leszek a politikában.” Viszont amit ezt megelőzően megtudhatunk Bugártól, az sem éppen tanulságmentes:
„A másfél éves kormányzásuk eredményeinek eladására mekkora energiát fektetnek? Annak idején a Híd kommunikációban profinak tűnt, de mintha ezt a jártasságot ez a kormány megette volna.
Ez mindig problémás ügy. Például most, pár hete, a magyar iskolák fejkvótájának az emelésekor beszámolt a sajtó a sikerünkről, de aztán személyes találkozókkor arra döbbentem rá, hogy sokan nem olvasnak napi sajtót, nem hallgatnak rádiót, így meg nagyon nehéz eljuttatni az információt hozzájuk. Még hírlevelet sem olvasnak, amikben beszámolunk az eredményeinkről.
A másik oldalon meg az vált jellemzővé, hogy a pozitívumokat túlkiabálják negatívumokkal. Itt mindenre ráfogják, hogy korrupció. Hogy rosszul vezetjük az országot.
Pedig nemzetközi felmérések mutatják, hogy szabadabb az ország, mint korábban. A Szlovákiában dolgozó nagykövetek is elmondták, hogy a korrupció ellen érdemben teszünk. Ez elhangzik egyszer-kétszer, de az ellenkezője - az ellenzék meg a média részéről - meg tízszer. És nem tudjuk ezt túlharsogni. Hogy hogyan reagál a társadalom bizonyos fejleményekre, annak fokmérője lehetne akár a nyavalyás mečiari amnesztiák eltörlésének a fogadtatása. 20 éves igyekezetünket most koronázza siker, viszont hányszor olvashatta, hogy ez a Híd eredménye? Én csak egyszer.
Mert nincs látszatja, elmaradt a felelősségrevonás.
Az ilyen véleményre begorombulok. Az ellenzék néhány tagja is odajön hozzám és azt mondja: csak akkor fogunk hinni magának, ha valaki majd végre a rács mögé kerül. Erre én mi mást is reagálhatnék? Maga megőrült? Mi vagyok én? Vizsgálótiszt, ügyész, bíró egy személyben? Maguk diktatúrát akarnak? Mert ott az lehetséges.
De a rendőrség, a bíróság működését törvény szabályozza. Rendszer-szintű megoldásra van szükség. Például a belügyi belső ellenőrző szervet a jelenlegitől eltérően lehetne létrehozni, és ha a rendőrség le is állít egy ügyet, azon a belső ellenőrzés közreműködésével polgári nyomásra a hatóságnak továbbra is dolgoznia kell. Ilyen megoldás korábban nem volt. Nem a személyi változás a lényeg. Egy újonnan kinevezett káder vagy jobb, vagy rosszabb lehet az elődjénél. Viszont ez az előbb felvázolt rendszerszintű változtatás minőségi fordulatot hozhat és jövőre kerülne terítékre (…).
Az mindenképpen visszatetsző, hogy Robert Kaliňák 2006-tól másfél év megszakítással a mai napig belügyminiszter, viszont korrupció miatt meg éppen csak az első Fico-kormány faliújságos botrányának SNS-es elöljáróit ítélték el. Mintha Szlovákiában nem is lenne megvesztegetési botrány.
És Kaliňáknak ehhez mi köze?
Mégiscsak a rendőrség gyűjti be a bizonyítékokat.
Azt kell megnézni, mikor került az ügy a bíróság elé. És hogy azt hány éve tárgyalják. A félig bolond ellenzék miatt leegyszerűsítődik minden szakpolitikai kérdés. Mintha a rendőrség volna az a szerv, amelyik büntethet. A rendőrség csak begyűjti az információkat, a többi más hatósághoz tartozik. Nem lehet mindent egy ember nyakába varrni, még ha Kaliňáknál is találunk sok mindent.
Romániában kéthavonta lecsuknak politikusokat. Az nem követendő példa, ami ott van?
Románia oda jutott, ahova remélhetőleg Szlovákia soha, amíg én benne leszek a politikában. Ez a román Korrupcióellenes Ügyészség önálló életre kelt, és irányíthatatlannak tűnik. Kérdezzék meg az RMDSZ-t, mit csinál ez a szerv velük. Beleszól a koalíciós egyezségek személyi döntéseibe. Az RMDSZ-esek is panaszkodnak rájuk.”
Végül hadd ismertessük a Sidó Árpád-Bugár Béla dialógusnak azt a részletét, ami egy olyan jelenségre mutat rá, mely korántsem szlovákiai sajátosság. A kisebbségi nyelvhasználatot biztosító jogszabályok érvényre juttatásáról esik szó ebben, s itt szembesülünk a másutt is megmutatkozó bosszantó gondokkal, melyek okán, nem máshol, hanem csak a saját portán kell seperni. Hiszen Felvidéken is igaz: országos közügy volt a nyelvhasználati elvárások törvény általi szavatolása, de ha ez végre, cseppet sem könnyen végre megtörtént, jobbára mi sem változott. Hiába a törvény, hiába a lehetőség, a megszokottság nagy úr, a közöny, a lustaság, mindent felülír:
„Visszakanyarodva a kisebbségi nyelvtörvényre, az bizonyos vonatkozásban nem érvényesíthető, hiszen a hivatali ügyintézést illetően több száz formanyomtatvány hiányzik. Mindössze három szerezhető be magyar nyelven. A jogszabály szépen mutat, a kirakatban a helye, de ténylegesen mintha nem működne az, hogy a régiónk településein bemegy az ember és anyanyelvén elintézi az ügyes-bajos dolgait.
Ez egy fontos kérdés, a kisebbségi kormánybiztosunk készített is erről egy felmérést, ami katasztrofális eredményt hozott: Bukovszky László egy kétnyelvű adatlappal fordult a magyarok által lakott települések önkormányzataihoz és azok egy-két kivétellel csak a szlovákot töltötték ki. Amikor az önkormányzatnak megvan a hatásköre, hogy magyar feliratokat rakjon ki, ezzel sem élnek minden esetben. Az egyik dolog, hogy van egy aránylag jó törvényünk, a másik meg az, hogy azok, akik megvalósíthatják a jogszabályt, vajon kihasználják-e a lehetőséget. Ott van az érsekújvári kórház esete. Már azon is van magyar felirat. De eddig is lehetett volna, ám tudjuk, nem volt politikai akarat. És ahogy már párszor jeleztem, ennél a kormánynál az nem hiánycikk.
Visszatérve a formanyomtatványokhoz, azok kidolgozása is folyamatban van, a legnagyobb probléma, hogy azokat nem igénylik az önkormányzatok. Meg kell nézni, hogy például Dunaszerdahelyen hányan fordultak magyarul a járási hivatalhoz az elmúlt időszakban, mert egy korábbi felmérés azt mutatta ki, hogy alig.
Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos telefonon kapcsolódik be az interjúba l Fotó: Paraméter/Barak Dávid
Nem élünk a jogainkkal, és az önkormányzatok sem segítenek ebben.
Az igaz, hogy nem élünk a helyzet adta lehetőséggel. Ezt a tunya hozzáállást talán a korábbi rendszerből örököltük, hogy elvárjuk, hogy majd valaki megoldja a helyzetet. Ettől még az öntudatosabbja még ha szeretné, akkor sem tudna egy csomó dolgot elintézni az anyanyelvén, mert nincsenek űrlapok.
Feladatunk lehetőséget teremteni, az önkormányzatoké, a polgároké, hogy azt használják. Erre nem lehet őket rákényszeríteni. Alig használják a formanyomtatványokat, fütyülnek rá. Ez a legnagyobb probléma.”
Az interjúkészítő köti az ebet a karóhoz, hisz ez a dolga, s rákérdez: „Ha nagyobb lenne az igény, a nyomás, akkor lenne több a nyomtatvány?” Bugár Béla „nem hagyja ki a ziccert”, és azonmód, a riporter jelenlétében telefonon hívja Bukovszky László kisebbségügyi kormánybiztost, s rákérdez, hogy mi is a helyzet. A kihangosított kormánybiztos válasza lehangoló: „Az utóbbi két évben a rendelkezésre bocsátott hivatali okmányokból kiindulva minimális volt az igény a kétnyelvű dokumentumok iránt.”
