Megvannak az oroszországi „telefonos terrorizmus” felelősei

Négy, külföldön tartózkodó orosz állampolgártól erednek azok a névtelen telefonhívások, amelyek miatt Oroszország nagyvárosaiban evakuálások sorozatát kellett elrendelni.

Ezt Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója jelentette ki Krasznodarban, amikor a 78 ország biztonsági vezetőinek részvételével megtartott tanácskozás idején válaszolt a sajtónak. A testület főnöke szerint a gyanúsítottaknak cinkosaik vannak Oroszországban.

„Mivel IP-technikát használtak, a hollétüket nehéz meghatározni. Ezt nemcsak mi ismerjük el, hanem partnereink is, akikkel együttműködünk ebben az ügyben” - mondta Bortnyikov.

Az FSZB-főnök szerint az Oroszországi Föderáció 50 alanyát érintő telefonhívások jelentős anyagi és erkölcsi kárt okoztak. Bortnyikov elmondta, hogy az előzetes becslések szerint a hamis riadók több mint 300 millió rubel veszteséget okoztak. Hivatalos összesítést még mindig nem tettek közzé arról, hogy Oroszországban hol és hány embert kellett evakuálni a szeptember 10-én kezdődött, nagyszámú és szándékosan félrevezető telefonos riasztások miatt.

Bortnyikov - igaz, kevés konkrétumot megemlítve - most először számolt be arról, hogy a hatóságok kit gyanúsítanak a „telefonos terrorizmussal”. A sajtóban legelterjedtebb eddigi magyarázatok az Iszlám Állam terroristáit, az „ukrán nyomot” vagy hackerek egy brüsszeli csoportját gyanították a történtek mögött. Abban a kérdésben eddig is összhang volt a teóriák között, hogy a hívásokat külföldről indíthatták.

Kapcsolódók

Kimaradt?