„Behúztak egyet. De jól vagyok” – Kisebb baleset érte Ferenc pápát

Kisebb baleset érte Ferenc pápát vasárnap: a kolumbiai Cartagenában tartózkodó egyházfő elvesztette az egyensúlyát és beütötte az arcát a pápamobilban.

Az egyházfő éppen egy kisgyereket akart üdvözölni, amikor a pápamobil erősen fékezett. Az esés következtében kisebb horzsolás keletkezett a pápa arcának bal oldalán, a szeme környékén, a seb enyhén vérzett, de komoly baj nem történt. A Vatikán közlése szerint a sérülést jegelték, és az egyházfő gond nélkül folytatta kolumbiai programját. „Behúztak egyet. De jól vagyok” – tréfálkozott Ferenc pápa röviddel az apró baleset után.

Cartagenában a Claver Szent Péter jezsuita szerzetespapról elnevezett templomban tett látogatása során Ferenc pápa szót emelt az emberkereskedelem, a manapság is létező rabszolga-kereskedelem ellen. A 17. században élt Claver Szent Péter spanyol misszionáriusként annak szentelte életét Cartagenában, hogy a kikötővárosba érkező afrikai rabszolgák százezreinek lelki gondozását végezze. A spanyol szerzetes a pápa szerint példaképe lehet ma a katolikus egyháznak a szegények, a kiszolgáltatottak, az erőszak és az emberkereskedelem áldozatai és a bevándorlók méltóságának erősítésében.

A katolikus egyházfő ötnapos kolumbiai látogatásának utolsó állomásán megemlítette Venezuelát is: arra kért minden venezuelait, hogy „mondjon nemet a politikai erőszak minden fajtájára, és találjon megoldást arra a súlyos válságra, amely elsősorban a társadalom legszegényebb rétegeit érinti”.

A Kolumbiában élő népes venezuelai közösség szorgalmazta, hogy Ferenc pápa álljon ki határozottan Nicolas Maduro venezuelai elnökkel szemben. Kolumbiai látogatásán a pápa ugyan találkozott a Madurót diktátorként emlegető venezuelai püspökökkel, viszont nagyrészt tartózkodott attól a kemény hangvételtől, amely a Madurót bíráló közelmúltbeli vatikáni közleményeket jellemezte.

Kapcsolódók

Kimaradt?