Hollandia részben felelős a srebrenicai mészárlásért

Hollandia kormánya részben felelőssé tehető mintegy háromszáz boszniai muzulmán haláláért, akiket szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról - mondta ki kedden a hágai fellebbviteli bíróság.

A törvényszék döntése megerősítette az ügyben eljáró bíróság korábbi ítéletét, miszerint a holland katonáknak nem lett volna szabad átadniuk a bázisukon dolgozó férfiakat a tömeggyilkosságot elkövető szerb erőknek.

Gepke Dulek, a bírói testület elnöke kijelentette: az átadással „megfosztották a menedéket kereső boszniai férfiakat a túlélés esélyétől”. A bíróság úgy vélekedett, hogy az áldozatoknak nagyjából 30 százalékának esélye lett volna a túlélésre, ha a bázison maradhatnak.

Az ítélethirdetést az áldozatok családtagjai nagy felháborodással fogadták. Helyszíni tudósítások szerint többen bekiabáltak, igazságtalannak nevezve a döntést. Marco Gerritsen, a hozzátartozók ügyvédje azt közölte, hogy megérti ügyfelei haragját, jogi szempontból azonban „nem olyan rossz” az ítélet annak ellenére, hogy a túlélési esélyek kiszámítása „meglehetősen önkényes” volt. Szakértők szerint a felperesek ezután egyeztetésbe kezdhetnek a kártérítésről a kormányzat képviselőivel.

Az áldozatok hozzátartozói 2015-ben fellebbeztek az ítélet ellen, mondván, hogy az nem kielégítően állapította meg a holland békefenntartók felelősségét.

A Bosznia-Hercegovinában található Srebrenica a délszláv háború során az ENSZ védelme alatt állt, ezért a környékbeli muszlim lakosság itt keresett menedéket. A boszniai szerb erők 1995 júliusában elfoglalták a várost, a mindössze kézifegyverekkel felszerelt holland békefenntartók pedig gyakorlatilag semmilyen ellenállást nem tanúsítottak. Srebrenica elfoglalását követően a szerb csapatok néhány nap alatt mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le. A vérontást, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősített, a második világháborút követő időszak legszörnyűbb európai tömeggyilkosságaként tartják számon.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?