Amikor lecsap Kövér László ökle...

Az Országgyűlés tíz szocialista és egy független képviselő tiszteletdíját csökkentette összesen mintegy egymillió forint értékben két fegyelmi ügyben kedden.

A Ház kormánypárti szavazatokkal hagyta jóvá Kövér László házelnök erről szóló döntéseit, amelyekre a teljes ellenzék nemmel voksolt. Ezek alapján a szocialista képviselők a szemléltetésre vonatkozó házszabályi rendelkezéseket sértették meg április 10-én frakciótársuk, Kunhalmi Ágnes CEU-val kapcsolatos napirend előtti felszólalása alatt. Józsa István, Szabó Sándor, Szakács László, Teleki László és Tukacs István egy-egy "VÉTÓ" feliratú táblát tartott fel, míg Bangóné Borbély Ildikó, Gőgös Zoltán, Heringes Anita, Horváth Imre és Korózs Lajos olyan táblákat emeltek fel, amelyek összeolvasva piros színnel a "Ne írd alá, János" szöveget adták ki. Előbbi képviselők tiszteletdíját egyenként 50 ezer forinttal, míg utóbbiakét 100-100 ezer forinttal csökkentették.

Az érintettek a házelnöki döntés hatályon kívül helyezését kérték a mentelmi bizottságtól, ám az nem adott helyt kérelmünknek. A szocialista politikusok ezt követően az Országgyűléstől kérték a hatályon kívül helyezést, ez a mostani döntés ugyanakkor végül "hatályában fenntartotta" a tiszteletdíj-csökkentéseket. Hiszékeny Dezső is a megbüntetett szocialisták között lett volna, de a Ház végül nem szavazta meg tiszteletdíjának mérséklését. A szavazást megelőző MSZP-s tájékoztatás alapján esetében eljárási hiba történt.

A parlament 249 292 forinttal - egyharmadával - csökkentette Szabó Timea független országgyűlési képviselő tiszteletdíját, amiért a Párbeszéd társelnöke Áder János újraválasztott köztársasági elnök május 8-i eskütétele után a képviselői székére felállva egy marionettbábut emelt a magasba, amelynek fejére az államfő fényképét rögzítette. Eközben azt mondta: "Nem köztársasági elnök, egy bábu." A házelnök indoklása szerint ezzel Szabó Timea súlyosan megsértette az Országgyűlés tekintélyét. Szabó Timea is a mentelmi bizottsághoz, majd az Országgyűléshez fordult saját ügyében, de a Ház - a kormánypárti többség szavazataival - a házelnöki döntést jóváhagyta.

Kimaradt?