Bocsánatot kért az erdélyi magyarságtól a jobbikos Szotyori-Lázár Zoltán

Bocsánatot kért a jobbikos Szotyori-Lázár Zoltán azoktól az erdélyiektől, akiket megsértett egy Facebook-bejegyzésével.

Az ellenzéki párt szolnoki elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a vita hevében írt olyat, amit nem kellően körültekintően fogalmazott meg.

A politikus egyebek mellett azt írta a közösségi oldalon, hogy "Az erdélyi magyarság nagyobb része - az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan - megvehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt", továbbá hogy "Kezdem azt hinni - bármennyire is keserű kimondani - hogy nem érdemelték meg a kettős állampolgárságot. Köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság".

Szotyori-Lázár Zoltán azt mondta, az erdélyi magyarság autonómia iránti és más törekvéseihez mindig pozitívan állt és rendszeresen látogatja Erdélyt, azt pedig visszautasította, hogy bárki erdélyellenesnek nevezze.

Kérdésre kifejtette, hogy egy egész napos kommentvitája volt a Jobbikból távozott Borbély Zsolt Attilával, aki nemzetárulónak tartotta a pártot. Emiatt - folytatta - sokakkal vitába került, s ennek hevében készült a bejegyzés.

Közölte azt is, amit ő a szavain ért, azt fenntartja. Az elhülyülés fogalmát firtató kérdésre elmondta, hogy szerinte az erdélyi magyarok nem mindig olyan mértékben kapják a híreket, amiből meg tudják ítélni a helyzetet. Az üveggyöngyhasonlatot pedig azzal magyarázta, hogy azokat akarta kritikával illetni, akik rossz szándékkal túljárnak mások eszén.

A Jobbik politikusa nemmel felelt arra a kérdésre, felmerült-e benne, hogy felajánlja lemondását a párt elnökségének.

A Jobbik szóvivőjével erősítettek

Apáti István, a Jobbik szóvivője arról beszélt a tájékoztatón, hogy a pártban a szavaknak súlya, a tetteknek következménye van. Ezt bocsánatkérésnek, tettekben megnyilvánuló következményeknek kell követni - tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy senki nem kérdőjelezheti meg a Jobbik határon túli magyarok iránti elkötelezettségét. A párt szívén viseli a kettős állampolgárság és a területi autonómia ügyét, hétvégén pedig részt vesznek az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán, ahol ugyancsak közvetítik a szolnoki elnök bocsánatkérést.

 

Kimaradt?