Washingtonban megvitatják az Iszlám Állam elleni harcot

Az amerikai kormányzat miniszteri szintű nemzetközi konferenciát rendez az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc megvitatására.

A konferencia hivatalos bejelentése még várat magára, a The Washington Post című lap és a Bloomberg hírügynökség neve elhallgatását kérő két kormányzati tisztségviselőre hivatkozva közölte a hírt csütörtökön.

Az amerikai kormányzat várhatóan 68 ország képviselőjét hívja meg március 22-23-ra Washingtonba, és a tervek szerint az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelem stratégiáját és konkrét lépéseit vitatják meg. Az amerikai diplomácia irányítója, Rex Tillerson vezette találkozó külügyminiszteri szintű lesz, de várják rá nemzetközi szervezetek képviselőit is.

A tanácskozással egy időben tárgyal majd a Fehér Házban Donald Trump elnökkel Haider al-Abádi iraki kormányfő.

Sajtójelentések és elemzések szerint az Iszlám Állam kezd teret veszíteni. 2016 közepén az amerikaiak támogatta iraki hadsereg visszafoglalta Fallúdzsa városát, tavaly októberben pedig megindult az offenzíva Moszul ellen is.

Szerdán – egyelőre hivatalosan meg nem erősített – hírek jelentek meg arról, hogy az amerikai védelmi minisztérium akár ezer katonát is küldhet az Iszlám Állam elleni harcba.

A Kuvaitba telepítendő katonák tartalékosként állomásoznának ott mindaddig, amíg meg nem kezdődik az Iszlám Állam elleni harc felgyorsítása Irakban és Szíriában.

A Pentagon adatai szerint a terrorszervezet eddig Irakban 47 százalékát, Szíriában pedig 20 százalékát veszítette el az általa korábban uralt területeknek.

Kapcsolódók

Kimaradt?