290 kilométeres falat épített Törökország a szír határon

Törökország elkészült a Szíriával közös 911 kilométer hosszú határán épülő betonfal újabb, 290 kilométeres szakaszával - mondta vasárnap Mehmet Ergün Turan, a Török Állami Lakásfejlesztési Hivatal (TOKI) elnöke a TRT közszolgálati televíziós csatornának. Ezzel a 511 kilométer hosszúságúra tervezett fal több mint fele elkészült – tette hozzá.

A TOKI elnöke elmondta: az elkészült fal Hatay, Kilis, Sanliurfa, Mardin, Sirnak és Gaziantep dél- és délkelet-törökországi tartományok mentén húzódik. Hatay és Sanliurfa tartományban korábban csaknem 200 kilométer hosszan húzták fel a határzárat. Az építményt 3 méter magas, 2 méter széles, egyenként 7 tonna tömegű, mozgatható tömbökből állítják fel, a tetején pengés drót húzódik, illetve őrtornyokkal védik. A betonfalat áthelyezhető elemekből építették, így szükség esetén lebonthatják és más helyen húzhatják fel újra.

Sajtóértesülések szerint a falat illegális határátlépők és csempészek ellen emelték. Jogvédők ugyanakkor bírálták a határzárat, mivel az szerintük akadályt jelent a menekültek számára is.

Törökországnak 911 kilométer hosszú közös határa van Szíriával. A múltban az Európai Unió többször is bírálta Ankarát a felületes határellenőrzések miatt. A vádak szerint ugyanis emiatt dzsihadisták szabadon utazhattak Szíriába Törökországon keresztül és csatlakozhattak a többi között az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez.

A török haderő tavaly augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven hadműveletet indított Észak-Szíriában a lázadó Szabad Szíriai Hadsereggel (SZSZH) karöltve, hogy megtisztítson egy ötezer négyzetkilométeres határ menti területet az általa terroristának tekintett fegyveresektől, köztük az Iszlám Állam harcosaitól. Időközben a török csapatoknak és szövetségeseiknek sikerült elüldözniük az iszlamistákat a szíriai határról.

Kimaradt?