Washington fontosnak tartja a konstruktív amerikai-kínai viszonyt

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett kedden Jang Csie-cse kínai államtanácsossal, s leszögezte, hogy Washington fontosnak tartja a konstruktív amerikai-kínai viszonyt.

A telefonbeszélgetést az amerikai külügyminiszter kezdeményezte Janggal, aki a külügyminiszternél is magasabb rangú politikus Kínában.

Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint a két politikus egyetértett abban, hogy foglalkozni kell azzal a fenyegetéssel, amelyet Észak-Korea jelent a térség biztonságára. Megvitattak gazdasági és kereskedelmi kérdéseket is, valamint a terrorizmus és a határokon átívelő bűnözés terén lehetséges együttműködés esélyeit is.

A telefonos egyeztetésre pár nappal azt követően került sor, hogy az amerikai diplomácia vezetője múlt pénteken Bonnban, a G20-ak külügyminiszteri értekezletén, mások mellett találkozott Vang Ji kínai külügyminiszterrel is. Azon a találkozón Vang azt hangsúlyozta, hogy Kína és az Egyesült Államok közös érdekei többet nyomnak a latban, mint a köztük lévő nézetkülönbségek.

A Washington és Peking közötti nézetkülönbségek részben az amerikai kereskedelmi deficit miatt alakultak ki, részben pedig Kína területi követelései miatt a Dél-kínai-tengeren. Korábban Pekinget aggasztotta, hogy Donald Trump, rögtön a megválasztása után, a tajvani „államfővel” beszélt telefonon, majd kijelentette, hogy „nem ragaszkodik” feltétlenül az amerikai-kínai kapcsolatok alapját jelentő „egy Kína”-elvhez.

Ezt a nézeteltérést azonban sikerült tisztázni, amikor február elején Trump – szintén telefonon – biztosította Hszi Csin-ping kínai elnököt arról, hogy az amerikai politika e tekintetben nem változik, vagyis Washington továbbra is elkötelezett az „egy Kína”-politika mellett.

Kína szakadár tartományának tekinti a de facto államként működő Tajvant, és ezt a múlt század hetvenes évei óta az Egyesült Államok sem kérdőjelezi meg.

Kimaradt?