MSZP vizit Kolozsváron: „a józan emberek tudják, hogy a nyolc évvel ezelőtti népszavazás a múlté, illetve csak azért aktuális, mert a politikai ellenfelek minduntalan bedobják a köztudatba.”

Megszólalt a héten a Népszabadságban Magyari Nándor László szociológus, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára és elmondta Szőcs Leventének, a lap romániai tudósítójának: „Természetesnek, sőt kívánatosnak tartom az RMDSZ és az MSZP közeledését – utalva ezzel a kijelentéssel az MSZP elnökségének múltheti erdélyi látogatására.  „Jövőre Magyarországon választások lesznek, és elképzelhető, hogy a Fidesz nem marad kormányon. Ugyanakkor emlékeztetnék, hogy az RMDSZ akkor volt sikeres, amikor meg tudta tartani az egyenlő közelséget a magyarországi pártokkal, illetve Bukarestben egyezségeket tudott kötni a román pártokkal” – tette hozzá a társadalomkutató. Szerinte „nem lehet, és nem kell karanténba zárni” az MSZP-t majd arról is beszélt: „a józan emberek tudják, hogy a nyolc évvel ezelőtti népszavazás a múlté, illetve csak azért aktuális, mert a politikai ellenfelek minduntalan bedobják a köztudatba.”

Ami a legriasztóbbnak tűnik 2013 januárjában a Népszabadságnak nyilatkozó Magyari számára, az az, hogy „a reakciók némelyike ugyanakkor azt mutatja, hogy az erdélyi magyarság ki van szolgáltatva a mindenféle radikális ötleteknek. Ez részben az erdélyi értelmiség hibája, részben a magyarországi politikáé, amely exportálta a viszályokat a határon túlra” – tette hozzá, nem titkolva, hogy konkrétan egy, a magyar szocialisták kolozsvári látogatása idején megjelent lapvezércikkre gondol. Ez „mérhetetlen orcátlanságról” és az erdélyi magyarok „újbóli és durva arculcsapásáról” írt az MSZP vezérkarának erdélyi jelenléte kapcsán, sőt „magyar nyelvű, de idegen szívű, magyarul beszélő sejttömegnek” nevezte az erdélyi magyarokat „folyamatosan megtagadó és eláruló” magyar szocialistákat. Szerinte az ilyen hangvételnek nem lenne helye az erdélyi magyar publicisztikában.

A legolvasottabb magyarországi napilap cikkírója véleménynyilvánításra felkért egy mások kolozsvári szociológust is, Horváth Istvánt, aki elmondta: úgy látja, kevéssé valószínű, hogy egyik napról a másikra megváltozik az MSZP és az erdélyi magyarság viszonya azt követően, hogy Mesterházy Attila nyilvánosan bocsánatot kért a kolozsvári Minerva házban a 2004-es decemberi, „rossz kérdésre adott rossz válaszért”. „Csak az első lépés történt meg”– fogalmazott a Nemzetiségi Kutatóintézet igazgatója, majd hozzátette: „Nem tudom, hogy az RMDSZ elkötelezte-e magát a szocialisták iránt, vagy az MSZP keresett egy felületet, amelyen keresztül Erdélyben meg tudott nyilvánulni. Inkább ez utóbbit tartom valószínűbbnek, hiszen az RMDSZ nem nyerne abból, ha kampányügynöknek szegődne a szocialisták mellé. Másfelől nem hiszem, hogy a szövetségnek értelmes lenne lemondania az egyenlő közelség elvéről, azzal együtt, hogy azt a magyarországi pártok közül az egyik felrúgta már.”

A két kolozsvári véleményformáló szakértő mellett az elmúlt napokban még nagyon sokan mások is megszólaltak a Kárpát-medencében annak kapcsán, hogy saját értékelésük szerint történelmi elnökségi ülést tartott az MSZP Erdélyben, melynek során a szimbolikus bocsánatkérésnél lényegesen több is történt: a magyar ellenzék legnagyobb pártja Kolozsváron meghirdette új nemzetstratégiai programját és azonnal hozzá is látott e program gyakorlatba ültetéséhez. Másképpen aligha lehetne értelmezni azt, hogy a pártelnökség, élén Mesterházy Attila elnökkel azonmód tárgyalásokat is folytatott az RMDSZ csúcsvezetésével és az egyik legnagyobb terület szervezet, a Bihar megyei RMDSZ irányítóival, illetve az erdélyi magyar oktatásügy fellegvárának számító Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának vezetőségével.

 A megszólalások között egyaránt megtaláltuk a higgadt elemzői és a zsigerből gyűlölködő hangokat, szót kértek az észérvek alapján egy pozitív folyamat elindulásában reménykedők és a kételkedők is. Azok is, akik hisznek abban, hogy valakik önvizsgálat után beláthatják tévedéseiket és hisznek abban, hogy a politikában is lehet GPS és újratervezés menüpont, és azok is, akik nem akarnak hinni a mások megújulási képességeiben és szándékaiban csak a sajátjukban, meg még talán akkor, ha a múltúkat újraértékelő MSZMP tagok és káderek a megvilágosodásuk után az ő táborukhoz csatlakoznak. Hallatták hangjukat bőven olyanok, akik úgy vélték, hogy „az erdélyi magyarság hosszú távú érdeke azt kívánja, hogy a szövetség mindig ott keressen támogatást, ahol éppen talál. Most ez a magyar ellenzék.”. És megszólaltak azok is, akik a szimbolikus gesztus kapcsán Felvidékről a  Kuruc.infot akarták leköröznl, azt leírva, hogy „Kolozsvár még jól emlékezhet egy ilyen szerecsenmosdatásra, amikor 2005-ben, a fentiekben említett, világszégyent eredményező választások után Echtein-Kovács Péter (sic!), s a régi „pártmúmia," Eörsi Mátyás próbálkozott Erdélyben, pontosabban Kolozsváron – megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Ez a típusú pofátlanság, finomabban kifejezve - politikai jellemtelenség a véres kezű Kun Béla elvtárs, s az ő „Lenin fiúinak" az eszköztárába tartozott, amit úgy néz ki – Mesterházy Attila, s mai „vörös" hívei is – mindenestül - magukévá tettek.”

Megszólaltak azok is, akik egy templom vendégkönyv-beírás tanúsága szerint, magyar szocialistaként a Nobel-díjas Saramango gondolataival – „Isten a világegyetem csöndje, az ember pedig a kiáltás, amely értelmet ad ennek a csöndnek.”– jöttek Erdélybe és tértek be a kolozsvári Szent Mihály székesegyházba. ŐK evilági legfőbb céljukként az elesettek, a megalázottak és a segítségre szorulók támogatását fogalmazták meg és megszólaltak olyanok is, kik e bocsánatkérőknek egyetlen szavát se akarták/akarják elhinni, meg nyílván e bejegyzés őszinteségét sem, mert szerintük megbocsátani bárkinek lehet, de a magyar szocialistának soha. Mert szerintük annak, hogy „miről is kvaterkázott Kolozsvárott a számtalanszor kompromittált párt elnöke, ennek csupán annyi a hírértéke, mint annak, hogy a macska feldöntötte a konyhapulton a mixert.”

Megszólaltak olyan közéleti szereplők is, kik minap még fennkölt újévi nyilatkozataikban annak tárgyában értekezetek, hogy „a szeretetnek és a megbocsátásnak is helye van – olyanképpen, amiként XVI. Benedek pápa kegyelmet adott tolvaj komornyikjának, vagy II. János Pál pápa is megbocsátott bűnbánó merénylőjének” és ehhez mindössze annyi szükséges, hogy a „múltat azonban be kell vallani.” Nekik alig 12 nap kellett ahhoz, hogy észbe kapjanak és rádöbbenjenek: a pápamerénylő Mehmet Ali Ağca-nál és a vatikáni tolvaj Paolo Gabriele-nél vannak még elvetemültebbek is a Földön, őket Mesterházynak és Markónak hívják. Hirdetni csak a szószékről kell a bűnök bocsánatát testünk feltámadásával együtt, de ez nem érvényes a „posztkommunista, őszödi hagyomány-teremtőkre”: transzilván hungarikumokat gyalázó „nemzetietlen politikusoknak” nincs bocsánat, sőt helyük sincs se vendéglátóként, se vendégként Erdélyben.

AZ MSZP kormányok hívták létre azokat a programokat, amelyet új nemzeti köntösbe öltöztetve büszkén mutat ma fel és kommunikál sikeresen az Orbán-kormány

Megszólalt a héten az MSZP erdélyi látogatásának apropóján a Népszava is és azt állapította meg, hogy „MSZP múlt heti kolozsvári kihelyezett elnökségi ülése nyomán újra a magyar belpolitika napirendjére került a nemzetpolitika kérdése. A Fidesz és erdélyi katonái úgy gondolják, hogy az "elszakított területek" kizárólagos Fidesz domíniumok, ahová más magyar pártnak joga sincs belépni. Orbánék erdélyi népszerűsége ellenére is összességében pozitív volt az MSZP kezdeményezés visszhangja.”

A napilap hétvégi számában közreadott összegző elemzésében történelmi áttekintést is nyújtott arról, hogy miként sajátította ki a nemzeti kérdést az elmúlt két évtizedben a Fidesz és „ennek részeként elsősorban a szomszédos országokban, kisebbségben élő magyarság problematikáját. – megállapítva: a nemzet "egységesítési" folyamata azonban a legdurvább megosztási kísérletbe, a magyar belpolitika határon túli exportjába torkollt.”

A terjedelmes eszmefuttatás rámutat arra is, hogy bár a magyarországi lakosság körében a Fidesz hatékony és az MSZP elhibázott kommunikációjának köszönhetően, soha nem volt népszerű sem az állampolgárság kiterjesztésének, sem a határon túli magyarság támogatásának vagy külhoniak szavazati jogának gondolata, a külhoni magyarok körében viszont sikerült az elutasításért kizárólag a szocialistákat felelőssé tenni. A baloldalt jellemző korábbi suta reakció (és kommunikációjuknak a csődje is egyúttal) az volt, hogy „érezhetően le is mondott arról, hogy akár itthon, akár határon túl elismerjék nemzetpolitikai téren elért eredményeit.”

Pedig ennek tényei, kézzelfogható megvalósításai önmagukért beszélnek: az Illyés és Új Kézfogás meg az Apáczai alapítványok működése, a Sapientia, a beregszászi Rákóczi Főiskola fenntartása és a példák tovább sorolhatók, már csak a jobb- és baloldal kormányzási periódusok eltérő aránya okán is, de nem csak azért, egész más képet mutat, mint sokan azt ma sugallják.

”Mindez azért abszurd, – fogalmaz a Népszava hétvégi külhoni magyar szintézise – mert a határon túli magyarok problémáinak intézményes felkarolása épp a baloldalhoz és Tabajdi Csaba (jelenleg EP képviselő) nevéhez fűződik, mint ahogyan a legsikeresebb, gyakorlati haszonnal (is) járó projektek is mind a "balliberális" kormányok idején indultak és honosodtak meg. A Horn-kormány intézményesítette ellenőrizhetően a támogatást, vonta be a határon túliak képviselőit a folyamatba, a Medgyessy-kormány tette alkalmazhatóvá a státustörvényt, az első Gyurcsány-kormány egyszerűsítette a magyar állampolgárság megszerzését, hozta létre a Szülőföld Alapot, a második honosította meg a nemzeti jelentőségű intézmények és programok elnevezésű normatív támogatási programot, illetve hozta létre kormányzati tanácsadói testületként az első Szórványtanácsot.

Csupa olyan program, amelyet új nemzeti köntösbe öltöztetve büszkén mutat ma fel és kommunikál sikeresen az Orbán-kormány. De a mai magyar-magyar párbeszéd fórumai is szocialista kormányzati időszakokban alakultak ki: a Horn-kormány idején jött létre a MÁÉRT elődje, 2004-ben pedig a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF). Érdemes megjegyezni, hogy a negatív érzelmeket gyakran kiváltó támogatás leginkább szimbolikus, hiszen a magyar költségvetés kiadási oldalának mintegy 0,12-0,13 százalékáról van szó, amely a szocialista kormányok idején is mindig biztosított volt”.

Nem folytatva az MSZP küldöttségének erdélyi látogatása kapcsán készült publicisztika további gondolatébresztő felvetéseinek a részletezését (szó van benne még a 2004-es népszavazás előzményeiről és abban a Fidesz színeváltozásáról, a Markó doktrína lényegéről, a Fidesz erdélyi zsebpártjainak a létrehívásáról  és dicstelen működésükről, az Orbán kabinet mai, forintmilliárdokkal megpántlikázott diaszpóra felé fordulásáéról és annak indokairól, a Mikola István-i „hatalom-bebetonozós” álomról és az abból való keserű ébredésről, a tusványosi jelenség  tündökléséről és annak elsekélyedéséről és sok minden másról is.) csupán két megjegyzést tehetünk meg e kitűnő összegzést szemlézve: ide kattintva ismerkedjen meg az olvasó a teljes cikkel.

Másrészt pedig hadd hívjuk fel az olvasó figyelmét arra is, hogy a cikkben olvasható az MSZP elnökének a látogatás utáni napokban megfogalmazott véleménye is: „A Fidesz azzal vádol bennünket, hogy az MSZP nemzetpolitikai fordulata hiteltelen, álságos, puszta választási célokat szolgál… Az a politikai erő, amely pártokat ver szét a Kárpát-medencében, majd aztán saját pártokat hoz létre, amelyekre a választók elenyésző kisebbsége hajlandó csak szavazni, veszélybe sodorva ezzel a magyar képviseletet, nos, egy ilyen párttól a kritika nem hiteles" - fogalmaz Mesterházy, majd hozzáteszi: „Nem is a Fidesznek akarunk megfelelni. A magyarországi és a határon túli magyarságnak szeretnénk bizonyítani, hogy az összetartozás és a kölcsönös előnyök politikájának van realitása."

MSZP Canossa-járás Magyar Hírlapos olvasatban: „Kiment hát Mesterházy Kolozsvárra utcafelelősnek, háztól házig vérdisznónak…”

Megszólalt a héten az MSZP elnökségének erdélyi látogatása kapcsán többször is a Magyar Hírlap, sőt Bayer Zsolt illetve Kristály Lehel révén két alkalommal is szerkesztőségi álláspontot tükröző véleménycikket jelentetett meg az MSZP elnökség erdélyi jelenléte kapcsán. Az egyoldalú kommentárokkal „megfejelt” tudósításokban „természetesen” a legnagyobb terjedelmet kapó fejlemény az EMI-s és Hatvannégy Vármegyés tiltakozó akció volt. Ami figyelemreméltóbb az a lapálláspontot tükröző két hangulatkeltő írás volt, melyek okán érdemes visszatérnünk Magyari tanár úrnak a már idézett egyik mondatához és ennek nyomán távolabbra is tekinteni a Kárpát-medencében.

Magyari Nándor László Szőcs Leventének adott interjújában nehezményezte, hogy megjelent az erdélyi magyar publicisztikában az útszéli hang, amelynek itt helye nincs, ami a tolerancia földjén sem tolerálható. Valóban nincs helye a szennylapok szóhasználatának, a magyar baloldalt (de bármely nézetet vallókat) „magyar nyelvű, de idegen szívű, magyarul beszélő sejttömegnek” nevező minősítéseknek. Effajta kocsmai hangvételben firkantott ömlengések egy erdélyi országos napilapban nem szabadna megjelenni.

A tanár úrnak igaza van, de félő, hogy sajnos csalódni fog.  Lesz még ennél alább is. Amíg egy, ösztönösen européerként megnyilvánuló miniszterelnök-helyettest is megalázó megjuhászkodásra és vesszőfutásra  kényszeríthet egy Békemenet-szervező hatalomkedvenc pesti „vagány” (Navracsics Tibor előbb elítélte Bayer Zsolt egy rasszista cikkét, kijelentve, hogy Bayernek nincs helye a Fideszben,majd utóbb mentegetőznie bocsánatot kellet kérni e szavaiért) és az ő indulatos filippikái zsinórmértéket jelenthetnek az írástudással visszaélők számára, addig hasonló színvonalú förmedvényekre biztosan számítani lehet Erdélyben is vagy  bárhol a Kárpát-medence egyes, sajátos mecenatúrák által fenntartott sajtótermékeiben.

Azaz, és jól mondta tanár úr ezt is, a reakciók némelyike azt mutatja, hogy az erdélyi magyarság ki van szolgáltatva a mindenféle radikális ötleteknek. És korántsem csak Erdélyre igaz ez. Ha elolvassuk a Felvidék.mában az Erdélyben „kirepült" a biztosíték... Kalita Gábor jegyezte írást és benne a figyelmeztetést: „Visszatérve a tanulságos erdélyi történésekre - ne feledjük: ha az Anyaország felől röpülő, vörös festékkel jelölt bájgúnárokat észlelünk a fejünk felett, már röptükben irányítsuk őket – mondjuk kelet felé… Ne feledjük el ismételten az eget kémlelni. Ugyanis vörös festékkel jelölt bájgúnárék akár három alkalommal, ismételten „tiszteletüket tehetik" nemcsak Erdélyben, nálunk, Felvidéken is. Ugyanis abban bíznak, hogy olyan rossz az emlékező képességünk, mint nekik...” rádöbbenhetünk: a Bayer Zsolt-követők szaporodnak.

Hadd kérdezzük meg itt a Felvidék.ma szerzőjétől nemcsak a Mesterházyékat, hanem más „nemzetvesztőket, a magyarságot csupán kívülről, pökhendin szemlélő „balliberáltakat" (Spiró György, Esterházy Péter, Konrád György, Heller Ágnes, Tamás Gáspár Miklós, Kertész Imre, Kertész Ákos ) kipécéző leltárát meg az MSZP-seket Észak Korába küldő sorait döbbenettel olvasva: egyáltalán nem kedves Kalita Gábor,   1976 és 1981 között a pozsonyi Komenský Egyetemen majd 1982 és 1985 között pedig a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen – husáki és kádári világ ide vagy oda – az újságírást tanulóknak nem volt kötelező tantárgy az újságírói etika?)

Az effajta tollforgatóknak az ihletforrás adott, a „Mester” pedig nem pihen. Ezt a Magyar Hírlap vezető munkatársának hétvégi, szerkesztőségi Álláspont cikke is bizonyítja:

„A szocialisták országos vezetője mindeközben Kolozsvárra ruccan álságos Canossa-járásra. A szocialisták országos vezetője azért teszi ezt, mert Ron Werber ezt tanácsolta neki. Hiszen a szocialisták országos vezetőjének önmagától fogalma sincs a határon túli magyarokról, Erdélyről, s a szocialisták országos vezetője azt sem tudta eddig, hol van Kolozsvár. A szocialisták országos vezetőjének az égvilágon semmit sem jelent az erdélyi magyarság, a felvidéki magyarság, a délvidéki magyarság, a kárpátaljai magyarság, a burgenlandi magyarság. A szocialisták országos vezetője annak a Gyurcsány Ferencnek volt a famulusa, kávéfőzője, sunyi kis talpasa, ócska segédje, aki levezényelte a 2004-es nemzetáruló gyalázatot. És kilenc esztendőn át nem jutott eszébe bocsánatot kérni. Most, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaptak, Ron Werber szólt neki, hogy kell a voks, menni kell oda is kampányolni. Kiment hát Mesterházy Kolozsvárra utcafelelősnek, háztól házig vérdisznónak, s a legtökéletesebben egy helyi fiatal foglalta össze a nagy zarándoklat lényegét: „Gyalázat, hogy egy ilyen szarembert küldenek ide!”

Bayer szerkesztőségi kollegája, Kristály Lehel nyílt levelet írt Mesterházy Attilának az MSZP elnök bocsánatkérése kapcsán, melyben a szokott „formáját hozza”. Decemberben ő volt az, aki az Erdélyi Magyar Néppártnak a közvélemény-kutatások szerinti egyszázalékos országos támogatottsága kapcsán kétségbe vonta azoknak az erdélyieknek a józan ítélőképességét, akik nem az EMNT-re kívánnak szavazni és lapjában ilyen jajkiáltást hallatott: "elfog a kétely, hogy csak egyszázaléknyi józan magyar volna Erdélyben". Ugyanő, megismerve a december 9-i voksolás eredményét az Élve temetők című, szintén szerkesztőségi álláspontot megfogalmazó cikkével az otrombaságban ennél is mélyebbre tudott süllyedni: „Hiábavalónak bizonyult az EMNP-jelöltek fiatalsága és feddhetetlensége. A szokás hatalmas és megöli az észérveket... Ez az RMDSZ. A román posztkommunistákkal sunyi módon tengerparti villákban és luxus-lebujokban megannyiszor összekacsintó ostobák és együgyűek gyülekezete. Akik huszonhárom év alatt semmit sem tettek, csak odatartották a másik arcukat is, amikor csattannia kellett egy-egy pofonnak a romániai magyarok arcán. Akik mást sem tettek, csak az autonómia vonatáról szerelték le folyamatosan a főalkatrészeket, majd adták el azt is jó áron, mint ahogy Verestóy küldte világgá a székelyföldi erdőkből esztelenül kitermelt több millió köbméternyi faanyagot. Ők temetnek. Élve.

Ezúttal Kristály azok kórusába szállt be, akik egy izraeli kampányguru, Ron Werber képében látják a mai Magyarország legnagyobb ellenségét, magát a megtestesült Sátánt. (Ron Werber, az MSZP kampánytanács-adója, aki korábban olyan politikusok sikeres kampányaiban működött közre, mint Medgyessy Péter, Szili Katalin, Ion Iliescu, Adrian Năstase, Sorin Oprescu, Brazauskas litván és Rabin izraeli kormányfők, Musyoka kenyai alelnök és világszerte sokan mások)

„Tudjátok, van a bocsánatkérés, és van, ami azt megelőzi. Utólag már a bocsánatkérés is csak olyan, mint a csók a halottnak. Miközben megbocsátani lehet ugyan, sőt, kell is. Talán egyszer majd meg is fogjuk tenni, mert a bocsánat ugye, ahogy az igaz szeretet, feltétel nélküli.

De amíg megbocsátunk, mégis elgondolkodunk szépen azon is, hogy ez nem véletlenül gyűlöletkarmesteretek legújabb húzása-e?

Attilám, tedd a kezed szíved feltételezett helyére: nem hívott-e az elmúlt napokban Rom félre egy áporodott sarokba, és nem mondta-e azt, hogy eljött az ideje a köldöknézésnek? És te még el is hitted ennek a kérges lelkű heccmesternek, hogy most és éppen a te fejedre kell hamut szórni? Hát jól megúszta a Laci, az Ildikó, meg a Fletó is.”