Majdnem felgyújtotta magát és a Kába követ Mekkában egy férfi

Gyújtogatni próbált egy férfi a mekkai nagymecset belső udvarán álló Kába szentélynél hétfőn, de hívőknek sikerült megállítaniuk - mondta el Számeh asz-Szalámi, a mecset biztonsági szolgálatának szóvivője kedden.

Az eset hétfőn éjjel történt. A Reuters brit hírügynökség tudósítása szerint a férfi saját magát akarta felgyújtani. A Sabq című szaúdi hírportál viszont azt írta, hogy a támadó a Kábát borító fekete leplet is benzinnel locsolta le.

A férfi benzint öntött a saját ruhájára és magát is fel akarta gyújtani a mecset belső udvarának közepén, ahol a szentély is található - számolt be az esetről a helyi biztonsági szolgálat közleménye. A letartóztatott, negyven év körüli férfi furcsa viselkedése arra utal, hogy pszichiátriai betegségben szenved - tudatták a helyi biztonságiak. Egyes hírforrások nem zárják ki, hogy a meghiúsított gyújtogatási kísérlet mögött az Iszlám Állam áll.

A világhálón közzétett videó tanúsága szerint a férfit először a mecsetben tartózkodó hívők fogták el, majd a szaúdi biztonsági erők emberei vonszolták ki az udvarról.

A Kába, melyet az iszlámban Allah házának is neveznek, egy nagyjából kocka alakú szentély, melynek keleti sarkában található a "fekete kő", amely a muszlimok szerint a "paradicsom egy szelete", s amelyet a hagyományos zarándoklatok alkalmával igyekeznek megérinteni vagy megcsókolni. A Kábát a hagyomány szerint a Koránban Ibrahimként említett Ábrahám és fia, Izmael építette, akit a muszlimok Iszmáilént tartanak számon.

Kapcsolódók

Kimaradt?