A grafológiai vizsgálat szerint Walesa tényleg ügynök volt

A grafológiai vizsgálat kizárta, hogy meghamisították az ügynökmúlttal gyanúsított Nobel-békedíjas volt munkásvezér, későbbi államfő, Lech Walesa beszervezésére utaló dossziét - közölte kedden a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN).

Az IPN varsói székhelyén megtartott sajtóértekezleten Andrzej Pozorski, az intézet ügyészi osztályának vezetője kiemelte: a krakkói igazságügyi szakértői intézetben elvégzett grafológiai vizsgálatnak nem az volt a célja, hogy Walesa esetleges ügynöki múltját bebizonyítsa, a volt elnök itt károsult személyként szerepelt. Tanúként hallgatták ki őt, s azt állította, hogy a dosszié iratain nem az ő kézírása látható.A 235 lapnyi szakértői vélemény alapján egyértelműen leszögezhető: az együttműködési nyilatkozaton, nyugtákon, több tucat kézzel írt jelentésen Walesa kézírása szerepel. Csak egyetlen - hatoldalas - jelentést nem ő írt, de saját kezűleg írta alá minden oldalát - számolt be Pozorski.

Az IPN tavaly februárban hozta nyilvánosságra Walesa terjedelmes beszervezési és munkadossziéját, amely az 1970-ben aláírt együttműködési nyilatkozatát, valamint az 1976-ig a kommunista belbiztonságnak (SB) adott jelentéseit és a saját kezűleg aláírt bevételi nyugtákat is tartalmazza. Walesa azóta többször hamisítványnak minősítette az iratokat. Az IPN ügyészi osztálya ennek nyomán - a volt elnököt kompromittáló dokumentumok nyilvánossá tétele után néhány nappal - vizsgálatot indított, hogy kiderítse, az SB tisztviselői anyagi haszonszerzés céljából tényleg meghamisították-e a Walesára vonatkozó dokumentumokat. A grafológiai vizsgálat ezen eljárás része volt.

Jaroslaw Szarek, az IPN elnöke rámutatott: azt, hogy Walesa Bolek fedőnéven együttműködött az SB-vel, és ezért pénzt is kapott, már 2008-ban bebizonyították az IPN kutatói, Slawomir Cenckiewicz és Piotr Gontarczyk. Az SB és Lech Walesa című könyvük kiadása óta nem jelent meg olyan tudományos munka, mely megcáfolta volna e kutatás eredményét - mondta Szarek, hozzáfűzve: beszervezését maga Walesa is beismerte egy - 1992-ben a PAP hírügynökségnek adott - nyilatkozatban, jóllehet később visszavonta azt.

Walesa ügyvédje szerint a grafológusok hibáztak

Walesa az elhangzottakra egyelőre nem reagált, külföldön tartózkodik. Ügyvédje, Jan Widacki azt mondta, hogy a krakkói igazságügyi szakértői intézet véleménye semmit sem bizonyít. A Polsat News lengyel hírtelevíziónak nyilatkozva a jogászprofesszor kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja a jelentést készítő szakértők kihallgatását, új szakértők felkérését.

Kifogásolta, hogy az IPN egyebek mellett Walesa 2016-ig keletkezett kézirataival vetette össze a hetvenes években keletkezett dokumentumokat. Widacki rámutatott arra, hogy a később "sok állami dokumentumot aláíró, autogramokat osztó" elnök a 70-es években "egyszerű munkás volt, nem sokat forgatott tollat", vagyis "teljesen más volt akkoriban a kézírása".

A lengyel állami ügyészség keddi közleménye szerint a szakértői vizsgálat során a dosszié iratait a Walesa által 1963 és 2016 között írt dokumentumokkal hasonlították össze. Az ügyészség "egyértelműnek, átfogónak és koherensnek" minősítette az igazságügyi szakértői intézet jelentését.

A lengyel ellenzéki pártok szerint Walesa lejáratása a cél

A fő ellenzéki párt, a Polgári Platform elnöke kedd délután úgy értékelte: az IPN sajtóértekezlete "annak a háborúnak eleme volt, melyet a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) Walesa ellen, a lengyel történelem ellen folytat". "Az IPN a PiS politikáját valósítja meg, pártpolitikát, a tekintélyek tönkretételének politikáját," "azokat, akik ezt ma teszik, büntetőjogi és politikai felelősségre fogják majd vonni" - jelentette ki Grzegorz Schetyna.

Ryszard Petru, a szintén ellenzéki Modern (Nowoczesna) elnöke úgy vélekedett: "Sokaknak közülünk az a szerencsénk, hogy nem kellett azokban az időkben élnünk, nem kellett szembesülnünk az SB-vel". Walesáról úgy kell gondolkodni, mint aki "átugrott a gdanski hajógyár kerítésén, és elősegítette a kommunizmus megdöntését" - mondta Petru, utalva a volt munkásvezér mítosszá vált, a Szolidaritás megalapítását megelőző sztrájk során tett, egyes szemtanúk által kétségbe vont cselekedetére.Stanislaw Karczewski, a PiS jelöltjeként megválasztott szenátusi elnök úgy kommentálta a fejleményeket: csalódott Walesában, akire az 1990-es elnökválasztáson maga is szavazott. "Már bevallhatta volna együttműködését" - mondta Karczewski.

Kapcsolódók

Kimaradt?