Amit Donald Trump beiktatásáról tudni kell

Helyi idő szerint pénteken délben (romániai idő szerint 19 órakor – szerk. megj.) a washingtoni Capitolium mellett felállított magaslaton Donald Trumpot beiktatják az Egyesült Államok 45. elnökének. Összefoglaltuk, hogy mi várható.

Amint korábban már írtuk, az eseményen Romániát Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, a képviselőház elnöke és Sorin Grindeanu miniszterelnök képviseli, ők várhatóan a helyet kapnak azon a 3000 négyzetméteres, 1600 személy befogadására kialakított emelvényen, ahol Trump elmondja a 35 szavas elnöki eskü szövegét.

De nem ez lesz a nap egyetlen eseménye. Az amerikai adminisztráció egész napos programsorozatot alakított ki a beiktatási ünnepség körül.

A nap egy reggeli imával kezdődik. A hagyományt 1933-ban indította el Franklin D Roosevelt; az utóbbi években Barack Obama, idősebb és ifjabb Bush, Ronald Reagan és Harry Truman is a Fehér Házzal átellenben található Szent János episzkopális templomban fohászkodott.

Ezt követően Barack Obama leköszönő és Donald Trump megválasztott elnök négyszemközti megbeszélést folytat a Fehér Házban. A találkozó után együtt teszik meg a Kongresszus épületéig levő 2 mérföldes utat, ahol a beiktatási ünnepséget rendezik.

Elsőként Mike Pence alelnök teszi le a hivatali esküt, neki az alkotmánybíróság vezetője segédkezik.

A nap legfontosabb eseménye minden kétséget kizáróan az elnöki eskü lesz, amikor Donald Trump – kezét két Bibliára helyezve - elmondja a 35 szavas eskü szövegét. A szavak sorrendjére jó lesz nagyon vigyáznia, azokat pontosan az alkotmányban leírtak szerint kell elmondania. Emlékezetes marad a 2009-es beiktatási ünnepség, amikor Barack Obamának meg kellett ismételnie az esküt, mert felcserélte két szó sorrendjét.

Az eskü letétele után Donald Trump kap szót, aki vázolhatja az elkövetkező év politikájának főbb irányvonalait. Itt szabad kezet és időt kap az elnök, a legkevésbé George Washington élt vissza a hangatóság türelmével, amikor 135 szavas beszédével örvendeztette meg a résztvevőket. Nem mondható el ugyanez William Henry Harrison elnökről, aki 1841-ben 8 445 szavas beszédet mondott.

Ezután könnyes búcsút veszünk az Obama-házaspártól, amely – ha az elmúlt évek gyakorlatát követik – helikopteren hagyja el a helyszínt.

A délelőtti megerőltetett menetet a beiktatási ebéd szakítja meg. Ezt hagyományosan a Capitolium nagy báltermében (Statuary Hall) rendezik, Donald Trump itt is szót kap. A kialakult szokásjog szerint az új elnök államának hagyományos ételeiből alakítják ki a menüsort, tehát a vendégek New York-i gasztronómiai különlegességekre számíthatnak.

A laktató ebéd után ismét kivonul a díszes közönség a szabadba, hogy megtekintse a beiktatási katonai parádét. Több mint 8 ezer díszegyenruhás katona vonul végig a Pennsylvania sugárúton a Fehér Ház irányába. A parádéban helyet kapnak cserkészcsapatok és középiskolai zenekarok is. Jimmy Carter elnök feleségével együtt gyalogosan tette meg a 2 mérföldes távot.

Donald Trump nagy napjának utolsó mozzanata a beiktatási bál (pontosabban bálok) lesz. A washingtoni felső tízezer, a diplomáciai testületek képviselői egy sor bált szerveznek a nagy nap alkalmából, amelyek mindegyikére hivatalos az új elnök. Az eddigi csúcsot Bill Clinton tartja, aki 1997-ben 14 bálon táncoltatta meg feleségét, Hillary-t. Első mandátumakor Barack Obama 10 bálra volt hivatalos. A Trump-csapat egyelőre nem közölte, hogy Donald és Melanie Trump hány estélyt vállalt be.

Földbe döngölt elődök és riválisok

Két olyan elődje is jelezte részvételét Donald Trump beiktatási ünnepségén, akit az új államfő vérig sértett a tavalyi elnökválasztási kampányban. George W Bush-t azzal vádolta, hogy hazudott az iraki háborúval kapcsolatban, Bill Clintont pedig az amerikai történelem leghírhedtebb nőzaklató politikusának nevezett. Billt várhatóan elkíséri felesége, Hillary is, akinek talán mindenkinél kellemetlenebb lesz a pénteki ceremónia, hiszen a populáris voks alapján neki kellett volna Donald Trump helyén állnia. Nem beszélve azokról a jelzőkről, amelyeket Donald Trump aggatott rá a választási kampány során.

Az ünnepség rangidős résztvevője a 92 éves Jimmy Carter volt elnök lesz. A vele egykorú George H W Bush megromlott egészségi állapotára hivatkozva mondta le az eseményt.

Nem hakniznak a „zsarnoknak”

A vendégek és az ünneplő tömegek szórakoztatására az amerikai szórakoztatóipar legnagyobb neveit szokták meghívni. Ebből a szempontból megnehezítette az új elnök dolgát, hogy a tengerentúli showbiz túlnyomó többsége szembefordult vele, elítélte rasszista és nőgyűlölő állásfoglalásai miatt. Így hát az A-listás előadók közül senkire sem számíthat, emlékezhetünk még arra, hogy Obama 2009-es beiktatási bálján Beyonce is fellépett.

Az amerikai himnuszt a 16 éves Jackie Evancho fogja előadni, aki az America's Got Talent tehetségkutató műsor legutóbbi kiadásának második helyén végzett. Immár sorozatban hatodik alkalommal lép fel a beiktatási ünnepségen Salt Lake City híressége, a mormon egyház kórusa; felszínre került viszont, hogy az énekkar egy tagja lemondta a szereplést, mert nem akarta „zsarnokságot és a fasizmus támogatni”.

A New York-i the Radio City Rockettes tánccsoport több tagja szintén elutasította, hogy Donald Trump tiszteletére táncoljon bár a vezetőjük arra kérte, hogy „legyenek toleránsak az intoleranciával szemben”.

A nagy-britanniai X-Faktor tehetségkutató műsorral berobbant Rebecca Ferguson csak azzal a feltétellel vállalta volna a szereplést, ha engedélyt kapott volna egy, az 1930-as évekből származó rasszizmus ellenes himnusz (Strange Fruit) eléneklésére. Megkeresték Charlotte Church velszi énekesnőt is, aki az alábbi Twitter-bejegyzést küldte Trumpnak. „A munkatársai azzal az ajánlattal kerestek meg, hogy énekeljek a beiktatási ünnepségén. Egy egyszerű internetes kereséssel megtudhatták volna, hogy zsarnoknak tartom. Viszlát”.  Üzenetének négy „sz.rrakás” emotikonnal adott nyomatékot. 

Tüntetések is lesznek szép számmal

Kaliforniától Massachusettsig lesznek demonstrációk, amelyek közül kiemelkedik a Nők menete; ennek fő, szombati washingtoni eseményére 200 ezer főt, a beiktatásra igyekvőkkel együtt pedig összesen legalább egymillió embert várnak. De vidéken is számos helyszínen felvonulni készülnek Trump-ellenes nők és az őket támogatók. Külön Facebook-oldalt hoztak létre azoknak, akik kisgyerekkel utaznak, illetve szállásra van szükségük.

A Disrupt J20 (Zavard meg január 20-át!) baloldali csoportosulás részéről blokádra és rongálásokra is lehet számítani. „Felszólítunk minden jó szándékú embert, hogy csatlakozzék, és zavarja meg az ünnepségeket. Ha Trump egyáltalán beiktatásra kerül, történjék ez meg zárt ajtók mögött, megmutatva az igazi arcát annak a biztonsági államnak, amely felett Trump elnökölni fog. Az egész világ számára egyértelművé kell válnia, hogy az Egyesült Államok népé­nek óriási többsége nem támogatja az elnökségét, és nem fogadja el az uralmát” – közölte a csoport.

Kapcsolódók

Kimaradt?