A tagállamok menekültellenességét ítélte el az Európai Parlament

Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén nagy többséggel - 456 szavazattal, 138 ellenében, 104 tartózkodás mellett - fogadta el azt a határozatot, ami felszólítja a tagállamokat, hogy tartózkodjanak attól, hogy "politikai célból félelmet és gyűlöletet keltsenek állampolgáraikban a migránsok és menekültek ellen".

A gyűlöletbeszéd elítélése mellett a képviselők arra sarkalnák a uniós országokat, hogy a radikalizálódás és az erőszakos szélsőségesség megelőzése érdekében fokozzák "az európai értékek, a tolerancia és a közösségi érzés, előmozdítására tett erőfeszítéseiket, az integrációt pedig pozitív kampányok segítségével kell a polgárok számára bemutatni."

A képviselők sürgették, hogy a tagállamok erősítsék meg a kísérő nélkül érkezett menekült gyermekekre vonatkozó gyámsági rendszereket és lehetőség szerint ne válasszák el a gyermeket családjaiktól.

A szocialista Szanyi Tibor felszólásában arról beszélt, hogy a menekültek jogainak szisztematikus megsértésére az unión belül jelenleg "éppen az Orbán-kormány szolgáltatja a legszégyenletesebb példát". Szerinte ez is hozzátartozik az emberi jogok európai helyzetének összképéhez és súlyos belső kihívást jelent az EU, mint demokratikus értékközösség számára.

A Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője, Jávor Benedek arról beszélt, hogy sürgős és határozott fellépésre lenne szükség elsősorban az unió szerződéseinek direkt megsértésével járó ügyekben. "Jelenleg úgy tűnik, az unió és a bizottság hűségesebb tagállamaihoz, mint elveihez," mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?