Az Iszlám Állam kivonult Palmürából

Vasárnap hajnalban kivonultak Palmürából az Iszlám Állam dzsihádistái, akik az orosz légierő támadásai miatt alig egy napig tudták tartani a Szíria középső részén fekvő történelmi várost.

„Az orosz légierő könyörtelen éjszakai csapásai miatt az Iszlám Állam arra kényszerült, hogy mindössze néhány óra után hajnalban kivonuljon a városból" – mondta a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű aktivistahálózat igazgatója, Rami Abdel Rahman. A dzsihádisták jelentős emberveszteségeket szenvedtek – tette hozzá.Az Iszlám Állam szélsőségesei 2015 májusában foglalták el először Palmürát, ahonnan csak 2016 márciusában szorították ki őket a kormányerők az oroszok légi támogatásával. Az Iszlám Állam ezalatt számos olyan egyedülálló, nagyjából 2 ezer éves ókori műemléket megsemmisített, amelyek az UNESCO világörökségi listáján szerepeltek.

A szélsőségesek csütörtökön újabb offenzívát indítottak a gázmezők közelsége miatt stratégiai jelentőséggel bíró város megszerzéséért, amelynek nagy részét szombatra el is foglalták.

Kapcsolódók

Kimaradt?