Tömegsírt találtak az Iszlám Államtól visszafoglalt Palmürában

A szíriai kormánycsapatok legalább 65 holttestet találtak a tömegsírban. Valószínűleg a terroristák végeztek velük – közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns szervezet.

A dzsihadistáktól márciusban visszafoglalt Palmürában a város katonai repülőterének közelében fedezték fel a sírt. A halottak szíriai katonák és velük szövetséges harcosok.

Az iszlamisták 2015 májusában vették be Palmürát, és ókori városnegyedében jelentős pusztítást végeztek a tíz hónap alatt, amíg a várost a markukban volt.

A közép-szíriai várost március végén sikerült a damaszkuszi rezsimnek orosz légi támogatással visszafoglalnia.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint a dzsihadisták uralma alatt legalább 280 emberrel végeztek Palmürában, köztük a romváros főrégészével, a 83 más források szerint 81 éves Háled el-Aszaaddal is, aki több mint 40 éven át vezette a Palmüra feltárását és fenntartását célzó munkálatokat.

Már röviddel a város visszavétele után felfedeztek egy 40 holttestet rejtő tömegsírt, a halottak között nők és gyerekek is volt a SANA állami hírügynökség szerint. Némelyiküket lefejezték, más holttesteken pedig kínzások nyomai voltak.

Kimaradt?