Magassarkút viselő majomhoz hasonlították Michelle Obamát

Egy Barack Obama elnök feleségére, Michelle Obamára tett rasszista megjegyzés miatt lemondott kedden egy amerikai kisváros polgármestere.

A nyugat-virginiai Clay polgármestere, Beverly Whaling azt követően kényszerült távozni tisztségéből, hogy egyetértését fejezte ki az egyik közösségi oldalon közzétett, Michelle Obamáról sértőn szóló bejegyzésre.

Donald Trump republikánus elnökjelölt megválasztása után Pamela Ramsey Taylor, az állami tulajdonban lévő megyei fejlesztési vállalat vezetője azt írta Facebook-oldalán: Üdítő, hogy egy ízléses, csodaszép, méltóságteljes first lady lesz a Fehér Házban. Belefáradtam már a magassarkúban járó majomba. Whaling polgármesternője a bejegyzésre így válaszolt: Ezzel bearanyoztad a napomat, Pam.

A mintegy ezer lelket számláló település vezetői azonnal elfogadták a polgármester lemondását, és bejelentették: napokon belül megnevezik az új városvezetőt a következő helyi választásig hátralévő három évre. A városka nevében Jason Hubbard tanácsnok közleményt adott ki, amelyben „undorítónak” nevezte a történteket, és leszögezte: „a mi közösségünk nem rasszista türelmetlenségről szól”. A tanácsnok egyúttal az egész közösség nevében bocsánatot kért Michelle Obamától és mindenkitől, akit a bejegyzés megsérthetett.

Maga a polgármester is bocsánatkérő levelet küldött a médiának, és abban azt írta: nem állt szándékában fajgyűlölő megjegyzést tenni, csupán a Fehér Ház élén történt váltásra utalt. A Facebookon időközben törölték mind Beverly Whaling válaszát, mind Pamela Ramsey Taylor eredeti bejegyzését, amelyet azonban a törlés előtt még több százszor megosztottak. A két nő Facebook-oldala elérhetetlenné vált. A két tisztségviselő lemondását több tízezren követelték az interneten.

Nyugat-Virginia viszonylag kicsi szövetségi állam az Egyesült Államokban, mintegy egymillió-nyolcszázezren lakják, s a lakosságnak csupán négy százaléka fekete amerikai.

Kapcsolódók

Kimaradt?