Szőcs Géza a Népszabadság-ügyről: sérülhet a sajtószabadság Magyarországon

A sajtószabadságot, amelyet éppen a Népszabadság létezése is fémjelzett, sérülés fenyegeti a lap megszűnésével – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában Szőcs Géza. A magyar PEN Club elnöke azt követően foglalt állást, hogy míg a német PEN Clubnak küldött válaszában a magyarországi sajtószabadság helyzetét rendjén találta, a HírTV-nek adott interjúban már rendkívüli csapásnak nevezte a napilap felfüggesztését.

A német PEN Club múlt szombaton jelezte, hogy nem vesznek részt a magyar PEN Club kilencvenedik születésnapján. Mint írták, „a közelmúltban nagyon is fontos lett volna a magyar PEN Club állásfoglalása az ország kormányának menekültpolitikájával kapcsolatban. Ez az az állásfoglalás azonban nem következett be. A levélben hozzáteszik, „sajnos e pillanatig nem sikerült Önöket meggyőzni arról, hogy a PEN elnöke nem lehet egyszersmind a kormányfő tanácsadója is.” Ezzel Szőcs Géza kormányzati tisztségére utaltak.

Szőcs erre reagálva azt írta, szervezetük semleges, nem foglalkozik politikával. „Magyarországon nem sérülnek a gondolatszabadsághoz, a lelkiismereti szabadsághoz, a véleményszabadsághoz való jogok. A cenzúra ismeretlen” – fogalmazott a kormánybiztos, aki azonban ekkor még nem említette a Népszabadság bezárását.

A Népszabadságról: „rendkívüli csapás”

Ezt hétfőn pótolta, amikor a HírTV-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: „rendkívüli csapásnak érzem ezt a magyar sajtószabadságra nézve, nagyon sajnálom mindazt, ami történt, és próbálunk a mi szerény eszközeinkkel valamiféle közvetítést is felajánlani: azért, hogy a történet átvilágítható legyen, és a jövőre nézve valamilyen konstruktív megoldás születhessen. Különösen nagy csapásnak érzem azt, hogy amennyiben jól vagyok értesülve, az archívum sem hozzáférhető, melynek nincsenek, nem lehetnek gazdasági okai, sem bármiféle elfogadható ok – az a magyar kultúra része, a magyar jelenkor történetének része”.

Szőcs nyilatkozatára Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője válaszolt az Origónak: „Érthető, hogy vannak, akik vonzódnak a balos szubkultúrához, és nekik most hiányérzetük van.”

„Nem volna helyes alternatívák nélkül gondolkodnunk”

Szőcs a szerkesztőségünkhöz is elküldött nyilatkozatában most a német PEN Clubnak írt válaszlevele és a HírTV-nek adott interjúja közötti ellentmondásokat tisztázza. „A sajtószabadságot, amelyet éppen a Népszabadság létezése is fémjelzett, sérülés fenyegeti a lap megszűnésével. A sajtószabadság sérülésével pedig sérül a nemzet joga a pluralizmushoz, a sokszínűséghez, a nézetek és vélemények gazdagságához. A Népszabadság egy világnézeti és politikai alternatívát jelentett, és nem volna helyes alternatívák nélkül gondolkodnunk” – írja.

Mint megjegyzi, a Népszabadság számos, számára elfogadhatatlan dolgot írt le, személyéről is jelentek meg „észbontó valótlanságok, súlyos csúsztatások és ferdítések”. Megismétli ugyanakkor, hogy az archívum eltüntetése fenyegető.

Levelét úgy zárja: „A tordai országgyűlések sorozata négy és fél évszázaddal ezelőtt törvénybe iktatta a vallásszabadságot, a világon először. Vajon mit szólnának a felmenőim, ha azt mondanám nekik, hogy örülök a Népszabadság megszűnésének?”

Kapcsolódók

Kimaradt?