Népszabadság-ügy: az amerikai külügy aggódik a sajtszabadságért

Aggodalmát fejezte ki közleményben az amerikai külügyminisztérium a magyar sajtószabadság miatt pénteken. A lap csütörtökön megjelent, de nem a megszokott formában: a Fedél Nélkül című, hajléktalanok által írt és terjesztett kiadvány 12 oldalas Népszabadság-melléklettel jelentkezett.

A dokumentumot Mark Toner helyettes külügyi szóvivő adta ki. Ebben azt írta, hogy az Egyesült Államok "osztja a globális sajtószabadság szószólói, nemzetközi szervezetek és magyar állampolgárok aggodalmait a sajtószabadság magyarországi folyamatos hanyatlása miatt".

A közlemény tudatja azt is, hogy Washington szorosan figyelemmel kíséri "egy független internetes portál október 19-ei kitiltását a parlament épületéből" és a Népszabadság október 8-ai "váratlan bezárását".

A Népszabadságot a külügyi közlemény Magyarország "legnagyobb független napilapjának" minősíti. A minisztérium úgy véli, hogy "e lap elvesztése - függetlenül az okoktól - veszteség a média pluralizmusa számára Magyarországon".

A közlemény szerint az Egyesült Államok "barátként és szövetségesként" arra bátorítja a magyar kormányt, hogy biztosítson "nyitott médiakörnyezetet", amely különböző nézőpontokkal és véleményekkel ismerteti meg a polgárokat. Egyúttal azt is sürgeti, hogy Magyarország ennek érdekében szorosan működjön együtt az EBESZ sajtószabadsággal foglalkozó képviselőjével és más szakértőkkel.

A Népszabi Szerkesztőség Facebook-oldal ugyanakkor megírta, a washingtoni sajtómúzeum, a Newseum gyűjteményébe felvették a lap utolsó, október 8-i számát.

Kapcsolódók

Kimaradt?