Újabb atomrobbantásra készülhet Észak-Korea

Észak-Korea befejezte az előkészületeket újabb, immár hatodik kísérleti atomrobbantásához - adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokra hivatkozva.

A hír szerint az összegyűjtött információk alapján Észak-Korea kísérleti atomrobbantásainak szokásos helyszínén, északkeleti partvidékén azt a harmadik alagutat készíthette elő a teszthez, amelyet eddig még nem használt. Szöul szerint bármikor megtörténhet az újabb robbantás.

A hírügynökség arra nem tért ki, hogy milyen információk alapján jutott a dél-koreai kormány a fenti következtetésre.

Észak-Korea pénteken hajtotta végre ötödik, eddigi legerősebb kísérleti atomrobbantását fennállása 68. évfordulójának tiszteletére. A diktatúra 2006-ban kezdte az atombombatesztjeit .

Kapcsolódók

Kimaradt?