Ennyit lehet eddig tudni a nizzai merénylőről

Mohamed Lahouaiej Bouhlelnek hívják azt a 31 éves, francia tartózkodási engedéllyel rendelkező tunéziai állampolgárt, aki elkövette a nizzai gázolásos merényletet - jelentette honlapján pénteken a Nice-Matin című helyi napilap hivatalos forrásokra hivatkozva.

A lap tudomása szerint a francia hatóságok házkutatást tartottak a rendőrök által lelőtt merénylő észak-nizzai lakásán. Az ő személyazonosító okmányait találták meg a legalább 84 ember életét kioltó nizzai tömeggyilkossághoz használt fehér teherautóban. A legfrissebb információk szerint találtak még egy személyi igazolványt is a teherautóban, de a hatóságok egyelőre nem közölték, hogy kié a másik okmány.

A hivatásos sofőrként dolgozó Bouhlel erőszakos cselekmények miatt ismert volt a hatóságok előtt, de radikalizálódására nem figyeltek fel. A szomszédai "magányos, csendes" emberként írták le. Nem nézett ki mélyen vallásosnak, gyakran jár rövid nadrágban, szeretett táncolni, és szerette a nőket. Az egyik szomszédja megjegyezte azonban, hogy a fiatalember soha sem viszonozta a köszönésüket. Egy másik szomszéd "szép férfinak tartotta, aki sokszor alaposan megnézte az ő két lányát".

Úgy tudták, hogy válófélben volt Tunéziában élő feleségétől, és emiatt utóbb depresszióban szenvedett, és időnként eléggé agresszívan viselkedett. Tudomásuk szerint állandóan anyagi gondjai voltak. Utoljára négy éve járt Tunéziában.

Nemrég szerzett engedélyt nehéz gépjármű vezetésére. A ramadán idején közúti balesetet okozott, valószínűleg elaludt a volánnál. Korábban többek között lopásért, fegyveres bűncselekményért és családon belüli erőszakért ítélték el, de terrorgyanú miatt nem tartották számon a hatóságok.

Kiderült, hogy a támadó biciklivel ment 21 óra 34 perckor az Auriol negyedben leparkolt teherautóhoz. A biciklit később megtalálták a raktérben. 22 óra 30 perckor aztán látták Nizzában a teherautót, mielőtt a sétányra fordult volna. Ott 2 km-en át hajtott a férfi a teherautóval az emberek között. Közben tüzet nyitott három rendőrre, akik megpróbálták megállítani út közben. A teherautó innen még 300 métert tett meg, végül a rendőrök megtalálták a lelőtt férfit a vezetőülésben. (Index)

A férfi szerdán bérelte ki a támadáshoz használt tehergépkocsit egy Nizzához közeli településen, ami a Nice-Matin szerint arra utalhat, hogy előre megfontolt szándékkal követte el a merényletet. A birtokában volt egy kis kaliberű pisztoly, amit használt is, mielőtt a rendőrök lelőtték. A teherautóban fegyverutánzatokat és egy működésképtelen gránátot találtak.

A nyomozók az elkövetkezőkben megpróbálják azonosítani Bouhlel esetleges bűntársait, a férfi hozzátartozóinak rendőrségi kihallgatása jelenleg is zajlik.

Kapcsolódók

Kimaradt?