Magyarországon ősszel kvótareferendumot tartanak

Az Alkotmánybíróság elutasította a betelepítési kvótákról szóló népszavazást támadó indítványokat. Tuzson Bence szerint minden akadály elhárult a referendum elől. 

Az Alkotmánybíróság kedden elutasította a kormány által a betelepítési kvótáról kezdeményezett népszavazás ellen benyújtott indítványokat. Az indítványok közül három a népszavazás kiírását elrendelő országgyűlési határozatot támadta, egy pedig a népszavazásra feltett kérdést megengedő kúriai döntést.

Az Ab az országgyűlési határozatot helybenhagyó döntésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadott határozatot érdemben nem vizsgálhatta, csupán a parlament eljárását, az pedig nem volt alaptörvény-ellenes.

A kúriai döntés ellen benyújtott alkotmányjogi panasz visszautasítását pedig főként az indítványozó személyes érintettségének hiányával indokolta a testület.

A szabályozás szerint a népszavazás időpontját az államfő tűzi ki a parlamenti határozattal kapcsolatos jogorvoslat lezárultát követő 15 napon belül, a kitűzésről szóló döntésétől számított 70. és 90. nap közötti időpontra, tehát várhatóan szeptemberben vagy október elején valamelyik vasárnapra.

Tuzson nemre buzdít

Az Ab keddi döntésének következtében lesz népszavazás ősszel a kényszerbetelepítés ellen, a referendum kiírása és megszervezése elől minden akadály elhárult – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Tuzson kifejtette: a kormány által kezdeményezett népszavazást baloldali politikusok – például Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő és Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke – megtámadták, most azonban elhárultak az akadályok.

Az államtitkár közölte: a törvényi határidők alapján a referendum várhatóan szeptemberben vagy októberben lesz. A kormány arra kéri a magyar embereket, mondjanak nemet a kényszerbetelepítésre – mondta Tuzson.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?