Gauck Bukarestben: meg akarjuk őrizni a párbeszéd lehetőségét Oroszországgal

Németország számára fontos keleti szövetségeseinek a biztonsága, az a tény pedig, hogy Oroszországgal is meg akarja őrizni a párbeszéd lehetőségét, nem jelenti azt, hogy ne tartaná magát szerződéses kötelezettségeihez - hangoztatta Joachim Gauck német elnök hétfőn Bukarestben, Klaus Johannis román államfővel tartott közös sajtóértekezletén.

Gauck ezzel Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter egy vitatott megjegyzésére utalt, amely szerint nem segíti a biztonság megőrzését, ha a NATO "kardcsörtetéssel" (a lengyelországi Anaconda-16 hadgyakorlattal) akarja demonstrálni, hogy megvédi kelet-európai tagjait az egyre magabiztosabb Oroszországgal szemben.

A román államfő nem akarta kommentálni Steinmeier kijelentését, és az erre vonatkozó újságírói kérdésre azt mondta: fontos, hogy a NATO keleti tagországait is azonos rangú partnernek tekintsék a „28 a 28-ért", vagy a „360 fokos védelem" elve alapján. Iohannis szerint Románia nem érzi, hogy „magára hagyták volna", és a varsói NATO-csúcstól várja a keleti szárny „arányos" megerősítését.

A háromnapos állami látogatásra Romániába érkezett Gauck főleg az Európai Unió jövőjéről, a kétoldalú kapcsolatokról és a romániai német kisebbségről tárgyalt Johannisszal.

 „Németországnak nagyon fontos az a jelzés, hogy a román állam és társadalom hűséges Európához, hiszen ebben a nehéz időszakban, amikor egyes európaiak megkérdőjelezik az európai egység értékeit, fontos kinyilvánítanunk, hogy támogatjuk Európát" - fogalmazott a német elnök.

A bukaresti megbeszélésen a romániai német kisebbség kulturális és oktatási érdekeinek érvényesítése is a témák között szerepelt: a felek egyebek között megállapodtak abban, hogy a két ország együttműködik az erdélyi szász erődtemplomok felújításában.

„A német-román barátság leginkább annak tulajdonítható, hogy a románok évszázadokig együtt éltek a szászokkal és svábokkal Erdélyben, a Bánságban és Bukovinában" - hangoztatta Iohannis, aki nagypolitikai szerepvállalása előtt évekig a romániai német kisebbség érdekvédelmi szervezetét vezette.

A kisebbségek hídszerepét Gauck is méltatta, aki Romániát a nemzeti kisebbségek és kultúrák konglomerátumának nevezte. Azt mondta: örül, hogy vannak olyan németek, akik Romániában akarnak jövőt építeni a kommunizmus nehéz időszaka után, amikor az erdélyi és bánsági németeket a hatalom akadályozta az ország elhagyásában.

Elhangzott: Németország Románia első számú kereskedelmi partnerének és a harmadik legfontosabb külföldi beruházónak számít. A befektetők bizalmának fokozásához, a román társadalom gazdasági fejlődéséhez viszont jogbiztonságra, kiszámítható jogi környezetre van szükség - hangoztatta Gauck. Méltatta ugyanakkor a korrupcióellenes harc eredményeit, amely szerinte nemcsak a gazdasági, hanem politikai szereplők számára is fontos jelzés.

A német elnök hétfőn Dacian Ciolos miniszterelnökkel is találkozik kedden pedig Nagyszebenben és környékén folytatja romániai látogatását.

Kapcsolódók

Kimaradt?