Bukdácsol a pályáján az új észak-koreai műhold

Nem működik jól az a műhold, amelyet a hét végén állított Föld körüli pályára Észak-Korea, széleskörű nemzetközi bírálatot váltva ki az ehhez szükséges rakétafelbocsátással - közölte hétfőn a Pentagon.

Az amerikai védelmi minisztérium egy meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva a CBS és a CNN hírtelevízió is arról számolt be, hogy a Kvangmjongszong-4 elnevezésű műhold „bukdácsol a pályáján”, ami azt jelenti, hogy a Föld légkörének megfigyelésére szánt eszköz nem megfelelően működik, írja az MTI. A CBS közlése szerint a műhold jeleit sem sikerült még bemérni.

Előzőleg, a nap folyamán Peter Cook, a Pentagon sajtószóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Államok megállapítása szerint a phenjani rezsim képes volt egy műholdat vagy valamilyen más űreszközt pályára állítani, de hogy a művelet mennyire volt sikeres, annak az értékelésébe nem akart belebocsátkozni.

Hasonló kétkedéssel nyilatkozott az észak-koreai műholdfelbocsátás sikeréről kedden a dél-koreai védelmi minisztérium is.

A nemzetközi közösség nagy része úgy értékeli: a műhold pályára állítása csak ürügy volt ahhoz, hogy Észak-Korea teszteljen egy újabb, nagy hatótávolságú rakétát. Azonban John Schilling amerikai mérnök, az észak-koreai rakétaprogram szakértője hétfőn azt mondta, hogy a Phenjan által felbocsátott eszköz „csaknem ugyanolyan volt, mint a 2012-es műholdfelbocsátásához használt Unha-3 rakéta, és ugyanolyan hajtóművet használtak benne”.

Dél-Korea együttműködik az Egyesült Államokkal és Japánnal abban, hogy újabb büntetőintézkedéseket dolgozzanak ki Észak-Korea ellen - erről beszélt kedden telefonon a dél-koreai és az amerikai elnök, valamint a japán kormányfő. Pak Gun Hje abban állapodott meg Barack Obamával és Abe Sindzóval, hogy kemény és hatékony szankciók előkészítésére törekednek, amelyeket majd az ENSZ Biztonsági Tanácsa fogad el.

A dél-koreai és az amerikai elnök abban is egyetértett, hogy a világszervezet keretein kívül is szükség lenne szankciókra Phenjan megbüntetésére. Észak-Korea vasárnap műholdfelbocsátás céljával elindított egy hordozórakétát. A nemzetközi közösség megítélése szerint valójában egy katonai kísérletről volt szó, és Phenjan megsértette az ENSZ határozatait, amelyek tiltják számára a ballisztikusrakéta-technológia felhasználásával végzett rakétaindításokat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) vasárnapi rendkívüli ülésén határozottan elítélte a rakétakísérletet. Észak-Korea januárban kísérleti atomrobbantást is végrehajtott.

Kapcsolódók

Kimaradt?