Komoly szankciókra számíthat Észak-Korea

Dél-Korea együttműködik az Egyesült Államokkal és Japánnal abban, hogy újabb büntetőintézkedéseket dolgozzanak ki Észak-Korea ellen - erről beszélt kedden telefonon a dél-koreai és az amerikai elnök, valamint a japán kormányfő.

Pak Gun Hje abban állapodott meg Barack Obamával és Abe Sindzóval, hogy kemény és hatékony szankciók előkészítésére törekednek, amelyeket majd az ENSZ Biztonsági Tanácsa fogad el.

A dél-koreai és az amerikai elnök abban is egyetértett, hogy a világszervezet keretein kívül is szükség lenne szankciókra Phenjan megbüntetésére.

Észak-Korea vasárnap műholdfelbocsátás céljával elindított egy hordozórakétát. A nemzetközi közösség megítélése szerint valójában egy katonai kísérletről volt szó, és Phenjan megsértette az ENSZ határozatait, amelyek tiltják számára a ballisztikusrakéta-technológia felhasználásával végzett rakétaindításokat.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) vasárnapi rendkívüli ülésén elfogadott nyilatkozatában határozottan elítélte a rakétakísérletet. Észak-Korea januárban kísérleti atomrobbantást is végrehajtott.

Kapcsolódók

Kimaradt?