Két új tárgy jelent meg a világűrben az észak-koreai rakétakilövés után

Az Egyesült Államok hadserege vasárnap bejelentette, hogy két új tárgyat fedezett fel a világűrben röviddel az észak-koreai rakétakilövés után.

Az amerikai légierő és a haditengerészet atomarzenálját, illetve a kémműholdakat felügyelő stratégiai parancsnokság közölte, hogy az észlelt két új tárgy a Kvangmjongszong-4 nevű műhold, illetve a hordozórakéta harmadik fokozatából fennmaradt roncs lehet.

A nebraskai központú parancsnokság szerint ez arra utal, hogy Phenjannak sikerült pályára állítania a műholdat. Hasonló célú rakétakilövésre legutóbb 2012 decemberében volt példa.

John Schilling amerikai mérnök, az észak-koreai rakétaprogram szakértője elmondta, hogy a Phenjan által felbocsátott eszköz "csaknem ugyanolyan volt, mint a 2012-es műholdfelbocsátáshoz használt Unha-3 rakéta, és ugyanolyan hajtóművet használtak benne".

Az Unha-3 "két sikeres teszttel a háta mögött némileg megbízhatóbbnak számít", és az amerikai hadsereg adatai arra utalnak, hogy valamivel pontosabb is - mondta Schilling.

Kapcsolódók

Kimaradt?