Barroso megdícsérte a Cioloș-kormányt Temesváron

Megdícsérte a Cioloș-kormányt Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke pénteken Temesváron.

Az uniós végrehajtó szerv elnöki tisztségét 2004 és 2014 között betöltő Barroso díszdoktori címet vett át pénteken a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen. Az ünnepségen jelen volt Dacian Cioloș miniszterelnök, aki 2010 és 2014 között az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa volt.

A vendég dicsérte Dacian Cioloșt és az általa vezetett szakértői kormányt. Úgy vélte, más országokban is előfordult már, hogy szakértői kormányzásra volt szükség, és szerinte az ilyen kabinetekre szükség lehet bizonyos időszakokban még akkor is, ha nem élvezik közvetlenül a választók támogatását.

A Mediafax hírügynökség szerint elmondta: gyakran kérdezik, hogy EB-elnökként hogyan kezelte volta a menekültválságot. Úgy vélte, Európa számára gondot okoz a migránsok magas száma. Rámutatott: az igazi válság azonban Szíriában, Líbiában és Irakban van."Realistáknak kell lennünk, Európa nem tud befogadni valamennyi menekültet, ezért meg kell erősíteni a külső határokat" - idézte a román hírügynökség Barrosót.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?