Még mindig nem került le terítékről a kerítésépítés terve a magyar-román határon

Bakondi György, Orbán Viktor magyar kormányfő főtanácsadója szerint Európában jövőre is folytatódó migrációs nyomásra kell számítani, a magyar kormány ugyanakkor továbbra is mindent megtesz Magyarország határainak védelme érdekében. Akár arra is, hogy kerítést emeljen a magyar-román határon.

Bakondi György főtanácsadó hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az idei év migrációs tapasztalatait összegezve közölte, 2015-ben másfél millió illegális migráns érkezett Európába, közülük 400 ezren Magyarországon keresztül haladtak át. Kiemelte, a bevándorlók között egyre több esetben találnak az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető személyeket, ami miatt 2016-ban fokozódhat az európai polgárok migrációval szembeni ellenérzése.

Bakondi György elképzelhetőnek tartotta, hogy a szlovén határ esetleges teljes lezárása után a migránsok egyik új útvonala Románia felé terelődne. Kiemelte, úgy látják, Románia elszánt határai védelmére. Ha mégis nagy számban jelennének meg migránsok a magyar-román határon, akkor a magyar kormány kész lenne itt is a déli határhoz hasonló intézkedések bevezetésére.

Megerősítette, Magyarország mindent megtesz az ellenőrzés nélkül, tehát veszélyt jelentő módon érkező migránsok szétosztását célzó európai kvótarendszer visszautasításáért. Azt mondta, az unió késve és hibásan reagált a tömeges, illegális migrációra, szemben a magyar kormánnyal, amelynek intézkedései eredményre vezettek. Bakondi György szerint a magyar kabinet - az ellenzék támogatásának hiányában - minden pénzügyi és jogi lépést megtett a probléma rendezésére.

Szólt arról is, hogy Magyarország folytatni kívánja a visegrádi országokkal kialakított együttműködését, amely a schengeni határok védelmét célozza. A V4-ek példaadó együttműködése is azt mutatja, hogy amennyiben Brüsszel valóban elszánná magát, akkor sikeresen meg tudná védeni az unió határait, a biztonsági, egészségügyi, gazdasági, társadalmi és politikai kockázatokat is rejtő migránsokkal szemben - jelentette ki a főtanácsadó.

Bakondi György tájékoztatóján köszönetet mondott a határok védelmében részt vevő rendőröknek és katonáknak.

Míg 2010 és 2014 között 50 ezer alatt maradt a Magyarországra érkező határsértők száma, addig idén ez a szám 400 ezerre nőtt. Ezen migránsok összesen több mint 100 országból érkeztek, a legtöbben, 158 ezren szírnek vallották magukat, 73 ezren afgánnak, míg 36 ezer esetben nem tudták megállapítani az érkezők nemzetiségét.

Kérdésre válaszolva közölte, a migrációs nyomást az EU Törökországgal kötött együttműködésének sikeres végrehajtása, valamint a görög határ eredményes védelme mérsékelhetné észrevehetően.

A miniszterelnöki főtanácsadó kijelentette továbbá, hogy Magyarország nem rendelkezik olyan információval, amely miatt növelni kellene a terrorveszély jelenlegi, közepes szintjét.

Kapcsolódók

Kimaradt?