Össztüzet zúdítottak Trumpra

Kiállt a muzulmánok egyesült államokbeli beutazásának betiltásáról szóló javaslata mellett Donald Trump, jóllehet ötlete megbotránkozást keltett nemcsak hazájában, hanem szerte a világon.

A legnagyobb támogatottságot élvező amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns az ABC televízió egyik keddi műsorában párhuzamot vont javaslata és az Egyesült Államokban élő japánok üldöztetése között a második világháború idején. Azt mondta, hogy ötlete nem rosszabb Franklin D. Roosevelt néhai amerikai elnökénél, akinek a felügyelete alatt több mint 110 ezer embert internáltak gyűjtőtáborokba, miután a japán hadsereg 1941. december 7-én megtámadta az amerikai haditengerészet Pearl Harbor-i (Hawaii-szigetek) támaszpontját. „Amit teszek, nem különbözik attól, amit FDR (Roosevelt) tett” - mondta Trump.

A milliárdos politikus hétfőn az amerikai sajtónak küldött állásfoglalásában azt írta, hogy „teljesen és mindenestül le kell állítani a muszlimok belépését az Egyesült Államokba”, amíg nem tisztázódik, hogy mi zajlik az országban. Azzal indokolta javaslatát, hogy a muzulmánok széles rétegei gyűlöletet éreznek az amerikaiak iránt. Nyilatkozata nyilvánvalóan összefüggött a múlt heti San Bernardinó-i vérengzéssel, amelyben egy muzulmán pár megölt 14 embert és 21-et megsebesített.

„Nincs más lehetőségünk, mint ezt tenni” - mondta az ABC-nek adott interjúban Trump. Az üzletember-politikus azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államokban élnek olyanok, akik épületeket és városokat akarnak felrobbantani.

„Ki kell deríteni, hogy mi történik” - mondta Trump, aki indulatos nyilatkozatot adott az MSNBC és a CNN hírtelevízióknak is, amellett érvelve, hogy a San Bernardinó-i eset után be kell tiltani a muzulmán bevándorlók, diákok, turisták és más látogatók belépését az országban.

Trump javaslatát nemcsak Washingtonban, hanem az Egyesült Államokkal szövetséges nyugati országokban és ENSZ-ben is keményen bírálták, nem is beszélve az ázsiai arab országokról. Elítélte nyilatkozatát a francia és a brit miniszterelnök és a kanadai külügyminiszter is, illetve Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szerint Trump kijelentése alkalmatlanná teszi őt az elnöki tisztségre. John Kerry amerikai külügyminiszter azt mondta: Trump kijelentése nem segíti az Iszlám Állam elleni harcot. Elhatárolódott Trumptól Paul Ryan, az amerikai képviselőház republikánus elnöke is.

A republikánus párt színeiben induló milliárdos elnökjelölt nem először tesz olyan kijelentéseket, amelyek megbotránkoztatják az amerikai közvélemény egy részét, de figyelmes fülekre találnak a társadalom egy jelentős rétegében. A minap azt mondta, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcban nemcsak a terroristákat, hanem a családjukat is „ki kell iktatni”. A múlt hónapban arról beszélt: ha elnökké választják, kötelezi a muszlimokat az Egyesült Államokban, hogy regisztrálják magukat, és megfigyelteti a mecseteket. Emellett ismét bevezettetné az Obama-kormány által betiltott, a vízbefojtást imitáló vallatási módszert (waterboarding), mert - mint fogalmazott - az „semmiség” ahhoz képest, hogy az Iszlám Állam embereket fejeztet le.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?