Fordulatot hozhat a párizsi klímaértekezlet

A hétfőn kezdődő párizsi klímaértekezleten hozandó, kötelező érvényű megállapodás végrehajtásával várhatóan 2 Celsius-fok alatt tartható a globális felmelegedés mértéke.

A részt vevő 195 ország, és mellettük az EU képviselői megszavaznák azt is, hogy 2020-tól évi 100 milliárd dollárral segítsék a fejlődő országokat. A pénzt a részt vevő országok, nemzetközi intézmények és a magánszektor képviselői adnák össze.

Barack Obama amerikai elnök már a rendezvény első napján találkozik kínai és indiai kollégájával, hogy „erőteljes üzenetet küldjenek a klímaváltozás elleni elkötelezettségükről”.

Szakértők szerint a globális felmelegedést főleg a fosszilis tüzelőanyag égetésével a levegőbe kerülő szén-dioxid okozza, tehát a folyamat elsősorban az energiatermelés, a közlekedés és egyes iparágak technológiájának megváltoztatásával lassítható. A fosszilis tüzelőanyagoktól való eltávolodás azonban sérti az olajcégek üzleti érdekét. Egy vizsgálat nemrég közzétett adatai szerint 1993 óta számos olyan tanulmány jelent meg, amely kétségbe vonta a fosszilis energiahordozók klímakárosító hatásait, és amelyek készítőit olajcégek támogatták. Az amerikai Exxon Mobil ellen a közelmúltban vizsgálat is indult a befektetők és a közvélemény megtévesztése miatt – írja a Világgazdaság.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szerint 2003 és 2013 között a fejlődő térségekben a növénytermesztés, az állattenyésztés, a halgazdálkodás és az erdészet mintegy 25 százalékban részesül a negatív hatásokból. Az aszályok utóhatása is bő 80 százalékban a mezőgazdaságban csapódik le.

Kapcsolódók

Kimaradt?