Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (november 21–27.)
Megszólalt a héten a pozsonyi Új Szóban a lap kolozsvári jegyzetírója, Balázs Bence és arról a „felfedezéséről" tudósította a felvidéki olvasókat, hogy a romániai decemberi választási kampányban versengő két magyar párt kampányát szemlélve megkérdőjeleződött benne a matematika egzakt mindenhatóságába vetett hite. Azzal szembesült ugyanis, hogy az egyik fél szerint a 6:3=2, a másik olvasatában pedig a 6:3=0. Előbbi, az amúgy matematikailag helytálló műveletnek a politikai érvényességére is esküszik az Erdélyi Magyar Néppárt, de közben a 6+3-ban gondolkozik, mert 9 parlamenti mandátum megszerzését tűzte zászlajára. A másik versenytárs, az RMDSZ szerint e számítás csak látszatra tetszetős viszont a politikában értelmezhetetlen, sőt egyenesen káros, meg veszélyes is, hiszen „az EMNP teóriája nem más, mint „erdélyi magyar blöff", vagyis: 6 százalék magyarság, 3 magyar párt, 0 képviselet".
Az alternatív küszöb mibenlétében eddig kevésbé tájékozott felvidéki honfitársaink e cikknek köszönhetően megismerhették a 6:3-as vigaszági „döntőbe jutás" igazi tartalmát, hátterét, kockázatait és tényleges veszélyeit, meg azt is, hogy mi lehet a valós kimenetele az áldatlan megosztottságnak: a mérsékeltebb magyar részvételi arány meg annak következményeképpen a súlytalanabb parlamenti jelenlét, a korlátozottabb romániai magyar érdekérvényesítő képesség. Persze, tehetné hozzá egy megmondóembernek a hétvégén sokat idézett mondatára gondolva az alkalmi szemlekészítő, ha éppen cinikus akarna lenni, végül is „a mennyiség semmire se garancia; minőségi képviseletre van szükség". De mivel ő nem egy cinikus fajta, sőt kifejezetten jószándékú: javasolná rögtön az illetőnek, hogy ő se legyen az. Sőt jól tenné, ha saját érdekében ezt az „eredeti" gondolatát többé nem ismételné, már csak azért sem, hiszen vannak olyanok, és nem is kevesen, akik ezt másként látják: ők nagyon hisznek a számok törvényeinek az érdekérvényesítésben, ők 2/3-al kelnek, a 2/3-al fekszenek és a 2/3-al cselekszenek.
A vasárnapi Új Szót olvasó szlovákiai magyar honfitársaink a Balázs Bence írásból azt is megtudhatták, hogy az általuk már többszörösen, a maga teljes kártékonyságában megismert és megtapasztalt önsorsrontó lózung, a „választás szabadsága" ezúttal, és újólag, Erdélyben is megtéveszteni akar. Aligha töltené el őket elégtétellel, ha utóbb bebizonyosodna: nem csak ők lettek vesztesei a 2012. évi Kárpát-medencei parlamenti megmérettetéseknek. Ők a bőrükön érezték és érzik, hogy mit jelent egy kisebbségi közösség számára, ha 321 069 magyar ember bizalmából 20 képviselőt küldhetnek a 150 fős pozsonyi törvényhozásba és azt még kormánypárttá tehetik, mint történt ez tíz esztendeje, és mivel jár, ha a voksok fogyatkoznak meg szóródnak is, mint megesett ez az idén márciusban. Az eredmény egy vegyespárti ellenzéki frakció lett mindössze 9 magyar képviselővel. Ezért is olvashatták a „legalább nektek sikerüljön" reményével Balázs Bence záró mondatában a matematikailag nem, de politikailag annál inkább értelmezhető 6:3=1 formula Kolozsvárról postázott magyarázó kommentárját: „Mert az azért szinte kizárt, hogy egyetlen magyar párt se jusson be a parlamentbe."
Tőkés megorrolt Durayra
Megszólalt a héten a Felvidék.mában Pogány Erzsébet, az internetes portál felelős kiadója és Adyt tisztelő alkalmi érmindszenti „zarándokként", szatmári és szilágysági úti beszámolót közölt, amely tudatosan meg célzatosan is többet akart elmondani, mint amire a jegyzőkönyv-jellegű publicisztika olvasója az első sorok után eredetileg számíthatott volna.
Pogány Erzsébet Duray Miklós társaságában vett részt Muzsnay Árpád, „a költőóriás emlékének hűséges őrzője, a Szatmárhoz minden erejével ragaszkodó barát" meghívására az immár általa 23. alkalommal megszervezett, Ady Endre születésnapjához kapcsolódó múlt heti emlékrendezvényeken. „Úti levelében" nemcsak a rangos előadókat felvonultató emlékkonferenciáról, a kapcsolódó ünnepi műsorokról meg az érmindszenti csúcsrendezvényről osztja meg benyomásait az olvasóval, hanem hangsúlyosan kitér Tőkés László meghökkentő magatartására is, amivel mélyen megsértette Felvidék és az összmagyarság szimbólumként tisztelt tekintélyes politikusát.
A konfliktust azt okozta, hogy Tőkés, miután nem tudta kierőltetni a szervezőtől a „fellépési lehetőséget" az érmindszenti Ady-ünnepségen, ahol a Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye pasztorális helynöke által celebrált ökomenikus istentiszteletet követően Muzsnay Árpád, Liviu Marta történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Pataki Csaba mérnök, a Szatmár megyei RMDSZ megbízott elnöke, Marius Roca, a községközpont, Érkávás polgármestere, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor költő, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke és Duray Miklós tisztelgett Ady emléke előtt, arra akarta a rendezvény előtt két nappal rávenni a felvidéki politikust, hogy szegje meg a szervezőnek, hónapokkal korábban tett ígéretét és mondja le részvételét az ünnepségeken.
Íme hogyan számol be a történtekről a Felvidék.mában Pogány Erzsébet: "Duray Miklós Pozsonyban már hónapokkal korábban, májusban kapott felkérést Muzsnay Árpádtól, az EMKE Országos Elnöksége tagjától egy előadás megtartására a novemberi ünnepségen. A felkérést jó szívvel elfogadta, mert úgy érezte, van mondanivalója. Némi fejfájást az okozott neki, hogy két nappal a szatmárnémeti program előtt elektronikus postán egy levél érkezett Tőkés László európai parlamenti irodájából, amelyben „Duray urat" magázva, fejedelmi többesben, testvéri jókívánságokkal kísérve „figyelmeztetik", nem kellene Szatmárnémetibe mennie, mert a szervezők kampányrendezvénnyé silányítják az érmindszenti évfordulót, egyeseket kizárnak, másoknak viszont a jóhiszeműségét használják fel. A figyelmeztetés megjött, meghívó a másik, az EMNP által szervezett érmindszenti ünnepségre nem, mondja keserűen Duray Miklós, miután Szatmárnémetiben megtudta, a két párt hívei kissé teátrálisan, november 17-én, szombaton ugyanazon a napon külön-külön ünnepelnek. Duray Miklós válaszolt Tőkés László levelére, kérte, hogy keressenek alkalmat a beszélgetésre, amikor nem csak pártpolitikai acsarkodásról esik szó, hiszen évek óta nem volt erre alkalom. Válasz még nem érkezett.
A Duray által hiányolt válasz, mint azóta tudható, nem levél, hanem egy Szűrős Mátyás, ex-köztársasági elnököt és nem mellesleg Kistarcsa 2006-os, csúfosan leszerepelt ex-polgármesterjelöltjét (Szűrős öt jelölt közül az ötödik helyen végzett, 3977 voksból 306-ot tudott begyűjteni) „felhasználó" ellenrendezvény formájában érkezett meg. Nem kizárt, hogy az ügynek lesz folytatása, különösen akkor, ha a felkínálkozott és elutasított EP-képviselő nemcsak Duray jogos indignálódását nem kívánja szó nélkül hagyni, hanem szembesül a Felvidék.ma cikkében Muzsnay Árpád kérdésével is: „Mi írja elő, hogy Tőkés Lászlót minden évben szónoklatra kell felkérni?" Arról már nem is szólva, hogy még másért is „kikaphat" a mindenkori mellébeszélést 1977 óta mindig és mindenhol elutasító Duray. Szintén a pozsonyi internetes lap közölte a politikusnak az Ady tiszteletére rendezett tudományos ülésszakon "A nemzetének elkötelezett magyar jakobinus" címmel megtartott előadását, melyben, egyebek mellett és „nagyon adysan" ekképp fogalmazott:
„Lehet, sőt biztos, hogy Ady érzelmileg többet konyított a magyar nemzetstratégiához, mint a mostani, harmadik ezredforduló kormány-szakértőinek zöme. Az érzelemileg szerzett, vagy átélt tapasztalatok, illetve a megtanult, vagy meg sem tanult, azonban feltételezett ismeretek között szakadéknyi a különbség. Ezt az „ország-közepi" magyar nem tudja ma sem, vagy már néhány évszázada – 1686, a „princajgéni" korszak óta – nem tudja. Azóta nem tudja, hogy megszűnt a végvárak küldetése. Azóta azt sem tudja, mi a végvár."
Uz Bence magyar író lett
Megszólalt a héten a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának miniszter és a parlament honlapján olvasható levéllel sikerült ország-világ előtt bizonyítania: a magyar oktatás és kultúra ügyéért oly sokat aggodalmaskodók tévedtek, hiszen elkötelezettség, tudás és szakértelem mind-mind magas szinten jelen vannak a tárca apparátusában éppúgy mint a minisztérium csúcsvezetésében.
A múlt héten bombaként robbant és hatalmas médiakarriert futott be az a miniszteri levél, amelyre a HVG.hu bukkant. Ebben egy jobbikos képviselő interpelláló egyik kérdésére, mely szerint várható-e a kormányváltáskor beígért nemzeti fordulat a kultúrában és tudományos életben, Balog tárcavezető írásbeli válaszában büszkén számolt be a vállalás teljesítéséről: az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Alaptantervbe Wass Albert, Szabó Dezső és Nyírő József mellé beemelte szerzőként Uz Bencét is.
A botrányos melléfogást az se menti, hogy Balog Zoltán miniszter helyett államtitkára, Halász János szignálta az ominózus levelet, ahogyan az sem, hogy miután Magyarországon és máshol is a Kárpát-medencében élcelődések tárgya lett a kínos produktum, elhangzott egy kacajra késztető magyarázkodás a kultusztárca részéről: a válaszlevélben egy elírás történt, amelyet sajnálnak és korrigálni fognak, (ezt 11 nap alatt nem tették meg) a hibát pedig nem a miniszter, hanem a tárca államtitkársága követte el.
A történet egyrészt arról tanúskodik: a 2010 nyara óta több hullámban végigsöprő, köztisztviselői kart megtizedelő tisztogatási cunami meghozta az eredményt: íme, már mérhető jelei vannak a megbízható, új apparátus szakmai teljesítményének.
Ennél a baklövésnél viszont rémisztőbb a levél magyarázkodó része, aminek az indokolt sajtóvisszhangja sajnos elmaradt: a minisztérium egy jobbikos kérésre kvázi elhatárolódott a Magyar Tudományos Akadémia egyik intézetének tudományos konferenciájától.
Szávay egy Barikád cikkre hivatkozva azt kérte számon Balog Zoltánon: miként történhetett meg az, hogy az MTA Irodalomtudományi Intézete által nemrég, „A nemzeti konzervativizmus irodalomszemlélete" címmel megtartott konferencia több előadója kritikával merte illetni Wass Albert, Szabó Dezső, Tormay Cécile és Nyirő József írói munkásságát.
(Csak a pontosság kedvéért következzen Szávay teljes kérdéssora: „Azonosulni tud-e a konferencián elhangzottakkal? Amennyiben nem, mit kívánnak tenni, hogy hasonlóan nemzetellenes, színvonaltalan előadások ne rontsák tovább az MTA amúgy is megtépázott hírnevét? Részesült-e a nevezett konferencia, az azt megelőző kutatás, az abból készülő kiadvány, vagy bármely más projekthez kapcsolódó munka állami támogatásban, és ha igen, mely forrásból és milyen összegben? Várható-e a kormányváltás-kor beígért nemzeti fordulat a kultúrában és tudományos életben, amennyiben igen, ennek mikor, milyen formában lesznek látható nyomai? – érdeklődött Balog Zoltántól a Jobbik nemzetpolitikai felelőse.)
A miniszteri válasz pedig félénk mentegetőzésnek tűnő magyarázkodás volt: a tárca a konferenciát nem támogatta. Magyarul: Isten őrizzen még a látszatától is annak, hogy a kultúráért felelős magyar miniszter arra vetemedett volna, hogy egy olyan irodalomtudományi konferenciát támogasson, ahol Céline-ről és magyar pályatársairól, a Nyugat ellensúlyozására létrehívott Napkeletről, a Nyirő és Wass Albert művek székely hőseinek mítoszáról, Szabó Dezső újraértékelhetőségéről és ellentmondásairól, Mécs László és Wass Albert lírájának költői szerepértelmezéseiről és a 2007-es új magyar irodalomtörténet által egyszerűen „antiszemita propaganda-szövegnek" értékelt Tormay-féle Bujdosókönyv „szórakozató gyűlöletbeszédéről" értekeznek Szörényi László professzor tudós munkatársai!
Vizsgálat fogságban Kasza József
Megszólalt a héten Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi képviselőház elnöke annak kapcsán, hogy bombahírként robbant a B92 és a Tanjug szerbiai sajtóügynökségek gyorsközlése nyomán a hír: hivatali hatalommal való visszaélés vádjával a szerb rendőrség őrizetbe vette Kasza József volt szabadkai polgármestert, a VMSZ korábbi elnökét, egykori szerb kormányfő-helyettest. Utóbb Kaszát harminc napig terjedő vizsgálati fogságba helyezték. A vád szerint Kasza, aki tavaly júniusig az azóta csődbe ment Agrobanka szabadkai fiókjának vezetője volt, beosztottaival együtt törvényellenesen hagyott jóvá három nagy összegű hitelt, egyebek mellett többszörös értéken számolva be a hitelfelvevők által garanciaként ajánlott ingatlanokat és ezzel Peđa Mališanović gyártulajdonost 13 millió eurónyi haszonhoz juttatta. A rendőrség nyár óta már több Agrobanka-vezetőt őrizetbe vett, és sajtóértesülések szerint a vizsgálatot a belgrádi kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szerb Haladó Párt erőlteti.
A hír hallatán megszólalt Pásztor István és sietett közölni: "Kasza József kedd reggel történt őrizetbe vételének semmi köze a politikához, vagy Kasza nemzeti hovatartozásához" és maga a hír nem lepte meg, hiszen „mert már napok óta "keringtek a mesék az Agrobank körül", amelynek szabadkai fiókintézetét éppen Kasza vezette".
Az általa elmondottak összecsengenek az ügyben elsőként megszólaló Ivica Dačić szerb kormányfő és belügyminiszter szavaival, aki újságírók azon kérdésére, hogy Kasza letartóztatása kiválthatja-e a nemzeti kisebbségek reakcióját, leszögezte: itt nem a nemzeti kisebbségekről, hanem a korrupció elleni harcról van szó: „Jelen esetben nem lényeges, hogy valaki szerb, magyar vagy albán, a kérdés csak az, van-e alapja az ügyészség további eljárásának" – fogalmazott Dačić.
Bárhogyan is alakulnak a vizsgálat eredményei, függetlenül attól, hogy beigazolódnak-e vagy sem a vádak Kasza ellen, nem kétséges: Kasza József letartóztatással végződő korrupciós botrányával a Kárpát-medence egyik legnagyobb formátumú kisebbségi politikusa tűnik el végérvényesen a közéletből. A közössége ügyét rendkívüli időkben (polgárháború és NATO bombázások majd embargó idején) mind Szabadka országos tekintélyű polgármestereként, mind pedig közel 12 éven keresztül a VMSZ elnökeként elkötelezetten, olykor nem kevés indulattal, de mindig igen határozottan és hatékonyan képviselő Kasza, miután politikusként 2010 decemberében megbukott és pályát váltott, bankárként, a számára korántsem idegen, sajátos szerb üzleti közegben is „megmérettetett, és túl könnyűnek találtatott".
Egy alkalmi közéleti „nekrológ" igazságtalan lenne, ha megfeledkeznénk a korábbi, méltányolható érdemekről, melyek közül most hadd említsünk meg csupán egyet: nem volt nála nagyobb, sőt megveszekedettebb ellenfele a nemzeti traumát hozó 2004-es Patrubány-féle népszavazási kezdeményezésnek, melytől sikertelenül próbálta óvni azokat is, akik ennek mentén politikai pecsenyesütögetők lettek és azokat is, akik ezt a kalandor akciót időben megakadályozhatták volna. Csak sajnálattal állapítható meg 2012. novemberében a nehezen hihető tény: Kasza József az első olyan Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjével kitüntetett (volt) kiválóság, aki – a vajdasági Magyar Szónak a korrupciós ügyet részletekre menően feltáró cikke szerint nem is érdemtelenül – ma korrupció miatt börtönben ül.
Horvátország: 981 magyarra jut egy magyarul tanuló elsős
Megszólalt a héten a horvátországi Új Magyar Képes Újság rovatvezetője és arról számolt be, hogy drasztikusan csökken a magyar diákok létszáma. Elmondta: a horvátországi tömbmagyarság korábban, az egykori Jugoszláviában fenntartás nélkül az anyanyelvi tanintézetek mellett döntött, az ország önállósodása (1998) után viszont ez a viszonyulás megváltozott és egyre több szülő taníttatja horvát tannyelvű iskolában a gyermekét. A magyar tagozatra beíratott elsősök száma már tavaly is jelentősen visszaesett, az idei csökkenés viszont már drasztikusnak számít – írta a friss hetilap cikkében Micheli Tünde annak kapcsán, hogy a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársai és a zágrábi magyar nagykövet látogatást tettek a vörösmarti és kórógyi általános iskolákban, az eszéki magyar iskolaközpontban, valamint az eszéki egyetem magyar tanszékén. A látogatás apropóját az adta, hogy a budapesti kormányzat jövőre meghirdetni kívánja a „Külhoni magyar iskolások éve" programját, aminek bevallott célja a magyar iskolák létszámcsökkenésének megakadályozása.
A dicséretes magyar kormányzati szándékot népszerűsíteni kívánó cikk sajnos óvakodik a konkrét, iskolaválasztási adatok közreadásától. Arról se ejt egy szót se, hogy a száz év alatt 86 százalékkal megfogyatkozott horvátországi magyar közösség (1910-ben létszámuk 119 874 fő volt, a legutóbbi 2001-es népszámlálás idején pedig 16 595 fő vallotta magát magyarnak) döntő többsége valójában miért is nem tart igényt a legfontosabb identitásmegőrző intézményére, a létező és a horvát állam által bőkezűen támogatott magyar iskolára? Miért teszi ezt miközben az itteni magyarság számára adottak a megmaradás intézményes – politikai, közjogi és anyagi – feltételei.
Nem vitatható a horvátországi magyarság legújabbkori történetéből adódó, semmilyen más magyar közösség sorsalakulásával össze nem vethető, sajátosan hátrányos helyzete. Máig nem feledhető a polgárháborús pusztítás jelképeivé lett Kórógy és Szentlászló rommá lőtt házainak és református templomainak látványa, a másokkal együtt otthonaikat elhagyni kényszerülő magyarok megrázó vallomásai a menekülésről, a túlélés egyént és közösséget egyaránt megviselő stációiról, majd a reményteli visszatérésről és az újrakezdésről, a házak és templomok újjáépítésről. E sokat próbát közösség identitásmegörzése számára létfontosságú lett volna egy egységes és hatékony magyar érdekvédelmi szervezet létrejötte és a következetes érdekképviselet. Az igényelt önszerveződés megtörtént, de bíztató kezdetek után áldozata lett az egyéni ambícióknak és a torzsalkodó felek megosztó törekvéseinek.
Ma a horvátországi magyar közösség rendelkezik két egymással sok-sok éve kibékíthetetlenül szembenálló, egymást minden fórumon mindig lejáratni kész és képes szervezettel. Mindkettő, a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ) és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) teljes jogú MÁÉRT és KMKF tag. Egyikük inkább csak Zágrábra figyel, mert a mai magyar kormány számára nem partner, a másik pedig „Fidesz-közeli" és ezért most támogatáspolitikai kedvenc. Bérelt helye van különböző bizottságokban és konferenciákon, de Tusványoson is éppúgy, mint a Kárpát-medencei Autonómia Tanácsban is, sőt minap egy kárpátaljai és egy erdélyi szervezet mellett már a „sajátos" összetételű Nemzeti Hungarikum Bizottságában is tagságot kaphatott. A lélekromboló horvátországi magyar megosztás „sikerrel járt" e közösség egyházi életében is: a közelmúltig a horvátországi magyarság „büszkélkedhetett" egy hivatalos magyar református egyházzal és legitim püspökkel, továbbá egy szakadár református egyházzal és annak okirat-hamisítás miatt elmarasztalt önjelölt püspökével.
Nem részletezve tovább a horvátországi magyar-magyar szembenállás egyéb jellemzőit maradjunk a tényeknél: kiélezett megosztottság, testvérháború, külső gyámkodás és nyílt beavatkozás, ellentétek generálása és a nagyobb tömegbázissal rendelkező, az otthoni politizálást választó érdekvédelmi szervezet árulónak bélyegzése. A következmények között pedig ott van az, amiről az Új Magyar Képes Újság említett cikke szól. És ha a cikk óvakodik a konkrétumoktól, hadd tegyük meg helyette, bár jelzésszerűen az idei tanév önmagáért beszélő, elszomorító néhány beiratkozási adatával: mindössze 1-1 magyar elsős van Eszéken és Kopácson és egyetlen egy sem Laskón, sem pedig Kórogyon. Különösen elgondolkoztató az, hogy a magyar és a horvát állam kiemelt beruházásaként megépült, modern tantermekkel, igényesen felszerelt laboratóriumokkal, gazdag könyvtárral és akár nemzetközi sportrendezvényeknek is otthont adható korszerű tornacsarnokkal ellátott impozáns eszéki Oktatási és Művelődési Központban 2012. szeptemberétől egyetlen elsős kezdte meg tanulmányait, miközben a városban a legutóbbi népszámlálás szerint 1154-en vallották magukat magyarnak.