Nemzeti összetartozás bizottság: erősíteni kell csángómagyarság identitását

Csángóföldön magyar középfokú oktatási intézmény, kulturális, módszertani központ és új közösségi házak létrehozását vetették fel csángómagyar szervezetek az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága hétfői ülésén.

Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetség elnöke elmondta: szervezetük 24 millió forintos támogatást kap a Miniszterelnökségtől és további 10 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Kiemelte: Moldvában összetartó, erős csángó magyar közösség van, és fontos, hogy identitásukat, erősítsék. A támogatást a hagyományőrzés, a nyelvápolás és a kultúra segítésére fordítják, ifjúsági, szociális és sportprogramokat valósítanak meg, illetve nyári táborokat szerveznek - sorolta. A jövőre nézve jónak tartaná, ha Erdélyből és Magyarországról érkező gyerekek közösen táboroznának csángó társaikkal. Kiemelte a már meglévő közösségi házak fejlesztését és kitért újak létrehozásának a szükségességére is. 

Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke közölte: a csángó magyar oktatási programban közel kétezer gyermek vesz részt iskolai és azon kívüli formákban 29 helyszínen. Kitért arra, hogy 45 munkatársuk van, közte tíz hagyományőrző.

Problémaként említette, hogy a tanárok román oktatási rendszerhez igazodó béremelését nehezen tudják követni. Szeptemberben az ötszázalékos növekményt még meg tudták adni, de a decemberre előirányzott 15 százalékos, majd márciusi 7 százalékos emelést már nem fogják tudni biztosítani - mondta. Ismertetése szerint a Bethlen Gábor alapon keresztül 87,5 millió forintos támogatást kapnak, ehhez jön A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány 18,3 millió forintos segítsége és a Pillangó Alapítványtól mintegy 21 millió forint. Megjegyezte: jó lenne, ha költségeket teljes egészében az állam tudná vállalni. 

Szavai szerint a program további bővítése finanszírozás kérdése. Újabb lehetőségként említette középfokú oktatási intézmény létesítését Csángóföldön, akár egyházi, akár magán formában. Erről szeretnének széleskörű konzultációt tartani - jelezte, és kitért egy kulturális, módszertani központ létrehozásának szükségességére is.

Kérdésre Pogár László a honosításról elmondta: külön felkészítőket kell tartani az embereknek Csángóföldön a magyar állampolgárság felvételéről, hogy ne féljenek tőle, és bátran álljanak ki magyarságuk mellett.

Kapcsolódók

Kimaradt?