Csángó fesztivált rendeznek Moldvában

Kirándulásokkal, mesterségek bemutatójával, sport-, ének- és mesemondóversenyekkel várják az érdeklődőket július 31. és augusztus 2. között a XIII. magyarfalusi napokon.

Pénteken kirándulással, a mesterségek és a csángó falu mindennapi életének, nevezetességeinek megismerésével veszi kezdetét a háromnapos rendezvény, majd látogatást szerveznek a környékbeli csángó településekre, Szászkútra, Pogletre, Csíkfalura és Külsőrekecsinyre. Ezt követően megkoszorúzzák Szent István szobrát, továbbá megemlékezést tartanak Budó Lina hagyományőrző emlékművénél. A nap Petrás Mária köztéri kerámiáinak megtekintésével zárul – közölték a szervezők.

A szombati nap a közösségi programok és a sport jegyében zajlik majd; lesz futó- és ügyességi verseny, futballmérkőzés, de ének-, vers- és mesemondó versenyt, kézműves foglalkozásokat, fotószakkört is szerveznek. A nap folyamán Tankó Emilián bukilai festő kiállításának megnyitójára is sor kerül, valamint lesz jurtaépítési bemutató, íjászatoktatás és táncház is.

Vasárnap gálaműsorral zárják a fesztivált, amelynek megnyitóján beszédet mond Pásztor Zoltán, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezető szerkesztője, majd a magyarfalusi Kerek alma falapi asszonykórus műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. A szombati versenyek díjainak átadása után a Forrófalvi Főnix Egyesület hagyományőrző bemutatójára, majd a magyarfalusi gyermekek hagyományőrző műsorára kerül sor. A gálán bemutatkozik többek közt a diószéni csoport és Lábnyik falu vendégei is műsorral készülnek a közönségnek.

Kimaradt?