Autóba rejtett pokolgép robbant a Sínai-félszigeten

Robbantásos merényletet követtek el szerda reggel Egyiptomban, a Sínai-félsziget északi részén, el-Arís városában egy rendőrtiszti klub előtt; az első jelentések szerint legkevesebb három, de egyes források szerint több mint tizenkét rendőr vesztette életét.

A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet egyiptomi ága jelentkezett, közleménye szerint a helyi törzsek női tagjainak bebörtönzését torolta meg az akcióval. A Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) dzsihadista milícia szerint egy Abu Aísa (Aísa apja) nevű öngyilkos merénylő követte el a tettet.

Az egyiptomi MENA hírügynökség is öngyilkos merénylő robbantásáról ír, amelynek legkevesebb három halálos áldozata van. 

A legtöbb hírforrás autóba rejtett pokolgépet említ, ezzel szemben az al-Vafd című helyi lap honlapja szerint kezdetleges robbanószerkezet lépett működésbe egy rendőröket szállító buszon. A detonáció ezen forrás szerint a rendőrtiszti klub épülete előtt történt, és több mint tizenkét rendőrrel végzett. Az al-Vafd úgy tudja, hogy a terrorakciónak húsz sebesültje is van, köztük öt polgári személy.

A vérengzés mindössze egy nappal azután történt, hogy Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a BBC brit tévécsatornának adott interjújában kijelentette: a sivatagos környéken tevékeny dzsihadistákkal két és fél éve küzdő hadsereg teljes mértékben ura a helyzetnek. Szíszi ezt azokkal a feltevésekkel kapcsolatban mondta, amelyek szerint a Vilájat Színáa állhat az orosz utasszállító repülőgép múlt szombati katasztrófája mögött, a gép el-Arístól körülbelül 70 kilométerre délre, 224 emberrel a fedélzetén zuhant le.

A terrorcsoport a tragédia után - nyolcórás késéssel ugyan, de - kiadott egy közleményt, amely szerint az orosz gépet "a kalifátus katonáinak sikerült leszedniük az égről". Ezt a forgatókönyvet egyelőre a legtöbb szakértő kétségesnek tartja. Szíszi a BBC erre vonatkozó kérdésére válaszolva azt mondta: "A környék, amelyről most beszélek, teljes mértékben az ellenőrzésünk alatt áll. Az állítás, hogy mind e mögött a Dáes (az IÁ nevének pejoratív arab rövidítése) áll, mindössze Egyiptom stabilitásának megingatását célzó próbálkozás."

Kimaradt?