Humorista nyerte meg a guatemalai választásokat

Az egykori humorista, a nacionalista színekben induló Jimmy Morales nyerte a guatemalai választások második fordulóját, a szavazatok 73,9 százalékát szerezte meg. Elemzők szerint akkora a csalódottság a politikával szemben a latin-amerikai országban, hogy a lakosság veszítenivaló nélkül szavazott.

Jimmy Morales, egy korábbi televíziós humorista nyerte meg az elnökválasztásokat a korrupt politikai rendszerbe belefáradt Guatemalában. A voksolások első fordulóján, szeptember 6-án a volt humorista 53 százalékos eredményt ért el, azonban ez nem volt elegendő a győzelemhez. A második fordulóban a nagy népszerűségnek örvendő Morales és Sandra Torres szociáldemokrata volt first lady versengett a szavazatokért.

A választások első körére néhány nappal azután - bár attól függetlenül - került sor, hogy a hatóságok őrizetbe vették Otto Pérez Molina leköszönő államfőt, akit a parlament megfosztott mentelmi jogától. Az ügyészség szerint az elnök is bűnrészes abban a kiterjedt korrupciós botrányban, amelynek lényege, hogy egyes kormányilletékesek kenőpénzeket fogadtak el importőröktől, akik cserében nem fizettek behozatali vámokat, és ezzel dollármilliókkal károsították meg az államot. Az ügy hatalmas felháborodást és tüntetések sorozatát váltotta ki a közép-amerikai országban. A volt államfő jelenleg börtönben várja a tárgyalását.

A nacionalista Nemzeti Összetartás Frontja párt színeiben induló egykori humoristát többen bírálták egyebek közt azért, mert kormányprogramja mindössze hat oldal terjedelmű és az FCN csak 11 helyet foglal el 158 fős törvényhozásban. "Nincs se programja, se csapata. De az elégedetlenség olyan nagy, hogy az átlag szavazó számára ez nem elsődleges kitétel" - mondta Hugo Novales politikai elemző.

Torres, aki elismerte vereségét, egyebek közt a jóléti programok kiterjesztésére tett ígéretet, bár bírálói szerint ezzel csak a szegényebb rétegek szavazatait akarta megszerezni. Megfigyelők szerint a volt first ladyt azért utasították el a szavazók, mert a régi politikai rendszerrel azonosítják.

Kimaradt?