Több amerikai-orosz incidens történt Szíria fölött

Irányt kellett változtatnia az amerikai vezetésű koalíció legalább egy, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet Szíriában bombázó gépének, hogy elkerülje a közeli találkozást orosz harci repülőkkel, az eset az utóbbi hat napban történt – közölte szerdán a Pentagon szóvivője.

Egynél többször kellett tenni annak érdekében, hogy megelőzzék a nem biztonságos térmegosztást – nyilatkozott Jeff Davis kapitány, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. "Meg kellett változtatni egy repülő útirányát" – tette hozzá.

A gépnek az után kellett kitérnie, hogy október 1-jén amerikai és orosz tisztségviselők videokonferenciát tartottak arról, miként szavatolják a légi személyzet biztonságát az egymással versengve, párhuzamosan folytatott katonai műveletek során. Davis kitért azon kérdések elől, miszerint az irányváltoztatást pilóta vezette harci gépnek vagy egy drónnak kellett-e megtennie, és hogy pontosan hol történt a manőver.

Az Egyesült Államok és szövetségesei Szíriában és a szomszédos Irakban egy éve folytatnak légi hadjáratot az IÁ ellen. Oroszország szeptember végén indított légi csapásokat, a nyugatiak szerint azonban alapvetően más, de szintén Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló lázadó csoportok ellen is végrehajt támadásokat.

90 százalékban nem az IÁ-t támadja Moszkva

Az orosz harci gépek által Szíriában végrehajtott légicsapások több mint 90 százaléka nem az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vagy az al-Kaida terrorszervezet helyi szárnyának állásai ellen irányult – közölte helyi idő szerint szerdán az amerikai külügyminisztérium.

Az oroszok elsősorban a Bassár el-Aszad szíriai elnök erői ellen harcoló mérsékelt felkelőket támadják, jóllehet Moszkva szerint az IÁ és más terrorszervezetek ellen irányul a bombázási kampány – üzenték Washingtonból. Ez az Egyesült Államok eddigi első hivatalos megnyilatkozása az orosz támadásokról, bár a washingtoni és a NATO-források már számos alkalommal kétségbe vonták az orosz fél állításait.

"Az általunk eddig regisztrált légicsapások több mint 90 százaléka nem az IÁ-t vagy az al-Kaidához közeli terroristákat érte. A csapások a leggyakrabban inkább olyan ellenzéki csoportokat céloznak, amelyek jobb jövőt akarnak Szíriának, és nem akarják, hogy az Aszad-rezsim hatalmon maradjon" – fogalmazott John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Oroszország egy héttel ezelőtt indította meg légitámadásait a négy éve háború sújtotta közel-keleti országban, hivatalosan az Iszlám Állam visszaszorításának céljával. Washington és London ugyanakkor attól tart, hogy Moszkvának inkább Bassár el-Aszad rezsimjének fenntartása áll az érdekében, mint a terroristák elleni harc.

Kapcsolódók

Kimaradt?