Szigorú intézkedéseket hoz Budapest a menekülthullám megfékezésére

Szeptember közepe után a tiltott határátlépés bűncselekmény lesz, amit szankcionálni fognak - mondta a budapesti Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Csongrád megyei Kiszomboron.

Lázár János egy kerékpárút avatása után újságíróknak elmondta: a kormány szeptember elsején részletes tájékoztatást ad az Országgyűlés Nemzetbiztonsági, valamint Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának arról, hogy az augusztus 31-én elkészülő gyorstelepítésű határzár, valamint a határra vezényelt rendőrség fellépése milyen eredményekkel járt.

A kormány javasolni fogja az Országgyűlésnek, hogy fogadja el a pénteken beterjesztett, szigorító törvényjavaslatokat. Várhatóan két hét türelmi idő után, vagyis szeptember 15-ét követően egyértelmű helyzetet lesz határon. "A türelmi idő lejártát követően a tiltott határátlépés bűncselekmény lesz, és szankcionálni fogjuk" - mondta Lázár János.

Határátlépő pontok jönnek létre

A kormány által tervezett határátlépő pontokról elmondta, minden bevándorlótól azt kérik majd, hogy a határátlépő pontokhoz menjen. Ezeken a pontokon, így Röszkénél is, felállítják a tranzitzónákat, amelyeknek az lesz a feladata, hogy fogadják a bevándorlókat, ahol a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal soron kívül eljárjon az ügyükben. Az így érkezőknek "kifejezetten méltányos és korrekt eljárásban lesz részük a magyar és az európai uniós jogszabályoknak megfelelően" - hangsúlyozta.

A bevándorlók ne illegálisan lépjék át a határt, hanem a határátlépő pontokon, ahol benyújthatják a menekültkérelmüket és ott kérhetik, hogy az Európai Unióba beléphessenek - szögezte le. A miniszter szerint, aki ezeken a pontokon menekültstátuszért folyamodik, az védelemben fog részesülni. Ez számukra ellátást és gondoskodást jelent a menekültkérelmük elbírálásáig. Ha pedig a menekültkérelem esetleg elutasításra kerül, akkor természetesen az érintett nem fog tudni belépni Magyarországra, hiszen ezt a rendőrség nem fogja engedni.

Kapcsolódók

Kimaradt?