Felavatták az új Szuezi-csatornát

Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő az egyiptomi elnöki jacht fedélzetén áthaladt az új Szuezi-csatornán, majd aláírta a mesterséges vízi út üzembe helyezését megszentelő dokumentumot.

A forradalmi évek gazdasági és politikai káoszának végét szimbolizáló nemzeti projekt 30 millió dolláros avatóünnepségén a hadsereg-főparancsnokból lett elnök díszegyenruhában tisztelegve haladt el a parton gyülekező vendégsereg előtt, több hadihajótól követve.Utóbbiak között haladt a Franciaország által a minap leszállított, időközben - Szíszi tavalyi választási szlogenjének megfelelően - Éljen Egyiptomra keresztelt FREMM fregatt.

Eközben nyolc, július végén érkezett amerikai F-16-os vadászbombázó az ország nemzeti színeit festette az égre. Az egyiptomi sajtó szerint több mint 50 országból érkezett hivatalos küldöttség az ünnepségre, Magyarországot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseli.

Az eredetileg három évre tervezett, de Szíszi utasítására mindössze egy év alatt elvégzett munkálatok során az 1869-ben épült mesterséges vízi úttal párhuzamosan egy 35 kilométer hosszú új medret ástak, valamint a régi csatornát egy 37 kilométeres szakaszon kiszélesítették. Az így lehetővé vált kétirányú közlekedésnek köszönhetően egyiptomi remények szerint a csatornán áthaladó forgalom megduplázódik, a beszedett díjakból származó bevétel pedig 2023-ra a jelenlegi 5 milliárd dollárról (közel 1400 milliárd forint) 13,5 milliárdra ugrik.

Építeni és fejleszteni, nem gyilkolni és rombolni

Beszédében Szíszi megírt szónoklatát félbeszakítva, szokásához híven nem a formális irodalmi arab nyelven, hanem "egyiptomi polgárként", egyiptomi nyelvjárásban intézte szavait a hallgatósághoz. Az államfő arra emlékeztetett, hogy a rekordidő alatt végrehajtott munkálatok rendkívüli körülmények mellett zajlottak, hangsúlyozva az országban tevékeny terrorcsoportok jelentette veszélyt.

"Az általam csupán a gonosz népségének nevezett szélsőségesek mindenáron megpróbálnak ártani az egyiptomiaknak (...) de mi folytatjuk harcunkat a terror ellen, és győzni fogunk, ehhez semmi kétség" - jelentette ki az üdvrivalgástól félbeszakított államfő. Szavai szerint az egyiptomiak két éve szembeszálltak "a legveszélyesebb terrorista eszmékkel", amelyek máskülönben "lángokba borították volna a földet". Szíszi ezzel elődjére, a két éve általa elmozdított Mohamed Murszi elnökre, és a mögötte álló iszlamista szervezetre, a Muzulmán Testvériségre utalt. Egyiptom hétezer éves történelmi múltjának és az iszlám valós értékeinek megfelelően "építést és fejlesztést kínál az emberiségnek, nem pedig gyilkolást és a rombolást" - tette hozzá az elnök.

A visszafizetés már megkezdődött

A 60 milliárd egyiptomi fontos projektet kizárólag egyiptomi állampolgárok által megvásárolható kötvények kibocsátásából finanszírozták. Az ötéves futamidejű, 12 százalékos kamatot kínáló értékpapírok bevételének visszafizetése már megkezdődött, ami jelentős terhet jelent a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő ország számára, ezért sokak szerint sorsdöntő a projekt sikere.

Adli szerint ugyanakkor a csatorna szimbolikus jelentősége miatt sokan elfelejtik, hogy az jelenleg is csak az állami bevételek négy százalékát termeli ki, tehát nem okozna államcsődöt, ha nem válnának valóra a befektetéssel kapcsolatos remények.

Kimaradt?