Veszélyes hamuszórással tört ki a Colima vulkán

Észak-Amerika legaktívabb vulkánja a hétvégén kitört mexikói Colima tűzhányó - mondta el az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában Kósik Szabolcs vulkanológus, írja az MTI.

A Colima vulkánt is kutató tudós hozzátette: a piroklasztárak és az egészségügyi kockázattal járó erőteljes hamuhullás elsősorban a környékbeli völgyekben élőket fenyegethette, ezért dönthettek a mexikói hatóságok a lakosság 12 kilométeres körzetben történő kitelepítéséről. Hamuhullást észleltek egyébként a vulkántól 35 kilométerre fekvő Colima városban is.

A kutató a Mexikóvárostól mintegy 450 kilométerre nyugatra, több mint 3800 méter magas „Tűzvulkánként" is emlevgetett tűzhányót jellemezve elmondta azt is, hogy az egy úgynevezett szubdukciós zóna - kőzetlemezek ütközésének helyszíne - közelében fekszik, és az elmúlt 100 évben mintegy 40-45 alkalommal tört ki. A mostani jelentősebb kitörést megelőzően 2013 januárjában kezdte ismét aktivitás jeleit mutatni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?