Washington fellépését sürgette Kelemen a restitúció ügyében

A romániai visszaszolgáltatási folyamat fonákságairól, a jogállamiságot ért támadásokról, a korrupcióellenes harc égisze alatt elkövetett visszaélésekről tájékoztatott washingtoni útján amerikai döntéshozókat Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Romániában jelenleg stagnál az ingatlan-visszaszolgáltatás folyamata, vannak jelek a burkolt államosítási szándékra, közben pedig a magyar közösség szimbólumhasználatát is korlátozzák, jogos kisebbségi törekvéseit pedig az ország közbiztonsági stratégiájában a veszélyforrások közé sorolták – tájékoztatta Kelemen Hunor szövetségi elnök Washingtonban tett látogatása első napján, kedden Hoyt Yee-t, az USA külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkárát.

Ezt megelőzően az RMDSZ küldöttségét Heather Conley, a Nemzetközi Stratégiai Kutatóközpont (CSIS) európai programigazgatója fogadta, majd a szövetség politikusai – az RMDSZ elnöke mellett Tánczos Barna szenátor, frakcióvezető-helyettes és Vincze Lóránt külügyi titkár, FUEN-alelnök – az amerikai kongresszus magyar frakcióközi csoportjának társelnökeivel is találkoztak.

A háromnapos látogatás szervezője a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF), célja pedig az, hogy a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete tájékoztassa amerikai partnereit a romániai visszaszolgáltatási folyamat fonákságairól, a jogállamiságot ért támadásokról, a korrupcióellenes harc égisze alatt elkövetett visszaélésekről, a román kormány gazdasági és politikai döntéseiről, a regionális biztonságpolitika kihívásairól, valamint az amerikai-román biztonságpolitikai, energetikai és befektetési együttműködés jövőjéről.

Visszafordítható folyamatok

Heather Conley, a CSIC első alelnöke, európai programigazgatója az RMDSZ küldöttségével való találkozóján azt mondta: a demokrácia állandó munkát igénylő konstrukció, de azt is tapasztalják, hogy a fejlődési folyamat visszafordítható.

„Azt gondoltuk, hogy a 2007-es uniós csatlakozás után a közép-kelet-európai államok elindulnak a helyes úton, hogy megerősödik a demokrácia és a jogállam, hogy nagy baj már nem történhet. Sajnos, a napi valóság felülírja az akkori optimizmusunkat” – jelentette ki az egykori helyettes külügyi titkár. Hozzátette: a Romániával kötött stratégiai partnerséget három pillérre építették – a biztonságra, a gazdaságra és a demokratikus értékekre –, azonban ezekből mára csak a biztonságpolitikai együttműködés áll szilárd alapokon.

„A válság kedvezőtlenül érintette a gazdasági együttműködést, és csökkent az Egyesült Államok szerepe a demokrácia megerősítésében is” – vélte Conley, aki szerint az USA-nak ismét szerepet kell vállalnia ilyen téren, annál is inkább, hogy a két ország stratégiai partnerségének a demokrácia az alapfeltétele, közös értéke. „Erős demokrácia pedig nem létezhet az alapvető emberi és kisebbségi jogok érvényesítése nélkül” – hangsúlyozta.

A Mikó és Markó Attila ügye is szóba került

A washingtoni látogatás második találkozóján Kelemen Hunor arról is beszélt, hogy a Mikó-ügy és a visszaszolgáltatási törvény alkalmazása miatt elítélt Markó Attila ügye csupán a kezdetét jelzi egy veszélyes visszarendeződési folyamatnak, a korrupcióellenes harc leple alatt elkezdődött visszaállamosításnak. Mindehhez pedig társulnak egyéb, a magyar közösséget ért sérelmek a szimbólumhasználatot, illetve törekvései jogosságát és békés jellegét illetően.

„Az Amerikai Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerségnek nemcsak biztonságpolitikai vonatkozásai vannak, hanem ki kell terjednie a kisebbségi és emberi jogok tiszteletben tartására és alkalmazására, a demokratikus intézményrendszer megerősítésére is. Ezért úgy gondoljuk, hogy az USA-nak továbbra is kiemelt figyelemmel kell követnie, mi történik Romániában” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Hoyt Yee helyettes külügyi államtitkárral való találkozóján. Az amerikai diplomata ennek kapcsán kijelentette: az USA továbbra is figyelemmel követi a romániai történéseket, és fontosnak tekinti, hogy a visszaszolgáltatásra vonatkozó törvényes előírásokat haladéktalanul alkalmazzák.

Levél John Kerrynek

Andy Harris, Maryland állam republikánus képviselője, illetve Marcy Kaptur, Ohio állam demokrata képviselője – az amerikai kongresszus magyar frakcióközi csoportjának két társelnöke – is fogadta az RMDSZ küldöttségét. A csoporthoz tartozó politikusok tavaly a Mikó-ügy kapcsán levelet fogalmaztak meg John Kerry külügyminiszternek, amelyhez több tucat kongresszusi képviselő csatlakozott.

Ezt a figyelmet és támogatást köszönte meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, akit a csoport társelnökei arról biztosítottak: az amerikai külügynek címzett újabb megkeresést terveznek azért, hogy a kétoldali megbeszélések napirendjére ismét felkerüljön a romániai ingatlan-visszaszolgáltatás ügye.

Kapcsolódók

Kimaradt?