Megtámadtak egy iskolát Pesavarban a tálib fegyveresek

Tálib fegyveresek megrohamoztak kedd délelőtt egy állami katonai iskolát a Pakisztán északnyugati részén található Pesavarban, s megöltek több mint száz diákot és tanárt.

Egy helyi rendőrtiszt elmondta, hogy a katonai egyenruhába öltözött szélsőségesek az épületbe lépve találomra lövöldözni kezdtek, majd legkevesebb 500 tanulót és tanárt túszul ejtettek. Az iskola diákjai 10 és 18 év közöttiek.

A hadsereg egységei gyorsan a helyszínre érkeztek, s a pakisztáni tv felvételei szerint katonák vették körbe az épületet, és a hatóságok lezárták a környéket. A hadsereg egy közleményében később azt tudatta, hogy a tanulók és tanárok többségét kimenekítették, de "sokan" közülük meghaltak. A Hszinhua kínai hírügynökség értesülése szerint a támadás halálos áldozatainak száma 104, köztük 84 diák.

A Tehrik-e Talibán Pakisztán (TTP) nevű tálib ernyőszervezet egyik szóvivője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy az iskolába csoportjuk öngyilkos merénylői hatoltak be, de azt az utasítást kapták, hogy a diákoknak ne ártsanak, kizárólag az intézet katonai személyzetét vegyék célba. A tálibok az oktatási intézmény elleni támadással elmondásuk szerint azt bosszulták meg, hogy a hadsereg offenzívát indított ellenük az Afganisztánnal határos észak-vazirisztáni törzsi területen.

Navaz Sarif pakisztáni kormányfő elítélte a támadást, és kijelentette, hogy a bűnösöknek nem kegyelmeznek. A pakisztáni hadsereg júniusban indított hadjáratot a vazirisztáni és haibár-pahtunhvai törzsi területeken működő szélsőségesek ellen. A légicsapások és a szárazföldi műveletek a hivatalos adatok szerint eddig már több mint ezer halálos áldozatot követeltek.

Kimaradt?