Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (november 26.-december 2.)
„Az elfojtott értelmiségiek hangjának a sugárzása” – Klemm József a 65 éves Újvidéki Rádióról
37 éve dolgozik újságíróként, jelenleg a tíz nyelven sugárzó Újvidéki Rádió igazgatója Klemm József, aki a magyar nyelvterület legdélebbi, közel 90 százalékban magyarok által lakott településének, a Belgrádtól 46 kilométerre, délkeletre fekvő és az 1883-ban, 2000 bukovinai székely telepes által alapított Székelykevének a szülöttje. A magyar tanári diplomát az Újvidéki Egyetemen szerző, magát a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsész Karán valamint a belgrádi Egyetem Politikai Tudományok Karán továbbképző Klemm József számára mindig is a zsurnalisztika jelentette az igazi kihívást. Ezért is tanulta az egykori Jugoszlávia fővárosának egyetemén a tömegkommunikációt és végezte el később a Dániai Újságíró Iskolát is, ahol újságírói szakoktatói képesítést szerzett. A közel négy évtizedes pályafutása során előbb az Újvidéki Televízió munkatársa volt, 1982-től pedig máig az Újvidéki Rádióban dolgozott és dolgozik, úgy ahogyan keveseknek adatott meg: megszakítás nélkül.
Itt előbb a magyar műsorok külpolitikai- és hírszerkesztője, majd főszerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese, 2007-től pedig a rádió igazgatóhelyettese volt. 2010 júliusától lett az Újvidéki Rádió igazgatója. Közben éveken át volt a Kossuth Rádió állandó tudósítója, 1992-től 2005-ig a BBC magyar műsorainak jugoszláviai munkatársaként is dolgozott.
E vázlatos szakmai életrajzból, melyet ki kell egészítenünk azzal is, amit egy leltárjellegű, tömör curriculum vitae nem tartalmazhat, nevezetesen, hogy Klemm József mindig is a szűkebb pátriája magyar közössége iránt mélyen elkötelezett, és nem utolsósorban, remek kapcsolatépítő képességgel megáldott, közvetlen ember volt mindig és az tudott maradni minden körülmények között, természetes volt, hogy 1999-es megalakulása pillanatában, az akkor még ideiglenes státusú vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsban (MNT) számítottak a munkájára. (Közvetlenségét és empátiáját bizonyítandó engedtessék meg egy személyes megjegyzés és tapasztalat megosztása: jelen sorok írója tanúsíthatja, hogy egy valamikori véletlen ismerkedés után néhány perc múlva már félszavakból is megértettük egymást, úgy, mint két gyerekkori pajtás.)
Klemm József számára nem volt kérdés, hogy miként dönt '99 augusztusában és akkori döntése ma már így rögzülhetett a délvidéki magyar krónikákban: „tíz esztendőn keresztül az MNT Intézőbizottságának sajtófelelőseként szerepet vállalt a vajdasági magyar tájékoztatási rendszer kidolgozásában.”
Az újabban eddig ismeretlen oldaláról is bemutatkozó, költőként is ismertté vált Klemm József (Kilencvenkilenc címmel a Fórum Kiadó gondozásában megjelentetett haikukötete, melyet barátja, a kitűnő grafikus Léphaft Pál tervezett, és amely a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2013 legszebb könyve elismerésben részesült), két éve, a Kós Károly Kollégium tagjává történő választása idején így vallott magáról: „Szabad időmben sem távolodom el túlságosan a szakmától, 2002 óta az újságíró utánpótlás kinevelésén fáradozom, a vajdasági magyar újságíró képzésre szakosított Pro Media Civil Szervezet elnöke, az újságíró iskola vezető tanára vagyok.”
A szabad idővel Klemm József – ki tudná megmondani, hogy miként sikerül neki ez tengernyi munkája közepette – sokunknál sokkal, de sokkal jobban gazdálkodik. Hogy miért állítjuk ezt? Erről is, meg főként a Klemm József-i habitusról mindennél többet mond el egy, a Vajdaság-szerte közkedvelt kabaréműsor, a Telepi Rádió, mely a kilencvenes évek elején kezdte el műsorát „sugározni”. Ebben Klemm a barátaival, Léphaft Pállal és Heinermann Péterrel együtt, akikkel együtt volt elsőáldozó, az egyetemen szobatársak voltak, most is Újvidéken egymás közelében laknak és sok évtizede együtt énekelnek az egyházi kórusban, – a mindennapi politika és a politikusok kifigurázásában a nézőit mindig jókedvre derítve, jeleskedik.
Évekkel ezelőtt nálunk is jártak. Akkor a brassói nagyérdeműt kápráztatta el a Telepi Rádió fellépése. Ekkor írta meg a Klemm-Heinermann-Léphaft trió prezentálta remek produkcióról egy értő és érző méltatójuk: „A Telepi Rádió keserédes kabaréja hosszú idő óta az első, amely nem kimondottan a közönségsikerre hajtott, hanem a katarktikus élmény kiváltására mindannyiunkban, külön-külön.”
Klemm József nevéhez fűződik a Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület (VMUE) létrehozásának a kezdeményezése is (ma ő az egyesület alelnöke), és ő volt az, aki 2005-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnökével, Ambrus Attilával közösen indítványozta a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója megalakítását. Megalapítása óta a lapunk brassói főmunkatársával együtt az egyik társelnöke ennek a határokon átívelő szakmai szerveződésnek.
Akik netán idén márciusban jelen voltak Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megrendezett MédiaTér konferencián, már találkozhattak vele és meghallgathatták őt, ahogyan vajdasági kollégáival együtt szólt délvidéki média eredményeiről és gondjairól, arról, hogy az Újvidéki Rádióban eltöltött több évtized alatt hideget-meleget egyaránt megtapasztalt. Sajnos a tanácskozásról szóló sajtóbeszámolók akkor inkább csak a magas rangú pesti vendégek által mondottakat és főleg a „magyar média szerepéről és „kutyakötelességéről” szóló Semjén Zsolt-féle kioktató videóüzenetet kívánták népszerűsíteni. Arról, hogy mit mondott ott el Klemm József és a többi külhoni résztvevő, a lapok hallgattak.
Így viszont csak az ott jelenlevő nagyon keveseknek adatott meg, hogy az érintettektől közvetlenül értesüljenek olyan, a vajdasági magyar médiavilágot jellemző helyzetről, melynek ellentmondásosságára a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának múlthavi ülésén Klemm József e szavakkal mutatott rá: „bár a Délvidéken erős médiaintézményeket építettek ki, a továbbképzésre nem figyeltek. Öt-tíz éven belül nagy nemzedékcsere zajlik le, és könnyen előfordulhat, hogy nem lesz magyarul tudó, képzett szakember a médiában.”
(Jut eszünkbe: áttekintve a kizárólag a magyarországi illetékesek kolozsvári megnyilvánulásaira koncentráló márciusi újságbeszámolókat, az akkori konferencia-gyakorlat, mintha „hagyományt teremtett” volna. Minap volt egy MÁÉRT-értekezlet, előtte pedig egy Magyar Diaszpóra Tanács ülés, amiről a pannonhoni fő-fő illetékesek által mondottakat részletekre terjedően is megismerhette bárki, de azt, hogy miről is értekeztek ott a külhoni magyar résztvevők, arról már nem szóltak a tudósítások, mert nem volt mód bel- és külhoni lapok munkatársainak a helyszínen interjút készíteni egyetlen határon túli magyar résztvevőjével sem e tanácskozásoknak. Mert laptudósítók ma már nem lehetnek ott, ahol effajta össznemzeti összejövetelek megesnek. Ez csak a „régi” MÁÉRT-ek világát jellemezte, s ezek szerint, a sajtónyilvánosság terén is megtörtént a gondos „újratervezés”.)
Most viszont, abból az alkalomból, hogy 65 éves lett az Újvidéki Rádió a vajdasági Magyar Szó munkatársa, Vadócz Márk elbeszélgetett annak igazgatójával. Az elfojtott értelmiségiek hangjának a sugárzása címmel közölt interjú segítségével most a maszol olvasói is megtudhatnak egyet ’s mást, amiről Klemm József a tavaszi, kolozsvári, tanácskozáson is, minden bizonnyal beszámolt: szeretett és féltett „szeme fényének” múltjáról és jelenéről, a terveiről és elképzeléseiről.
Így e beszélgetés során kiderült, hogy az Újvidéki Rádió „65 évvel ezelőtt egy propagandaadóként indult. Ez volt a Tájékoztató Iroda nyomásgyakorlásának az ideje, amikor az állam vezetősége úgy döntött, hogy a jugoszláv rádió mellett létrehoz még egy adót, amely a környező országok nyelvén fog sugározni. Ezt azért tartották fontosnak, mert ezek az országok erős propagandaháborút folytattak a titói Jugoszlávia ellen. A kezdet kezdetén, öt nyelven sugárzott a rádió: szerbül, magyarul, románul, szlovákul és ruszinul, amelyet az orosz ajkúak megérthettek. Már az első évektől kezdve a foglalkoztatottak rádöbbentek, hogy ebben a projektumban sokkal több rejlik, mint propagandalehetőség. A rádió dolgozói igyekeztek gazdagítani a színvonalon, kezdetben sportműsorokkal, majd rövid időn belül elkészült az első hangjáték, amely később az Újvidéki Rádió egyik ismertetőjegye lett. Jelenleg 10 nyelven 3-4 ezer hangjátékot őrzünk a szalagtárban.” – mondja el Klemm József.
A hallgatókat elsősorban a kiváló zenei válogatásokkal tudta magához édesgetni az Újvidéki Rádió, melyek színvonala a Luxemburgi Rádióéval vetekedtek. Mivel pedig éveken keresztül Közép- és Kelet Európában fogni lehetett az adást, a rádió rendkívül népszerű volt az akkori Jugoszlávián belül és kívül egyaránt.
A rádió „aranykora” a Nyugat kedvencévé vált Tito csodálatának korára, a titói semlegesség időszakára, az ún.„el nem kötelezettség” periódusára esett. Erre így emlékezik vissza a mostani intézményvezető:
„Ugyanakkor az Újvidéki Rádió felvállalta a Magyarországon elfojtott értelmiségiek hangjának a sugárzását. Magyarországi disszidensek, betiltott írók és művészek szólaltak meg a rádióban és hagytak értékes hangfelvételeket az utókornak. Az Újvidéki Rádió fénykora a 70-es évekre tehető. Genfben egy nagy erősségű középhullámot ítéltek a rádiónak, mert tudták, hogy öt nyelven közvetítette a jugoszláv társadalom értékeit. Moszkvától Kis-Ázsiáig fogni lehetett az adást.”
Az „aranykornak” az 1990 utáni jugoszláviai drámai események nagyon hamar, szinte robbanásszerűen vetettek véget. A 90-években több évtized gyönyörű építménye omlott össze, a rádió életében bekövetkezett a mélypont – folytatódik a szemtanú emlékezése. A tartomány autonómiájának a felszámolásával egyidejűleg az Újvidéki Rádiótól elvették a hullámhosszt, amelyet egy olyan szerb nyelvű rádiónak adtak, amely propagandacélokat szolgált. A rádiót több mint 10 évre beolvasztották a Szerbiai Rádió és Televízióba. A háborús évek alatt nagy vérveszteséget szenvedtünk, mivel nagyon sok fiatal, közöttük számos újságíró nem volt hajlandó kiszolgálni a hatalmat és elhagyta az országot. A háborús propagandát kényszerítő szerkesztéspolitika miatt elveszítettük a hallgatókat is.”
Jugoszlávia szétesése, a polgárháború lezárása után gyakorlatilag az Újvidéki Rádióban is nulláról kellett kezdeni az építkezést. Ebben Klemm Józsefnek, mint a magyar műsorok örökmozgó kulcsemberének édes teherként a főszerep jutott:
„Milošević bukása után egy-két nappal az Újvidéki Rádióban is forradalom tört ki, a dolgozók visszavették a hatalmat. Ekkor elkezdtünk építkezni, s ez a munka még most is tart, hiszen még nem értük el az egykori színvonalat. Eredményként könyveljük el, hogy megőriztük a 24 órás magyar műsort, amely sok hallgatót visszacsalogatott. Megőriztük a faluműsort, a művelődési műsort, de az oktatási és gyermekműsorok még nagyon hiányoznak a kínálatból. Két-három évvel ezelőtt ismét beindítottuk a hangjátékok gyártását, évente mintegy 20 darabot készítünk különböző nyelveken. A környező országok magyar nyelvű médiumaival kapcsolatokat építettünk ki, az Újvidéki Rádiónak jelenleg 11 nemzetközi szerződése van, amely lehetővé teszi a műsorcserét és a közös projektumokban való részvételt. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tanácsadói testülete, a Kós Károly Kollégium (KKK) azon dolgozik, hogy a magyarországi közmédiumok és a külhoni magyarság kapcsolatát szorosabbra fűzze. Ebben a munkában mi is részt veszünk. A napokban négy magyarországi beszédtechnika-tanár érkezett a szerkesztőségünkbe, köztük olyan neves szakember, mint Wacha Imre. Megállapították, hogy az újságíróink nyelvezete szokatlanul tiszta, nem lehet észrevenni a szerb nyelv befolyását és bizonyos esetekben a fogalmazás, valamint a mondatszerkesztés egyértelműbb, mint a magyarországi médiumok dolgozóinál. Komoly kihívás számunkra, hogy olyan műsorokat készítsük, amelyek a fiatal korosztályokat célozzák meg.”
Interjújában, mint láttuk, Klemm József külön is kitért a Vajdasággal szomszédos országok magyar médiumaival való kapcsolatépítésének fontosságára. Ennek kapcsán zárásképpen hadd mondjuk el, hogy az általa megkötött nemzetközi szerződések egyikét, az Újvidéki Rádió és a Román Rádiótársaság (RSS) közöttit, három évvel ezelőtt Kolozsváron írta alá az RSS regionális adásokért felelős vezetőjével.