Az UMDSZ Németh Zsolt miatt vonult ki a Máért üléséről

Németh Zsolt külügyi államtitkár "kirekesztő" kijelentései miatt vonult ki az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) küldöttsége a Magyar Állandó Értekezlet üléséről - mondta a kárpátaljai szervezet elnöke a Kárpát Igaz Szóban megjelent csütörtöki cikkben.gajdos

Gajdos István azt mondta: kérdést tett fel az UMDSZ-t hátrányosan érintő magyar kormányintézkedésekről Németh Zsoltnak, aki "konkrét felelet helyett három szemenszedett hazugsággal rukkolt elő”.

Az államtitkár elfogadhatatlan válaszokat adott a magyarigazolványok kiadása és a schengeni vízumok igényléséhez szükséges garancialevek ügyében - tette hozzá.

Gajdos István a "legdurvábbnak" azt nevezte, hogy Németh Zsolt azt mondta róla: személye nemzetbiztonsági kockázati tényező Magyarország számára.

„Ezek után küldöttségünk nem látta értelmét, hogy a nemzet egyesítése céljából összeült fórumon ilyen kirekesztő kijelentésekhez asszisztáljon, elhagytuk az ülésteremet, s a zárónyilatkozatot sem írtuk alá” – közölte az UMDSZ elnöke.

Kimaradt?