A kormánypártok szinte mindent vittek Magyarországon

A kormánypártok nagyarányú győzelmét hozta a vasárnapi önkormányzati választás Magyarországon. Az eddigi – nem hivatalos – adatok alapján Tarlós István marad Budapest főpolgármestere, a 23-ból hat fővárosi kerületnek lesz ellenzéki polgármestere a következő öt évben. Mind a 19 megyei közgyűlésben a kormánypártok frakciója lesz a legnagyobb.

A huszonháromból csupán hat budapesti kerületben tudott győzni az ellenzék polgármesterjelöltje a vasárnapi önkormányzati választásokon Magyarországon. Az eddigi – nem hivatalos –  adatok alapján  Tarlós István marad Budapest főpolgármestere (a jelenlegi városgazda 49, legfontosabb ellenjelöltje, Bokros Lajos 36 százalékot szerzett).

Mind a 19 megyei közgyűlésben a kormánypártok frakciója lesz a legnagyobb, és a 23 megyei jogú város döntő többségében, egészen pontosan 20 helyen a Fidesz-KDNP adhat polgármestert. Nyíregyházán Kovács Ferencet, Pécsett Páva Zsoltot, Zalaegerszegen Balaicz Zoltánt, Kaposváron Szita Károlyt, Veszprémben Porga Gyulát, Szolnokon Szalay Ferencet, Miskolcon Kriza Ákost, Győrben Borkai Zsoltot, Debrecenben Papp Lászlót, Hódmezővásárhelyen Almási Istvánt választották polgármesternek.

Békéscsabán a Jobbik által támogatott Szarvas Péter (független jelölt) nyert, Szegeden a szocialista Botka Lászlót, míg Salgótarjánban Dóra Ottót az ellenzéki összefogás jelöltjét választották polgármesternek.

Orbán: megvan a harmadik győzelmünk 

Az önkormányzati választási sikerrel "megvan a harmadik győzelmünk", Budapesten pedig "több mint kétharmadunk van" - jelentette ki Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke vasárnap este a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén, a budapesti Bálnánál. 

Bokros: nem sok a 13 százalék különbség. Bokros Lajos, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje vasárnap esti sajtótájékoztatóján megköszönte azt a több mint kétszázezer szavazatot, amit kapott. Hangsúlyozta, hogy az a 13 százalék, ami közte és Tarlós között van, nem sok. Szerinte nem volt tiszta az önkormányzati választás, ezért nem gratulál a győztesnek. Hangsúlyozta, nem volt könnyű a kampány, hiszen nem állt rendelkezésére akkora média hátszél, mint a főpolgármesternek és a fideszes jelölteknek.

A kormányfő a szimpatizánsaik és kormánypárti politikusok előtt tartott beszédében úgy fogalmazott: a választás eredményének lényege, hogy Magyarország győzött, "győzött az összefogás, az együttműködés és az egység", és "alulmaradt a békétlenség, a széthúzás, a cinizmus és a reménytelenség". 

Hangsúlyozta, önkormányzati választási sikerükkel megvan a kormánypártok idei harmadik győzelme az országgyűlési és az európai parlamenti szavazás után. 

Gyurcsány: keserédes a szám. Gyurcsány Ferenc szerint egy a korábbi pozíciókat alapvetően megőrző választás végén egy kis, a reméltnél érdemben kisebb lépést tettek előre a vasárnapi önkormányzati választáson. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy fogalmazott: nem hátráltak, de nem mentek annyit előre, mint amennyit szerettek volna. 

Nem változtak az erőviszonyok

Nem változtak az önkormányzati politikai erőviszonyok a vasárnapi helyhatósági választás alapján - mondták az MTI megkérdezte elemzők a voksolás csaknem végleges eredményeinek nyilvánosságra kerülése után. Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője szerint a Fidesz-KDNP a várakozásoknak megfelelően megismételte 2010-ben aratott elsöprő önkormányzati győzelmét. A szakértő úgy látja, első ránézésre a Jobbik megyei közgyűlésekben látható erősödése jelentheti a legnagyobb változást, ezt azonban szerinte elsősorban a baloldal szétesettségének következménye, nem pedig az ellenzéki párt áttörésszerű erősödése.

Juhász Attila, a Political Capital (PC) vezető elemzője szerint a Fidesz alacsonyabb részvétel mellett, kis veszteséggel megismételte négy évvel korábbi sikerét, Tarlós István főpolgármester pedig Budapesten is biztos győzelmet aratott, és kényelmes közgyűlési többséggel irányíthatja a várost. Szólt arról is, hogy bár a baloldal 2010-hez képest több kerületi polgármestert adhat, a megyei jogú városokban alig tudtak erősíteni, a kisebb települések szavazóitól meghatározott megyei közgyűlésekben pedig szinte mindenhol megelőzte őket a Jobbik.

Cikkünk frissül

Kimaradt?