Felháborodást váltott ki Egyiptomban egy készülő megfigyelőprogram

Felháborodást váltott ki Egyiptomban egy kiszivárogtatott hír, miszerint a belügyminisztérium egy internetes megfigyelőrendszer fejlesztésén dolgozik a közösségi oldalak fokozott ellenőrzésére.  Az al-Vatan című napilap által nyilvánosságra hozott program heves reakciókat váltott ki az érintett szociális hálókon. A lap szerint a terv a különböző fórumok és közösségi oldalak mélyreható átvizsgálását célozza, annak érdekében, hogy kiszűrjék és "azonosítsák azokat, akik veszélyt lejelenthetnek a nemzetbiztonságra."

Mohamed Ibráhim belügyminiszter elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint a biztonsági intézkedések célja a kritikus hangok elhallgattatása lenne, és hangsúlyozta, hogy a szaktárcát kizárólag a közbiztonság megóvása érdekli. Az al-Jóm asz-Szábe című újságnak nyilatkozva Ibráhim arra emlékeztette a nyilvánosságot, hogy a közösségi oldalakon terjedő információk sok esetben államellenesek.  A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a megfigyelőrendszer elsősorban az országban működő terrorcsoportok internetes tevékenységeit fogja átvilágítani, s felhívta a figyelmet arra, hogy az említett szervezetek a világhálón keresztül tartják egymással a kapcsolatot. A vezérőrnagy szerint a tervezett program egyik feladata például az lesz, hogy megfigyelje a pokolgépek előállításához, illetve a távvezérlésű robbantás technikai előfeltételeihez szükséges útmutatók terjedését.

Jogi szakértők szerint a megfigyelő rendszer ellenkezik a januárban megszületett új alkotmány 57. cikkével, amely szavatolja a magánszféra sérthetetlenségét, és előírja, hogy a telekommunikáció bármely formájának megfigyelése csakis egyes esetekben, bírói utasítással indokolt, s csak meghatározott ideig tarthat.

A MENA hírügynökségnek Ibráhim úgy nyilatkozott, hogy a rendszer átvilágít bizonyos oldalakat, és kiszűri a "káros gondolatokat", továbbá lehetővé teszi annak felmérését, hogy azok milyen mértékben hatnak az ifjúságra. A Daily News Egypt című napilap értesülései szerint a rendszer - miután az Egyesült Államokban és Európában tesztelték - május 11-e óta már aktív Egyiptomban, és arab, angol illetve francia nyelvű kulcsszavakkal működik.

A 2011 elején kitört forradalom idején a közösségi oldalak fontos szerepet játszottak a jelentős részben fiatalokból álló tömegek mozgósításában, amely véget vetett Hoszni Mubarak elnök három évtizedes, autokratikus uralmának.

Kimaradt?