Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 14-20.)
„Oda-odamondogatott egymásnak Simon és Csáky”: vitázott és majdnem semmiben sem értett egyet az MKP és a Híd EP-képviselőlistáinak két éllovasa
A révkomáromi Selye János Egyetem diákjainak régi álma valósult meg a május második hetében: a város legreprezentatívabbnak számító impozáns palotájának, a Tiszti Pavilonnak az alagsorában megnyílt a magyar diákok egyetemi klubja. A Pince Egyetemi Klub, a létrehozók szándéka szerint a komáromi magyar egyetemi polgárok igényeit igyekszik majd kiszolgálni és egyúttal a közösségi élet különböző rendezvényeinek is helyet kíván adni a jövőben. Olyan tér kialakítása lebegett a szeműk előtt, ahol magyar egyetemisták és fiatalok mindennap összegyűlhetnek, bemutathatják tehetségüket, munkáikat, eredményeiket, bármilyen művészeti, vagy kreatív ágban vagy csak egyszerűen találkozhatnak, és jól érezhetik magukat. Látva az első szemeszterzáró buli képeit és szembesülve az itteni, pénztárcabarát étel- és italárakkal, nem fér kétség ahhoz, hogy az első szándékot illetően már teljes a siker.
Ami a másik célt illeti, ebben sincs ok a panaszra. Az egyetemi klub megteremtésének kezdeményezői és tető alá hozói már a tervezés szakaszában megfogalmazták, hogy a 2004 szeptembere óta egyetemi városnak is számító Komárom közösségi-kulturális életébe is igyekszik majd a hely bekapcsolódni és azt szeretnék, ha a Pince (nem kellett egy hét sem ahhoz, hogy a név közkeletűvé váljon) helyet adna közösségi vitáknak, beszélgetős esteknek.
Ezen a téren azért jogos a derűlátás, mert a május 9-i megnyitó után pár nappal, a múlt hét szerdáján a Selye egyetem diákjai már egy komoly vitát is hoztak tető alá a Pincében: meghívásukat elfogadta a Magyar Közösség Pártja EP-listájának vezetője, Csáky Pál és Simon Zsolt, a Híd listájának első helyezettje, akik Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata egyik ismert „örökmozgója”, Bugár Gergely moderálásával az EP-választások tétjéről vitatkoztak. Meg arról, hogy amennyiben elnyerik a választók bizalmát, miként kívánnak a szlovákiai magyar közösség érdekeit szem előtt tartva politizálni Brüsszelben és Strasbourgban. Vitatkoztak továbbá minden másról is, ami a felvidéki magyarokat ma foglalkoztatja, lévén, hogy az „Érdek (érvényesítés?) az EU-ban” címmel megrendezett vitaest a szlovákiai magyar EP-kampány legfajsúlyosabb rendezvényének számított, a két politikustól pedig a jelenlévők kérdezhettek is. Meg is tették, nemegyszer sarokba szorítva őket.
„Nem csak azért ígérkezett pikánsnak Simon Zsolt és Csáky Pál szerdai vitája, mert két konkurens párt EP-listavezetőjéről volt szó, hanem azért, mert a két politikus viszonya legendásan rossz. Ennek megfelelően legalább olyan mértékben szerepelt a vitában ellentétük, mint az uniós témák” – fogalmazott a Bumm, amely emlékeztetett arra is, hogy ez a Felvidék szerte közismert híresen rossz viszony régi keletű. Bár mindketten egy pártban és egy kormányban is ültek (Csáky nyolc éven keresztül volt a Dzurinda kabinetek miniszterelnök-helyettese, Simon pedig négy éven keresztül volt mezőgazdasági miniszter) viszonyuk soha sem volt felhőtlen. Megannyi, nyílt színen történt , kölcsönös vádaskodás és lejáratás után a szembenállás odáig fajult, hogy 2009 februárjában Csáky pártelnök javaslatára az MKP etikai bizottsága felfüggesztette Simon párttagsági jogainak gyakorlását és megtiltotta részvételét az MKP programjának megalkotásában. Az agrárvállalkozóként is jól ismert Simon így a maga számára nem látott más kiutat és rövid időn belül kilépett az MKP parlamenti frakciójából és a pártból is. Nem sokkal később megalakult a Most-Híd, melynek ő is alapítói között volt és a párt alelnöke is lett.
Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy a beszélgetés során mindegyre „visszaköszönt” a múlt. Csáky és Simon is, bár egy ideig igyekezett kerülni a személyeskedést, és megpróbálkoztak a közönség és a kamerák kedvéért a szebbik arc mutatásával, ez végül egyiküknek sem sikerült.
A mintegy két és félórás vitaest ide kattintva megtekinthető teljes és vágatlan videofelvételéből egyértelműen kitűnik az a konfrontatív hangvétel, ami amúgy, egy ilyen, „szavazz rám, mert én vagyok a jobb”- jellegű kampányvitánál nem is lenne gond. Viszont az már igen, ha a vitavezetőtől éppen szót kapó politikus legtöbb felvetése és az érvelése mögött mindegyre felsejlett a régi sérelem és hamar, még a felületes szemlélő számára is nyilvánvalóvá válik: itt a vitapartnerek nemcsak politikai ellenlábasok, hanem egymást nem szívlelő személyes ellenfelek is. Röpködtek is a csípős megjegyzések, melyeket a közönség hol tapssal, hol pedig lehurrogással jutalmazott.
Nem kedvezett a szerdai vita légkörének az sem, hogy egy biztos bejutó párbajozott egy olyan jelölttel, akinek brüsszeli reményeit ma nem igazolják vissza a felmérések. A napokban napvilágot látott közvélemény-kutatás szerint a Híd egy képviselőt küldhetne Brüsszelbe, az MKP pedig egyet sem. Szlovákia 13 képviselői hellyel rendelkezik az új Európai Parlamentben és e szondázás szerint ők hat párt vagy koalíció jelöltjei közül kerülnének ki. A legtöbb EP-mandátumot, a helyek közel felét, a kormánypárt szerezné meg, a Híd 7,9 százalékkal negyedik helyen áll ezen a preferencialistán, míg az MKP a maga 4 és fél százalékával nem jutna be. Ennél is aggasztóbb adat: a válaszadók mindössze ötöde (21,6 százalék) jelezte, hogy biztosan elmegy a hétvégén voksolni.
Végül nem javította a hangulatot az sem, hogy kampány elmúlt napjaiban a választó elriasztó jelenségek megszaporodtak. Az ilyenkor „kötelező” (kötelező?) negatív kísérőjelenségek tárházát új elemekkel sikerült gazdagítani. Egyik ilyen volt, hogy Szlovákia magyarlakta területein Csáky Pált becsmérlő röplapok jelentek meg. Egy másik visszatetsző ügy szintén Csáky személyét érintette, de ebben ő volt a ludas. Az MPK listavezetője és korábbi elnöke nagy vehemenciával korteskedett és közben kínos helyzetbe kormányozta magát azzal, hogy bajba került az igazmondásával, amit rögtön a fejére is olvastak. (A ritkán megszólaló, vitathatatlan tekintélyű, Petőcz Kálmán, egykori MKP alelnök és Szlovákia volt ENSZ nagykövete nyílt levélben bírálta Csákynak egy szlovák hírtévében előadott fejtegetéseit, amiket a blogjában is megismételt, hogy azok számos pontban nagyon elrugaszkodnak a valóságtól.)
Ezek után lássuk mi történt azt követően, hogy a komáromi Pincében bemutatták a vitapartnereket, ismertették politikusi pályájukat és méltatták eddigi érdemeiket? A helyzet gyorsan „kiélesedett”, hiszen a jelölteknek arról kellett vallomást tenni, hogy miért kívánnak a jövőben, Brüsszelben politizálni, s ha ez sikerül, akkor ezt miként tennék. Hamar kiderült: a két politikus teljesen más elképzeléssel menne az Európai Parlamentbe.
„Csáky igyekezett kapcsolatrendszerét, tapasztalatait kiemelni, kijelentette: a nemzeti alapú politizálás 2010-ben megbotlott, most kezd magához térni, és az MKP úgy gondolta, hogy épp Csáky listavezetésével ugorhatja meg az 5 százalékos küszöböt a választáson. Az MKP listavezetője szokott hangnemében kommunikált, a kampányából ismert fordulatokkal. Már az elején nyilvánvalóvá tette, hogy elsősorban a nemzetpolitikai kérdések agendájával kíván foglalkozni. Leszögezte: az MKP nem a szlovák állami politikát akarja képviselni az Európai Parlamentben, hanem választóit, a felvidéki magyar közösséget. Keményebb hangot akar megütni az EP-ben, szerinte konfliktusokat is felvállalva kell képviselni például az állampolgárságuktól megfosztottak ügyét, akikért eddig főleg magyarországi képviselők emeltek szót. „Ezt nekünk kell csinálni“ – mondta. Felsorolta alapvető célkitűzéseit, melyek közt szerepel Malina Hedvig ügyének visszahozása az európai színtérre, az állampolgárság kérdése, a kisiskolák helyzete, valamint a hiányzó, elsősorban a kisebbséggel kapcsolatos törvények, és a nyelvi jogok kérdése.”
Nem kis éllel azt is megjegyezte: „én nem leszek tájba simuló Brüsszelben”. „Én nem azt kívánom itthon elmagyarázni a választópolgároknak, hogy Brüsszel szerint miért nem lehet megtenni ezt vagy azt, hanem Brüsszelben akarom elmondani, mit gondolnak az európai lehetőségekről idehaza az emberek" – mondta, kiállva amellett, hogy az uniós főváros parlamentjében, az eddiginél mindenképpen határozottabb hangra van szükség.
Világossá tette azt is, hogy pártja számára a hétvégi voksolásnak belmagyar tétje is van. „Ha az MKP a szavazás során több mint 5 százalékot ér el, az kihatással lehet a későbbi helyhatósági és parlamenti választások eredményeire is, növelheti megtépázott önbizalmunkat. Tény, hogy a felvidéki magyarok legutóbbi parlamenti választásokon való alacsony részvételi aránya ütötte ki magyar pártunkat a legfelső törvényhozásból, de ezt a hibát május 24-én nem szabad megismételnünk, minél nagyobb létszámban az urnákhoz kell járulnunk!” – ösztökélte voksolásra a honfitársait az MKP EP-listájának első helyezettje.
Simon Zsolt arról beszélt, hogy a Híd „erős listát“ szeretett volna összeállítani, amelynek élén akár a pártelnök is helyet kaphatott volna. Mivel Bugár Bélának itthon van a helye, ezért logikusan következett, hogy a parlamenti választásokon második legtöbb szavazatot kapó személy, vagyis ő válhatott listavezetővé. Hangsúlyozta: „meg kell őrizni az Európai Unió egységét, hogy például az ukrajnai konfliktusok idején is biztonságban érezhessük magunkat.”
Egy EP-mandátum birtokában elsősorban gazdasági és régiófejlesztési, együttműködési témákat helyezne előtérbe – hangsúlyozta a Híd-lista első helyezettje - hozzátéve, emellett a kisebbségvédelem is célja. Nem véletlenül, hanem tudatosan érzékeltetni akarta a hallgatóságával: ő nem a nagy szavak és hangzatos beszédek embere, hanem a tetteké. Amellett érvelt, ami pártjának négy témakört felölelő stratégiai dokumentumában, a Polgári vízió 2016-ban megfogalmazott programjából következik: a kisebbségvédelem komoly érdek, olyan intézményrendszer kiépítése a Híd célja, mely a kisebbségpolitika, a jogvédelem és szociális biztonság terén komoly standardot biztosíthatók. Legfőbb célkitűzése pedig a megszólalásaiban évek óta, mindig az első helyen szereplő régiófejlesztés igénye: „Tudom, mit jelent a régiófejlesztés a vidéknek, első céljaim közt szerepel, hogy az EP készítsen el egy jelentést arról, hogy az új tagállamokban hogyan segítettek az európai alapok abban, hogy csökkenjenek a regionális különbségek” – fogalmazott.
A regionális különbségek, a különböző országrészek számára biztosított központi támogatások ügye, ahol a magyaroklakta Dél-Szlovákia nem tartozik Pozsony kedvencei közé, okozta a vita első igazi nagy konfliktusát a felek között. Simon, aki a Radičová-kormány két éve alatt is Szlovákia mezőgazdasági minisztere volt, visszautasította ellenfele retorikailag tetszetős, de szerinte valótlan állítását, a „Nyitra alatt meghalt a világ“-ot és tételesen igyekezett felsorolni a saját, és a Radičová-kormány eredményeit ezen a téren.
Túl azon, hogy a vita e szakaszában a „két malomban őrölés” minősített esetével szembesülhettünk, ekkor a Csáky szóhasználatában megjelent egy olyan áthallásos fogalom, amivel ezidáig inkább a Dunától délre volt jellemző azok kampánybeszédeiben, akik előszeretettel egy pártérdeknek csomagolt csoportérdeket nemzetinek címkéznek fel, oszt’ jónapot, mindenki mást, aki másként látja a világot, mint ők, nem tekintik a nemzet részének.
Simon úgy vélte, a Híd parlamenti képviselőinek és saját hajdani miniszteri tevékenységének köszönhetően sokkal több támogatás érkezett Szlovákiába, mint korábban. Csáky ezt cáfolni igyekezett és azt hangoztatta, hogy komolyabb támogatás nem érkezett a magyarlakta vidékekre és ott jelentős beruházások sem történtek: „Ez ügyben csend van. Az MKP határozott hangja, kritikája kellene a parlamentbe! Bár ott vannak magukat magyarnak valló képviselők mégis a dél-szlovákiai régiókban csökkent a gazdasági potenciál, és nőtt a munkanélküliség. Azzal semmit sem érünk el, ha azt hazudjuk egymásnak, hogy e téren minden rendben van” – fogalmazott Csáky.
A „magukat magyarnak valló” minősítés biztosan mozgósító erejű lehet az MKP támogatók táborában, de vajon megéri-e? Ezek után talán azon se kellene meglepődni túlságosan, ha a bumeránghatás érvényesülne és a ma még passzív Híd szimpatizánsokat is kedvet kapnának a voksoláshoz.
A vita során felmerült a megyerendszer kérdése is, amely tizennyolc esztendeje a felvidéki magyarok legnagyobb sérelmei közé tartozik. Ezt a közigazgatási beosztást még Mečiar kormánya hozta létre 1996-ban, és olyan hatékonyan szabdalja fel a magyarok lakta vidéket, hogy az érintett megyék önkormányzatának sehol nem lehet magyar az elnöke. Azóta a szlovák többségiek számára is kiderült az országot nyolc mesterségesen kialakított megyére felosztó átszervezés működésképtelensége, viszont az természetes régiókat figyelembevevő átalakítás – bár már volt kísérlet az újragondolásra – még mindig várat magára.
E kérdés kapcsán Simon Zsolt nyeregben érezhette magát, hiszen ez ügyben személyesen is megtette a tőle telhetőt: ezzel kapcsolatban idén januárban saját népszavazási kezdeményezést indított. Véleménye szerint – és ezt megszólalásában ki is emelte – történelmi alapokra kell helyezni a rendszert, az általa elképzelt 18 megye sokkal közelebb állna az emberekhez, hatékony regionális politikához vezetne, és csökkentené a régiós különbségeket.
Csáky, aki maga is következetes bírálója volt mindig ennek a mečiari örökségnek, nem kívánt hosszasan foglalkozni vitapartnere ötletével. A „Simon-projekt” helyett inkább a „Híd projektet” vette górcső alá és következett a fölbedöngöléses filippika. Mint mondta: „A Híd-projekttel a magyarság harakirit követett el. A vegyespárt megalakulása előtt a felvidéki magyarságot egységes felfogás jellemezte, a szlovák kormány félt tőlünk, de 2010 óta már nem tart tőlünk. Sajnálatos módon a demarkációs vonal az MKP és a Most-Híd közé került. A felvidéki magyarsággal szemben elkövetett nagy bűn volt a Híd-projekt, mert annak „köszönhetően“ megoszlott a szlovákiai magyar közélet ereje.”
A mai szlovákiai megyerendszer tarthatatlansága hangsúlyosan előkerült akkor is, amikor egy hallgatói kérdés az autonómia témáját vetette fel. Ahogyan másban, úgy ebben sem egyezett a vitapartnerek véleménye. Íme, a két álláspont:
Simon: „ A területi autonómia-elképzelés utópisztikus gondolkodásra vall, inkább az új megyerendszer lehet a megoldás. A változtatáshoz az út nem az autonómián át vezet.”
Csáky: „Igent mondok az autonómiára. Az MKP vonatkozó dokumentuma az autonómiaformák tömbben élő és szórványmagyarság számára is megfelelő kombinációját tartalmazza.”
A vita zárószakaszában természetesen felmerült, hogy a komáromi egyetemi klub egymással majdnem semmiben egyet nem értő vetélkedői, ha bejutnak az Európai Parlamentbe, együttműködésre vannak ítélve, mivel mind az MKP, mind pedig a Híd a néppárti frakcióban kaphat helyet.
Túl azon, hogy ennek lehetőségét kedvezően ítélték meg és ez volt az egyik kérdés, amelyben a két politikus megegyezett (a másik a felvidéki magyarok választáson való részvételének fontossága volt) Csáky konkrétumokat is felvázolt a majdani brüsszeli lobbizást illetően. Olyan prioritást élvező kérdések mentén lehet és kell együttműködniük, és persze a többi néppárti frakcióban helyet kapó magyar párttal – ismételte egy a vita során már korábban is elmondott fejtegetését –, a Fidesszel, a KDNP-vel és az RMDSZ-el, mint Malina Hedvig ügye, az állampolgárság és a nyelvi jogaink kérdése, kisiskolák helyzete, a hiányzó törvények pótlása. Szavait megerősítendő sokat sejtetően elárulta, hogy másnap mindezekről a pártja egy nagyon fontos vendéggel is egyeztetni fog: „E szándékunkat megerősítjük május 15-én délután az MKP-székházban, ahol találkozunk Orbán Viktor miniszterelnökkel.” Azt viszont természetesen nem árulta el, hogy mi lesz az ajándék számára. Mi viszont most már elmondhatjuk: Orbán a dunaszerdahelyi focicsapat sálját kapta ajándékba, amivel, az ide kattintva megtekinthető fotók alapján, úgy tűnik, nagy-nagy örömet okoztak.
Hogy amennyiben mindketten brüsszeli képviselők lesznek május 24 után, mennyire lehetséges a közös munka, a régi sérelmek háttérbe szorítása, arról némi támpontot ad a vitaest két főszereplőjének egy-egy nagyinterjúja, amit a napokban a pozsonyi Új Szó adott közre. Mi alább, azt a kérdezz-feleleket idéznénk a Csáky Pál-interjúból, illetve a Simon Zsolttal készül beszélgetésből, melyek eligazítást adhatnak arról, hogy vajon sikerülhet-e majd az Brüsszelben, ami odahaza nem: túllépni a vélt vagy valós hibákon, egymás ügyeit nem állandóan felhánytorgatni.
Arra a kérdésre, hogy „Ha a Híd megugorja az 5%-os küszöböt, valószínűleg Simon Zsolt, a listavezetőjük jut ki. Önök egy frakcióba kerülnének. Milyen lesz az együttműködésük? Kérdem azért is, mert annak idején, még az MKP-ban nem volt felhőtlen a viszonyuk.” – Csáky Pál így felelt a Nem brüsszeli száműzetésre készül című interjújában:
„Én minden normális és intelligens, együttműködésre kész EP-képviselővel szeretnék együttműködni. Elsősorban a németekre, a francia konzervatívokra és az olaszokra számítok, mert ők a legerősebbek és ott vannak szerves kapcsolataim. Persze, része kívánok lenni a Kárpát-medencei magyar képviselőcsoportnak. Együtt szeretnék működni a fideszes és RMDSZ-es képviselőkkel és más magyar képviselőkkel is.”
Az Új Szó másik nagyinterjúját is szintén a Demecs Péter-Mózes Szabolcs kettős készítette. Nekik két kérdésük is volt ugyanerről a „forró krumpliról” Simon Zsolt számára:
„Ha a Híd és az MKP is kijut az EP-be, akkor bizonyára Csáky Pállal kerül egy frakcióba. Milyen lesz kettőjük együttműködése?
Minden olyan kérdésben, amely a szlovákiai magyarságot érinti, biztos, hogy együtt fogunk működni.
Milyen most kettőjük viszonya?
Ha ezt nagyon röviden szeretném megfogalmazni, akkor Csáky Pál részéről ebben a választási kampányban megtört a jég és már hajlandó fogadni az én köszönésemet.”