Kétszáz halottja is lehet a hétfői nigériai merényletnek

Kórházi források szerint több mint kétszáz halálos áldozatot követelt az az öngyilkos robbantásos merénylet, amelyet hétfőn követtek el a nigériai főváros, Abuja egy elővárosi autóbuszpályaudvarán.

A rendőrség és más hatóságok hivatalos jelentései korábban 71 halottról és 124 sebesültről számoltak be. Az abujai nemzeti kórház egy név nélkül nyilatkozó női munkatársa azonban a dpa német hírügynökségnek azt mondta hétfőn, hogy a Nyanya elővárosban történt terrorcselekmény után ő maga több mint kétszáz, a klinikájukra beszállított holttestet számolt össze.

Adetoun Sotimehin, a Maitama kórház főorvosa újságíróknak arról beszélt, hogy az ő intézményükbe 14 holttestet vittek be, míg az Asokoro kórház vezetője szerint hozzájuk 27 halottat szállítottak.

A főváros központjába közlekedő, ingázókkal zsúfolásig megtelt buszok szemtanúk szerint már indulni készültek a reggeli csúcsforgalom idején, amikor egy gépkocsival közéjük hajtott négy férfi, és tüzet nyitott a közelükben lévő emberekre. Néhány másodperc múlva az autójuk felrobbant. A detonáció harmincnál több gépkocsit és autóbuszt rongált meg, s azok üzemanyagtartályát felgyújtva további robbanásokat okozott. Az áldozatok közül sokan a felismerhetetlenségig megégtek, mások a végtagjaikat veszítették el a hatalmas robbanásban.

Egyelőre semmilyen szervezet nem vállalta magára az abujai merényletet, de a nigériai hatóságok a Boko Haram nevű iszlamista csoportot gyanítják mögötte, amely 2009 óta egyre véresebb lázadóharcot vív az északkeleti és középső országrészben. Szemtanúk szerint iszlamista fegyveresek a múlt hét végén legalább hatvan embert öltek meg egy északkelet-nigériai falu elleni támadásukban, egy másikban pedig, amely egy tanárképző főiskola ellen irányult, nyolcat.

Kimaradt?