Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (február 25.-március 4.)
Markó Béla a Vasárnapi Hírekben: „egyoldalú politikai intézkedésekkel nem lehet sorskérdéseket megoldani”
Egyoldalú politikai intézkedésekkel nem lehet sorskérdéseket megoldani címmel jelent meg a Vasárnapi Hírek tegnapelőtti számában az a beszélgetés, amelyet Kardos Ernő készített a hetilap számára. Ebben az interjúkészítő elsősorban arról kérdezte az RMDSZ politikusát, hogy eldönthetik-e a magyarországi választást a kettős állampolgárok szavazatai, miért fontosabb az ő olvasatában a honosítás, mint a választás és hogyan látja a választási regisztráció, illetve választások előtti mozgósítás kérdését?
A beszélgetésben röviden szó esik az RMDSZ lehetséges kormányzati szerepvállalásról is (az interjú még a hétvégi SZKT ülés előtt készült), de a kérdések majd’ mindegyike április 6-hoz, a magyarországi választásokhoz és hangsúlyozottan a határon túli magyarok szavazáson való részvételének kérdéseihez kötődött.
A budapesti hétvégi napilap, mely egyszerre hírlap és magazin és a maga 30 ezres példányszámával a népszerű lapok közé tartozik Magyarországon. Csak a pontosság kedvéért: 2013 utolsó negyedévében a legnépszerűbb a két színes újság a Blikk és a Bors volt a maga 156 ezres, illetve 70 ezres eladott példányszámával, míg a „klasszikus” napilapok közül a Népszabadságból 53 és fél ezer példányt, a Magyar Nemzetből közel 40 ezer példányt, a Népszavából 16 és fél ezer példányt a Magyar Hírlapból pedig kevesebb, mit 9 ezer példányt értékesítettek.
A Vasárnapi Hírek, mint népszerű és még nagyobb népszerűségre törekvő újság, természetesen a népszerű hazai és külföldi közéleti témákkal szólítja meg minden vasárnap az olvasóit. Jól tudják a lap óbudai szerkesztőségében 2014 márciusának elején, hogy ma a magyarországi, de nem csak ottani közbeszéd egyik legnépszerűbb és egyben legtöbbet vitatott kérdése: miként viszonyulnak majd az országhatárokon kívül élő magyar állampolgárok az egy hónap múlva sorra kerülő választásokhoz? Ezért is cikkeznek nem először e témáról, vélhetően nem is utoljára, és ezért kívánta a Vasárnapi Hírek munkatársa, ahogyan ő nevezi, „a romániai magyar politika talán legtekintélyesebb alakjának” véleményét ez ügyben megtudakolni. Ilyen előzmények után semmi meglepő nem volt abban, hogy a Markó Bélához intézett kérdések csaknem mindegyike a „slágertémára” irányult.
Az elmúlt hetek magyarországi sajtóban a nemzetpolitika egyet jelentett azzal, hogy milyen lehet és milyen lesz ténylegesen a külhoni magyarok voksolási lehetősége, illetve szándéka az április 6-i választásokon. Történtek ugyan figyelemre méltó fejlemények Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján, meg máshol is, ahol magyarok élnek, viszont, le nem tagadható, az ottani, akár fajsúlyosabb történések kevésbé bizonyultak „ütősnek” a pannóniai érdeklődők számára. Így azok sokkal kisebb hangsúlyt is kaptak az írott és elektronikus sajtóban, mint a határon túl élő magyarok választási lehetőségeit és hajlandóságát firtató cikkek és értékelések, melynek révén – és tegyük hozzá joggal, – hisz egyre több a kétely, mint a bizonyosság, ma is javában forrnak az indulatok.
Jelzésértékűnek tartjuk például, hogy miközben az „egységes magyar nemzet” formula a kötőszavak gyakoriságával vetekedik megannyi híradóban és nem kevés orgánumban meg egyes politikusi megszólalásokban is, nemrég, február 20-án 15 éves lett a Magyar Állandó Értekezlet, de az évfordulóról egyetlen magyar lapban sem olvashattunk, nyilatkozatokban nem hallhattunk. Még azok is megfeledkeztek a szerintünk emlékezetre méltó jubileumról, akik számára akár jól is jöhetett volna egy MÁÉRT- méltatás, egy díszülés vagy protokollkonferencia, megnyilvánulási lehetőséggel és sok-sok tévékamerával, akik másfél évtizede létrehozták, és akiknek hozhatott volna a „konyhára” az elmúlt negyedszázad legnagyobb összmagyar találmányára való alkalmi emlékezés ebben a sárdobálóssá sikeredett választási kampányban.
A vita tárgya mindenekelőtt az: miként sikerült úgy alakítani 2014-re a magyar választási rendszert, hogy azoknak a magyar állampolgároknak a választásokon való részvételét, akiknek nincs magyarországi lakcímük, azaz egyszerűsített honosítási eljárásban szereztek állampolgárságot, a kormány minden eszközzel segítse, ösztönözze és bátorítsa, nem utolsósorban pedig ingyenessé tegye, futószalagon osztva nekik az állampolgárságot.
Ugyanakkor a többiek számára pedig, akik munkavállalóként, továbbtanulóként vagy bármilyen más okból külföldön tartózkodnak, olyan szigorú szabályokat állított fel, aminek egyetlen célja volt: távol tartani sokszázezer „régi” magyar állampolgárt a szavazóurnáktól. Számuk bőven meghaladhatja a félmilliót, hisz csak a munkavállalókat illetően a jól értesült kormányzati tényezők mintegy ötszázezerről nyilatkoztak. Ők a frissen honosítottakhoz képest sokkal nehezebben és gyakran, bürokratikus akadályoztatással is küszködve regisztrálhatnak csak, nekik időt meg pénzt kell áldozniuk arra, hogy állampolgári jogukkal élhessenek. Ők akár több száz vagy ezer kilométert utazhatnak, ha szavazni akarnak valahol egy magyar külképviseleten. Mert nekik levélben nem lehet, nekik valamiért nem akarták lehetővé tenni ezt.
Markó Béla azok közé tartozik, aki nem készül a választási regisztrációra. Már az első kérdésre adott válaszából kiderült: „Nem fogok szavazni. Már csak azért sem, mert még a kettős állampolgárságot sem kértem.” Álláspontját azonnal meg is indokolta: „Szerintem hiba volt a kettős állampolgárság és a szavazati jog intézményét összekapcsolni, mert a kettő ugyanis nem mindig tartozik össze. Még akkor sem, ha külföldön élő állampolgárait Románia is bevonja a választásokba, akár milliónál is többen voksolhatnak a külképviseleteken. Hasonló lesz a helyzet a magyarországi választáson is. Ám szerintem nem helyes, ha egy ország vezetéséről olyan emberek döntenek, akik aztán nem viselik annak következményeit. Ez hiba.”
Az, hogy döntése hátterében nem holmi, a mai Magyarországon korántsem népszerűtlen populista érv húzódik, rögvest meg is indokolja. Nem vitatva azt, hogy lényegében egyetért azzal a megközelítéssel, az döntsön, aki a közterheket is viseli, siet hozzátenni:
„De tévedés ne essék, abba szerintem feltétlen bele kell szólni a határon túl élőknek, hogy milyen Magyarország, illetve a mindenkori magyar kormány szomszédságpolitikája, kapcsolata a külhoni magyarsággal. Abba viszont aligha árthatjuk bele magunkat, hogy milyen legyen az anyaország költségvetése, oktatási, egészségügyi és szociális rendszere. Ezekben az ügyekben csak kibicként foglalhatunk állást, hiszen az esetleges „kártyaveszteség” bennünket nem terhel.”
Határon túlról az interjúkészítés idején 169 ezren regisztráltak (ez a szám mára, hivatalos adatok szerint elérte a 176 863-at), miközben a kettős állampolgárok száma elérte a félmilliót. Óhatatlanul adódik a kérdés az interjúkészítő számára, hogy miért fontosabb a határon túl élő magyarok számára a honosítás, mint a választás?
Markó ezt így látja: „Talán, ha a mi szempontunkból is nagy lenne a választás tétje, akkor érzékelhetően megnőhetne a regisztráltak száma. A romániai parlamenti választások idején mi rendre azt hangsúlyozzuk, hogy ha kevés magyar megy el szavazni, akkor az RMDSZ nem lehet ott a döntésnél; a bukaresti parlamentben nélkülünk fognak dönteni – rólunk. Ez egyszerű, világos érv, amit szavazóink megértenek és elfogadnak. Viszont a magyarországi választás tétje ennél kisebb, hiszen a határon túl élők életét alig befolyásolja. Igaz, hasonló választás még nem volt, de számomra már az is meglepő lenne, ha mindenki elmenne szavazni, aki regisztrált.”
A szocialista brigádok munkaversenyeit idéző állampolgárság-osztogatási véghajrában, amikor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa levelet intézett az állampolgársági eskü szervezését ellátó összes anyakönyvvezetőnek, hogy szorgoskodjanak és gyorsítsák fel az eskük letételét, hogy mindenki letehesse az esküt legkésőbb március 15-ig, elsikkadni látszik a szlovákiai magyarok megoldatlan kérdése, mintha az jóformán csak a magukat eltántorítani nem hagyó Lomnici Zoltánok ügye lenne. Arról alig-alig lehet hallani, hogy miközben Nepálból és Izlandról már két és Szamoáról meg Dominikából is egy-egy honfitársunk gond nélkül regisztrálhatott már, ez a lehetőség gyakorlatilag kizárt a felvidéki magyarok számára. A nagy fogadkozások után beköszöntött az időnyerésre játszó mosolydiplomácia és a jelek szerint e téren aligha lehet változásra számítani. Persze a döntés Pozsony kezében van, de budapesti markáns kiállás mostanság gyakorlatilag kimerülni látszik a tiszteletreméltó, de könnyen lepattintható civil próbálkozásokban.
„A választási regisztrációra jelentkezettek száma napról-napra nő” –kormányzati vetélkedő diadalmasabbnál diadalmasabb „harctéri jelentéseivel” nap, mint nap szembesülve sem megkerülhető ez a kérdés, még ha az illetékesek és a kedvükbe járni akaró orgánumok nem tüsténkednek szót meg nyomdafestéket pazarolni arra, hogy a második legnagyobb létszámú külhoni magyar közösség egyetlen tagja sem élhet azzal a joggal, mint a nepáli vagy az izlandi magyar.
A Vasárnap Hírek riportere ezért is kérdez rá Markóra ez ügyben, de a válasz továbbmutat és más összefüggéseket is feszeget. A politikus-költő egyáltalán nem tartja meglepőnek, hogy Szlovákiából eddig senki sem regisztrált az áprilisi választásokra, hiszen „köztudott, hogy mindmáig elveszíti a szlovák állampolgárságát, aki felveszi a magyart. Sajnos a tárgyalás és egyeztetés nélküli döntéseknek gyakran van ilyen következményük: egyoldalú politikai intézkedésekkel nem lehet sorskérdéseket megoldani. Erdélyben csak azért lehet sok a kettős állampolgár, mert a román kormányok nyitottabban fogadták a honosításról szóló magyarországi törvényt, és semmilyen ellenintézkedés nem tettek. Amiben természetesen komoly szerepe lehetett az RMDSZ kormányzati ténykedésének.”
Az RMDSZ korábbi elnökének határozott véleménye van az erdélyi magyarok regisztrációjának, illetve az esetleges kampányeseményekben, a mozgósításban való részvételéről is:
„Mi már 25 éve mondjuk, hogy nem kampányolunk egyetlen magyar párt mellett sem, miközben mindegyikkel egyenlő közelségben szeretnénk dolgozni, beleértve a különböző színű kormányokat. Ezért nem értettem egyet azzal, hogy az RMDSZ közreműködött az idei regisztráció szervezésében, ahogy a választási részvételre való mozgósítást sem tartom jó ötletnek. Azt pedig végképp visszautasítom, hogy mi sugalljuk, kire szavazzanak az erdélyi polgárok. Ez kizárt. Remélem, ilyen irányú kérés Magyarországról sem hangzik el, mert az nagy feszültséget, sok kárt okozhatna.”
Nem titkolja el azt sem, hogy őt miért is zavarja valójában ez a „besegítés”, miért is tartja játéknak a tűzzel az általa nehezményezett RMDSZ-es vállalást? Szerinte: „Ha az RMDSZ a magyarországi választásokat szervezné nagy erőkkel, akkor szükségszerűen eltávolodik a romániai politikai élettől, holott nekünk itt kell befolyást szerezni, mert a mi sorsunk itt dől el.”
Mindez nem jelenti, hogy Markó Béla ne tartaná fontosnak a romániai magyarok számára is a magyarországi választásokat. Más szakértők véleményét osztva maga is úgy véli: a határon túliak legfeljebb két mandátum sorsáról dönthetnek, aminek a jelentősége nem matematikai kérdés. Túl e minimálisnak tűnő esetleges befolyásolási lehetőségen, joggal felmerülhet majd a kérdés: ha netán egy-két ilyen mandátum révén dől el, hogy milyen kormánya lesz a következő négy esztendőben Magyarországnak, mi lehet ennek a következménye? Nem megkerülhető ebben a kérdésben sem a mindenkori politikai elit felelőssége:
„Miután a magyar parlament adta meg nekünk a szavazati jogot, a pártok csak magukat okolhatják, ha a szavazók élnek is a lehetőséggel, és szabadon választanak. Egyébként pedig, ha valóban két mandátum döntene, akkor sem lehet tudni, hogy határon túli, vagy magyarországi jelenti-e a győzelmet. De félretéve a tréfát, szerintem a választáson való részvételi arány tükrözi majd, hogy a magyar pártok az elmúlt 25 évben nem tudták megoldani a határon túli magyarokkal kapcsolatos problémákat.”
Az interjúban értelemszerűen felmerül az is, hogy az erdélyi magyar állampolgárok, ha egyáltalán élni akarnak a választójogukkal, kiket fognak preferálni. Arra a kérdésre, hogy minek tudható be a közvélemény-kutatások által is visszaigazolt erdélyi Fidesz népszerűség, Markó szerint ez „nem is csoda, hiszen a jelenleg hatalmon lévő koalíció biztosította ezt a jogot. Aki igényelte a honosítást, minden bizonnyal nemzetpolitikai megfontolások alapján szavaz majd. Ennek ellenére meg kell várni, hogy hányan mennek el.”
Ez a támogatottság nincs ellentmondásban azzal a tapasztalattal, amit a korábbi erdélyi megmérettetések mutattak, amikor miközben az Orbán vezette párt volt a legnépszerűbb Erdélyben, a Fidesz által korábban támogatott kisebb pártok a romániai választásokon elenyésző számú szavazatot tudtak csak összegyűjteni. Markó ezt így látja:„A romániai szavazás következményeit saját bőrükön tapasztalják a választók, tehát komoly a tét. Ha a viszonylag távoli magyarországi politikusokról kell dönteni, akkor inkább rokonszenvek, szimbólumok, nemzeti jelszavak befolyásolják a választókat. Ezért népszerű párt a Fidesz, ám a kedveltségét nem tudta átruházni az erdélyi pártokra, mert az kevésnek bizonyult az RMDSZ hitelességével szemben.”
Hogy a rokonszenv-inga így elbillent jobbra, abban „elévülhetetlen” érdemei vannak a magyarországi baloldalnak. Az interjúalany szerint a téma súlyát nem kellően értőknek bizonyulók a mulasztásokért senki mást, csak önmagukat okolhatják:
„A magyarországi baloldal pártjai már rég lemondtak a „nemzeti jelzőről”, az úgynevezett nemzetpolitikát átengedték a jobboldalnak. A határon túli magyarság ügyében is a jobboldal lett egyre hangosabb, majd visszhangosabb. Mi hiába mondtuk, hogy nekünk nem egyik vagy másik oldal támogatására van szükségünk, hanem – ahogy a nemzeti sorskérdésekben illik – a teljes politikai élet konszenzusát igényelnénk. Persze, a baloldalon is akadtak, akik felismerték a nemzeti ügyek fontosságát, de kevesen… Még mindig sokan hiszik, hogy a beszűkült nacionalizmus a határon túliak törekvése a nemzeti nyelv és kultúra fenntartására, amit az ultraliberálisok ráadásul teljesen idejétmúltnak gondolnak. Feleslegesnek tartják, hogy sokat foglalkozunk a nemzeti identitásunkkal, holott az ember a megoldatlan problémáival vég nélkül kész bíbelődni, egészen addig, amíg sikerrel nem jár. Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyarországi pártok feladata lenne, hogy helyettünk túlkiabálják egymást szimbolikus nemzeti jelszavakkal, erre otthon sincs szükség. Nemzeti ügyekben elsősorban józanságra lenne szükség.
A szemlénkben már említett és a magyarországi közbeszédben oly sok kritikát kiváltó levélszavazás kérdésében az RMDSZ volt elnöke diplomatikus választ ad, de az, és ahogyan teszi ezt, az nem áthallás-mentes és összecseng a mai magyarországi kételykimondók véleményével is:
„A megkülönböztetés kormányzati indokait nem ismerem. De azt tudom, hogy amikor romániai politikusok felvetették a levélben történő szavazás bevezetésének lehetőségét, akkor mi, kormánytagként azzal nem értettünk egyet, mert nehezen ellenőrizhető, könnyen csábít visszaélésre. Nálunk nem is lett belőle semmi.”
Az áprilisi választásokat követő májusi, EP-választásokhoz kötődően Kardos Ernő a Tőkés jelenségről is érdeklődött a beszélgetőpartnerétől. Arra vonatkozóan, hogy valós lehet-e az ex-püspök legitimitása, ha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként erdélyi voksok nélkül Fidesz listán indul, Markó nem bocsátkozik részletekbe. Többet mond az, ki keveset beszél – véli és így szól csupán: „Erdélyi ügyekben bárki megszólalhat. Tőkés László korábban az RMDSZ listáján jutott az Európai Parlamentbe, de szinte azonnal szembe fordult velünk, rágalmazott bennünket, képtelen volt velünk együttműködni. Kívánom, hogy a Fidesz nagyobb sikerrel járjon, mint ahogy az nekünk megadatott.”
Helyette inkább májusi EP-választások valódi, az erdélyi magyarokat érdeklő és érintő tétjeire koncentrál: „Ami pedig az uniós választás egészét illeti, úgy gondolom, hogy borzasztóan nagy a tétje. Különösen ebben a térségben, hiszen látható, mi történik Ukrajnában. De bizonyos illúziók szétfoszlásával szinte mindenütt felerősödtek az euroszkeptikus nézetek, az unióval folytatott háborús retorika sajnos hozzánk is begyűrűződik Magyarországról. Tapasztalható a visszarendeződési szándék, megpróbálják lebontani a demokratikus intézményeket, ennek jelei Romániában is érzékelhetőek, és sokszor felmerül az autoritárius rendszerek létrejöttének lehetősége. Ilyen körülmények között, ha nem is tetszik minden brüsszeli intézkedés, számunkra Európának nincs alternatívája.”
Nem zárhatjuk az interjú ismertetését anélkül, hogy nem szólnánk arról: hogyan látta Markó e beszélgetés rögzítése idején, a küszöbön álló kormányra lépés kérdését és azt, hogy erre készen áll-e az RMDSZ? Íme, a válasza, a Vasárnapi Hírek riporterének faggatózására:
„Erre valóban készen állunk, és megfelelő feltételek esetén valóban újra ott lehetünk a román kormányban. Feltéve, ha sikerül megegyezni az anyanyelvi oktatás bővítéséről, a szabad jelképhasználatról. Ezen túl létfontosságú az erdélyi infrastruktúra fejlesztése, új autópálya építése. A kormányzati szerepnek persze előfeltétele volt a korábbi sikeres választási szereplés. Ezért is fontos, hogy mi elsősorban a romániai választásra összpontosítsuk erőinket. Ha viszont „besegítünk” a magyar országgyűlési választás szervezésébe is, akkor könnyen előfordulhat, hogy amikor ismét szükségünk lenne az erdélyi szavazatokra, akkor az embereket már nem tudjuk mozgósítani, mert úgy gondolják, hogy ők egyszer már teljesítették politikai feladatukat. Ezért úgy gondolom, idén az erdélyi magyarok számára két fontos választás van. Első az európai parlamenti képviselők, másodszor pedig a román államelnök személyének kiválasztása; utóbbi azért létkérdés, mert az államfő nálunk igen széles jogkörökkel rendelkezik, tehát nem mindegy, ki kerül ebbe a pozícióba.”
