Bárdos Gyula Szlovákia első magyar államfőjelöltje: nyertes nem lehet, de győztes igen

Megszólalt a héten a felvidéki Közbeszédben Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártjának köztársasági elnökjelöltje és egy nagylélegzetű, két részletben közreadott mélyinterjúban vall arról, hogy miért vállalkozott arra, hogy az önálló Szlovákia történelmében magyarként, úttörő szerepet vállalva, részt vegyen ebben a versenyben, és miként képzeli el saját államfőjelölti kampányát. Elmondja: tisztában van azzal, hogy nyerni nem fog, de győzelemként fogja megélni, ha a magyarok és nem magyarok közül minél többen tisztelik meg őt bizalmukkal. Számára az is felér a győzelemmel, ha neki köszönhetően a következő hetek közbeszédében és médiavilágában a szlovákiai magyar közösség helyzete, gondjai és jogos törekvései végre megkapják a kellő figyelmet.

Egy hónappal ezelőtt, ebben a rovatban arról számoltunk be, hogy a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) a számára sikeres megyei választások után bejelentette: saját államfőjelöltet kíván állítani a tavasszal esedékes elnökválasztáson. A párt nagyon hamar megnevezte a jelöltjét is Bárdos Gyula Csemadok elnök személyében. Akkor elmondtuk róla, hogy az eredeti szakmájával, az újságírással a politizálás kedvéért 1992-ben felhagyó Bárdos a szlovákiai magyar közélet élvonalának ismert szereplője, 16 éven keresztül volt parlamenti képviselő, többször választották meg az MKP parlamenti frakcióvezetőjévé és a megkérdőjelezhetetlen népszerűségét meggyőzően bizonyították az eddigi választásokon elért eredményei.

Ennek a népszerűségnek tudható be az is, hogy államfőnek történő jelölésével történelmet írt az MKP. Nem feltétlenül csak azzal, amire az olvasó egyből gondolna, azaz, hogy első ízben történik meg Szlovákiában, hogy magyar politikus is ringbe száll az államfőknek otthont adó pozsonyi Grassalkovich palota bevétele érdekében.  Ennél is sokatmondóbb talán az, hogy Bárdosra a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának hetven tagja kivétel nélkül igennel voksolt a titkos szavazáson és még tartózkodni se akart senki. Ilyesmi az MKP választmányának históriájában még soha sem fordult elő. „A pártcsatáktól, személyeskedésektől feldúlt szlovákiai magyar politikai színtéren integráló személyiség. A hangsúly e két utóbbi szón van”– mondta el egy nyilatkozatában Berényi József az MKP elnöke, utalva arra, hogy Bárdos Gyulában látja a felvidéki magyar közösség leghitelesebb integráló személyiségét

Azóta eldőlt, hogy a haza hívó szavát az idén épp március 15-én kell meghallania Szlovákia lakosságának, hiszen Paška házelnök erre az napra tűzte ki az államfőválasztás időpontját. Minden bizonnyal ekkor még nem fog kiderülni, hogy ki lesz a pozsonyi Grassalkovich palota új bérlője a következő öt évben, inkább valószínűsíthető, hogy a választ erre csak a március 29-én megrendezendő második forduló adhatja meg. A szlovákiai államelnök-jelölteknek e hét végéig kellett a regisztrációhoz szükséges feltételeket (15 ezer állampolgári aláírás vagy 15 parlamenti képviselői támogatás) teljesíteni.

Bárdos könnyedén megszerezte 15 szlovák képviselő támogatását (az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek, a Nova, valamint az SDKÚ-DS egyes parlamenti képviselői még december végén felajánlották támogatásukat az MKP politikusának), de számára a politikai tőkét csak a magyar választópolgárok mellette történő bizonyító erejű kiállása biztosíthatta. 15 ezer helyett végül 46 625 aláírás érkezett Bárdos Gyula támogatására, és így a Csemadok elnök magabiztosan állhat a startvonalra március 15-én, a többi tizennégy szlovák államfőjelölttel együtt.

Egy szintén eheti megszólalásából, a Népszabadság pozsonyi tudósítójának adott interjújából nemcsak Bárdos szakmai-politikai pályafutása, általunk már a korábbiakban ismertetett állomásairól kaphatunk átfogó képet meg arról, hogy milyen megfontolásból vágta ekkora fába a fejszéjét a március idusán született politikus, aki éppen az elnökválasztás napján lesz ötvenhat éves. Az őt faggató Szilvássy Józsefnek Bárdos beszélt az őt mindig mindenben segítő családjáról is, e szavai pedig – aki valaha találkozott a politikussal, annak ebben semmi meglepő nem volt, – természetesen nem nélkülözték a rá mindig jellemző humort is. Mert Bárdosról jó tudni, hogy közkedveltségét nem utolsósorban a soha nem fogyó jó kedélyének is köszönheti, meg annak, hogy a más politikustársakat oly gyakran sújtó mesterkéltség, karótnyeltség meg pátoszos kinyilatkoztatni tudás-képesség és az önfényezésre való permanens törekvés, nála szerencsére hiánycikk.

Hogy ez mennyire igaz Bárdos Gyulára, annak szemléltetésére érdemes a Szilvássy Józseffel folytatott beszélgetésből idéznünk. Az interjúalany ugyanis rögvest elneveti magát, amikor a legbiztosabb támogatóiról, a családjáról meg a vagyoni viszonyairól kérdezik:

„Én nemcsak ebben az országban, hanem odahaza is kisebbségben élek – feleli. A felesége, Ágnes előadóművész, Kinga leányának most jelent meg első verseskötete, az Átutazoo, Révkomáromban pedig üvegfestőként mutatkozott be. A kisebbik lánya, Judit színésznő, a Dom (Ház) című szlovák filmben nyújtott teljesítményéért megkapta a trencsénteplici fesztivál Kék Angyal- és Igric-díját, múlt nyáron pedig a pozsonyi Várjátékokon Violaként aratott kirobbanó sikert a Vízkereszt vagy amit akartokban, az előadást vendégként Eszenyi Enikő rendezte.

Bárdos félig tréfásan folytatja: – Kénytelen voltam a Pozsonyhoz közeli Szencen családi házat építeni, mert panelházban az olvasópróbák okozta hangzavart nehezen viselték a szomszédok – sóhajt fel. Elárulja, hogy még mindig törleszti a jelzáloghitelt. – Akadtak, akik megkörnyékeztek, nagy pénzeket is ígértek, különböző szívességek, ügyeskedések fejében, de én szeretek jól aludni, reggelente pedig a tükör előtt nyugodtan, biztos kézzel borotválkozni. Családi házat manapság még képviselői fizetésből sem lehet kölcsön nélkül felépíteni.”

Bárdos e szavai után csak halkan megjegyeznénk: hát így is lehet. És közben nem tudunk nem gondolni két, kortárs politikus „rezidenciáiról” szóló, egészen friss cikk-élményünkre. Előbb a szombati maszol cikkünkre, a Merkel kancellár meghökkentően szerény lakóházát bemutató Nem fogod elhinni, hogy ki lakik ebben a házban-ra és rögtön utána egy másik házra, melyről egy nappal korábban, egy szegedi laptársunknál olvashattunk részleteket. Pénteken a Szeged.ma hírportál ismertette, a „lézerblokkolós” magyar miniszterelnökségi államtitkár vagyonnyilatkozatát. Ebből meg az derül ki, hogy lakni nagyon másképpen is lehet: a „mindenki annyit ér, amennyije van” mondásáról elhíresült, újabban grófokkal és hercegekkel vadászgató kormánypárti alelnök „szerény otthona", ahol a tulajdonos a legnagyobb magyar vadász, Széchenyi Zsigmond karosszékében szokott üldögélni a kandallója előtt 779 négyzetméteres.

Bárdos a Közbeszéd blogportál interjúkészítőinek, Földváry Istvánnak és Kovács Balázsnak elmondja: úgy véli, a szlovákiai magyarság körében nagy igény van az összefogásra és ennek elősegítésére komoly esély mutatkozik az elnökválasztási kampány elkövetkezendő, bő két hónapjában. Szerinte hiba volt, hogy az elmúlt húsz évben a felvidéki magyarság nem próbálkozott önálló jelölttel indulni az eddigi államfőválasztásokon.

„Az MKP három elődpártja egyesülését követően volt erre igény és voltak jelöltek a pozícióra, de valahogy soha senki nem hozta meg a döntést.– mondja, majd hozzáteszi: Akik indulhattak volna, nem vállalták, mondván a társadalom még nem érett meg arra, hogy a magyarság jelöltje önállóan induljon. Ez nem volt helyes álláspont. Tudatában vagyok annak, hogy magyar jelöltnek nagyon nehéz győznie, de az olimpiára sem csak azok mennek, akik győznek. Természetesen az önálló indulás rejt bizonyos kockázatokat, de úgy vélem, ha mérlegeljük a pozitív és negatív dolgokat, egyértelmű, hogy a pozitívumok vannak többségben. Véleményünk szerint egy önálló magyar jelöltnek az indítása felnőtté teheti a politikai és társadalmi közbeszédet, és végre magasabb szinten kezdődhet társadalmi vita arról, hogy a többségi nemzet képviselői is vegyék észre: az itt élő magyarok nem másodrangú állampolgárok, és nem akarnak rosszat ennek az országnak.”

Úgy látja, hogy az MKP olyan jelöltet keresett, aki nem osztja meg a társadalmat, és mint mondja,„a pártelnök javaslata volt, hogy én legyek ez a személy.” Kérdésre értelmezi is azt, hogy mit ért megosztó személyiség alatt: „Az egységes MKP szétválását követően sokan nagyon határozottan és néha nagyon keményen fogalmaztak. Azok, akik esetleg sokkal erősebb jelzőket használtak, természetesen nem nagyon tarthatnának igényt az új párt szimpatizánsainak a támogatására”.

„Tudomásul kell venni, – teszi hozzá – hogy a szlovákiai magyarság körében nagyon nagy az igény az összefogásra. Ilyen szempontból Pozsony megyében, ahol az MKP megyei elnökeként tevékenykedem, sikerült a Híddal és a többi jobboldali párttal egy példás együttműködést kialakítani. Helyi szinten meg tudtunk egyezni, és 3,6 százaléknyi Pozsony megyében elő magyar 10 MKP–Híd jelöltet tudott szerezni a 34 koalíciós képviselőből. Együtt tudunk működni és együtt is működünk, a szlovákokkal is. A sikeres pozsonyi példát az egész országos szintre most ki lehetne terjeszteni.”

Bárdos Gyula magát „egyértelműen konzervatív jelöltnek” tartja magát, de úgy gondolja, nagy hiba lenne, ha csak a konzervatív, jobboldali érzelmekre apellálva szeretne jól szerepelni a választásokon. A másfajta politikai szimpátiákkal rendelkezőket is meg akarja szólítani, hiszen tapasztalatból tudja: a nem jobboldali gondolkodású polgárok részéről is erős az igény az összefogásra.

„A jelöltséget nem úgy fogom fel, hogy valaki ellen indulok. Öt évvel ezelőtt volt egy nagyszerű jobboldali jelölt (itt Bárdos Iveta Radičovára gondol, akit 2009-ben az ellenzék jelöltjeként, az MKP és más jobbközép pártok támogattak és végül 11 százaléknyi különbséggel maradt alul a Ficoék és Slotáék támogatta Ivan Gašparovič-csal szemben), aki mögé fel tudtunk sorakozni, de most nincs ilyen kiemelkedő személyiség. Pavol Hrušovskýt nem tartom olyan erős jelöltnek, hogy rögtön az első fordulóban ilyen masszív támogatást kapjon tőlünk, nem beszélve arról, hogy 2004-ben František Mikloško indulásakor sem tudtuk mozgósítani a választókat az első fordulóban. Ha azt szeretnénk, hogy a Dél-Szlovákiában élők részt vegyenek a választáson, akkor egy helyi jelölttel tudjuk őket a legjobban mozgósítani. Ez a jelöltség szerintem a személyemtől függetlenül jó a felvidéki magyaroknak, az itt élő nemzetiségeknek, és szeretném megszólítani a velünk elő szlovákokat is…

A Bárdost ismerők jól tudják, hogy a közkedveltsége hátterében ott húzódik egy másik két erénye, a szerénység és a politikai ellenfél iránti tisztelet. Ez érhető tetten a Földváry Istvánnal és Kovács Balázzsal folytatott Közbeszédes beszélgetésben is, amikor az őt kérdezők arról faggatják: milyen üzenettel akarja maga mögé állítani a választókat, vagy arról beszél, hogy miként viszonyul a szlovákiai magyarok szavazataira szintén számító és a Híd által támogatni javasolt elnökjelölt ellenfeléhez?

Interjújának ezt a részletét – meg a következőt is ahol arról szól, hogy saját hibáival való szembenézéstől sem zárkózna el – jó szívvel ajánlanánk sok-sok politikustárs megkülönböztetett figyelmébe nemcsak Bárdos szűkebb pátriájában, de Erdélyben és Magyarországon is, Kárpátalján éppúgy, mint Vajdaságban, meg a HMDK-MESZ vetélkedésbe belefáradt horvátországi kis magyar világban is. Íme, nemcsak a házad, hanem a retorikád is szolgálhat bizonyítékul arra, hogy „így is lehet”.

„Nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy miben vagyok jobb, egy biztos, a dél-szlovákiai választók engem jobban ismernek. Mindig közéleti ember voltam, Csemadok-elnökként is kapcsolatban állok az emberekkel, Pozsonytól egészen az ukrán határig. Várjuk ki, hogy ki milyen támogatást fog kapni. Ez a jelöltség semmiképpen sem az itteni demokratikus erők ellen, az emberi és kisebbségi jogokat figyelembe vevők ellen szól, pont fordítva. Ez a jelöltség arra szolgál, hogy annak a jelöltnek, aki bekerül a második fordulóba – amennyiben képviseli a mi ügyeinket – megfelelő támogatást tudjunk nyújtani… Pavol Hrušovský esetében egyértelműen el kell mondani, hogy kedvező változáson ment át. Egy pozitívumot tudok kiemelni, az ország megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából házelnökként mondott egy nagyon szép beszédet, ahol felvállalta a közös történelmet, és egy európai szellemben, a szlovák politikusoktól nem várt módon szólt a jelenlévőkhöz… Tudatosan kerülöm a negatív kampányt, senkiről nem fogok lejárató dolgokat mondani.”

Természetesen egy szlovákiai magyar államelnökjelölt számára megkerülhetetlen kérdés a Beneš-dekrétumok ügye, melyet Bárdos Gyula nemcsak mint magyar, hanem, mint ízig-vérig európai demokrata sem hallgathat el. Akkor sem, ha tisztában van azzal, hogy egy kollégájához, a tavalyi csehországi européer államfőjelölthöz, Karel Schwarzenberghez hasonló támadások fogják majd érni. A magyarokat (is) máig jogfosztó törvények kapcsán Bárdos álláspontja nagyon határozott és tudja, hogy a kampányban e téren tennivalója van: „Egyetlen egy jelölt sem mondaná ki, hogy a Beneš-dekrétumok esetében minimum bocsánatot kell kérni és az érintetteket kárpótolni kell. Ez egy újabb érv amellett, hogy miért van szükség önálló magyar jelöltre.”

Az MKP jelöltje úgy véli, a szlovákiai magyar politikai elit számára elengedhetetlen feladat húsz esztendő kritikus elemezése, a hibákkal való őszinte szembenézés és az újraértékelés: „Az elmúlt két évtizedben nagyon sok mindent rosszul, kevés eredménnyel csináltunk. Ennek az időszaknak az értékelését nagyon önkritikusan kell elvégezni, akár saját magam irányába is. A jó szándék ugyan megvolt, de elkövettünk hibákat, melyekből okulni kell. Az egyik legnagyobb hiba az volt, hogy nem tudtuk kellőképpen megfogalmazni céljainkat és megértetni magunkat a többséggel. Ez a jelöltség erre esélyt ad.”

Az elnökjelölti kampány Bárdos számára azt jelenti, hogy a „magunk revíziója” már meg is kezdhető. A maga számára kitűzött kampányprogram-pontokat így foglalja össze: „Elsősorban Dél-Szlovákia felzárkóztatása, a kisebbségi oktatás és a kisebbségi kultúra, valamint a nyelvhasználati jogbővítés. Ezeket a témákat más nem fogja felvetni. A Beneš-dekrétumoknak mindenképpen el kell hangozniuk a kampányban, itt van egy olyan mulasztása az államnak, ami inkorrektség az itt élő magyarokkal szemben. A demokrácia fokát a kisebbség helyzete tudja a legjobban megmutatni. Ha egy kisebbség jól érzi magát, az azt jelenti, hogy a demokrácia is magas fokon van. Szlovákiára ez sajnos nem jellemző. Nem lehet kihagyni Malina Hedvig ügyét, én hangosan beszélni akarok arról, hogy őt kiűzték Szlovákiából. Ez hatalmas szégyen és az alapvető emberi jogok földbe tiprása. Nem akarok visszaélni az ő történetével, de ez egy tény, amelyet nem lehet szó nélkül hagyni. A peredi népszavazás ügye szintén elfogadhatatlan. Ezek adják meg a vezérmotívumait annak, hogy miről szeretnék beszélni a kampány során.”

Ha a sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény ügye ezek szerint nem lesz a kampánya „vezérmotívuma”, viszont pártja államfőjelöltjeként az MKP közeljövőben bemutatásra kerülő autonómiatervezetét fel kívánja vállalni Bárdos. Erről van is határozott véleménye: „Ha a kisebbségi önkormányzatiság témája nem jelenne meg, ez azt jelentené, hogy egy fontos dolgot nem merek vállalni. Az autonómiakoncepció nem lehet csak egy párt ügye. Ennek a javaslatnak élő anyagnak kell lennie, aminek alakításában a civil szférának és az egész közösségnek is fontos szerepe kell, hogy legyen. Nagyon fontos lenne, hogy a tervezet ne csak a politikai szereplők támogatását élvezze, különben nincs értelme.”

Mint megfogalmazza: „Politikai és polgári jelölt is akarok lenni.” E hitvallásához híven meg akarja szólítani a szlovákokat és a többi nemzeti kisebbséget is, bár az utóbbiak közül egyértelmű támogatást csak a ruszinok és a romák részéről tapasztalt eddig. Természetesen számít a Híd választóira is és „nagyon nagyra értékeli”, hogy a Híd fontos szereplői közül sokan biztosították a támogatásukról: „Szerintem, ha őszintén gondoljuk, hogy a magyarság az összefogással léphet előre, akkor őket is meg tudom szólítani. Ez nem azt jelenti, hogy belőlem államfő lesz, de a lehető legjobb eredményt szeretném elérni. Ezt a jelöltséget a magyar érdekképviselet hatékonyságát növelve képzelem el, ami közös érdek. Mindamellett megjelenek a nemzetiségek által nem lakott helyeken is. Nem félek bemenni az oroszlánbarlangba, megpróbálom ott is elmondani a jelöltségeim érveit.”

Az MKP államelnökjelöltje természetesen nem táplál illúziókat győzelmi esélyeit illetően. A már említett Népszabadságban megjelent interjújában ezt keresetlen szavakkal így mondta ki: „A közhangulatot ismerve, alighanem fényévnyire vagyunk attól, hogy Szlovákiának magyar köztársasági elnöke legyen.” Ilyen körülmények között a fő célja az lehet, amit politikai győzelemként értékel Bárdos, „ha heteken át a szlovákiai magyarság és a többi, itteni kisebbség helyzete, sokféle gondja kerül a közbeszédbe és a média figyelmébe, mert ezeknek hangot adok.”

Viszont e mellett nem megkerülhető a nemkevésbé fajsúlyos, az MKP jövőbeni pozíciója és mozgásterének növelése szempontjából meghatározó kérdés sem, az elnökválasztási megmérettetés második fordulójának a kérdése. Bárdos és az őt jelölő párt szempontjából ennek jelentőségét aligha kell hangsúlyoznunk és az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a szlovák  MEDIAN SK közvélemény-kutató ügynökség legújabb felmérése szerint az MKP 4,3 százalékos támogatottsággal rendelkezik, és így továbbra se jutna be a parlamentbe.

Arra a kérdésre, hogy ki mögé állna be a második körben és milyen feltételekkel, illetve ki lenne a legelfogadhatóbb jelölt az MKP számára Bárdos diplomatikus választ ad: „Ha a támogatottságom nem lesz elég a második fordulóba kerüléshez, akkor természetesen mindent figyelembe veszünk… Bárki is kerül be a második fordulóba, azzal mindenképpen tárgyalni kell, és ki kell használni az önálló jelölt indulásából fakadó alkupozíciónkat. Rutinos politikusként ennél a későbbiekben se kíván többet mondani, bár az interjúkészítők még próbálkoznak. Konkrétumok természetesen nem is várhatók, viszont az álláspont megfogalmazása  könnyen megfejthető a következőkből: „A vajdasági és az erdélyi magyarok pontosan az első kör eredményeit használták ki érdekérvényesítési célokra a közösség érdekében. Csak azért, mert valaki bejutott a második körbe és nem szereti Ficót, még nem fogjuk automatikusan támogatni.”

Végül következzen az ilyen jellegű interjú elmaradhatatlan „kérdezz-felelek”-je, ami arra vonatkozik, amitől ma még Szlovákia „fényévekre van”: mit tenne Bárdos Gyula, ha netalán, ha mégis, ha mindenek ellenére, ha mégis csoda történne márciusban, Szlovákiában?

Egyszóval: „Mi lenne az első dolog, amit elnökként megtenne?”

Bárdos válasza önmagáért beszél, és egyúttal üzen is.  Nem annyira egy lehetséges államfői üzenet ez a szólása, bár annak is beválna, hanem egy olyan politikus hitvallása, akire március után is, sőt az eddiginél talán még jobban érdemes és kell figyelni! Felvidéken, de nem csak ott: „Normális emberi hangon szólnék az ország polgáraihoz. Szerintem 10 éve egy elfogadható államfői értékelést nem hallottunk. Minden egyes esetben pártértékelésről volt szó, az államfő egy pártnak a meghosszabbított kezeként működött. Mindenkinek a köztársasági elnöke szeretnék lenni, nekem van ehhez affinitásom azáltal, hogy kisebbséghez tartozom. Én ellenzéki és koalíciós parlamenti képviselőként is mindig arra törekedtem, hogy legyen párbeszéd, ebből a szempontból abszolút tiszta lelkiismerettel indulok. Én nem alapítottam cégeket, semmilyen vállalkozásban nem vettem részt, senkitől nem függök, nem tartozok senkinek, senki nem tud rossz irányba vinni. A kampány során sem szeretném azt, ha valaki egy esetleges támogatás fejében szeretne valamilyen viszonzást. Ezt eleve visszautasítom, erre már ráfázott a szlovákiai magyarság. Társadalmunk 1989 utáni legnagyobb rákfenéje az, hogy akik tisztségbe jutottak, gyorsan elfelejtették, hogy kinek köszönhetően vannak ott, és a saját érdeküket helyezték előtérbe.”